Vicclap.hu - viccek "" keresés eredménye, 602 . oldal

Két különc visz egy kályhát, hány különc viszi a kályhát?
18, mert különc meg különc az tizennyolc.
Ráülnek a kályhára, hány különc ül a kályhán?
38, mert tüzönkülönc meg tüzönkülönc az 38.

- Tudod, mi az, hogy absztrakt? - kérdi a tanár Mórickát.
- Igen. Amit nem lehet megfogni.
- Helyes. Mondj egy példát!
- Tüzes vas...

2001-ben marslakók érkeznek a földre. Az USA-ban azonnal kérdezni kezdik őket:
- Mondja, maguknál mindenkinek 3 keze van?
- Igen.
- És mondja, maguknál mindenkinek 3 szeme van?
- Igen.
- És mondja, maguk mindig ilyen kis sapkát viselnek a fejük tetején?
- Á neeem, az csak a zsidóknak van.

- Mitől lesz beteg a cigány?
- ???
- Ha feljön a nap!

- A te főnököd is olyan idegesen járkál, mikor levelet diktál? - kérdezi az egyik titkárnő a másiktól.
- Nem, mert akkor kiesnék az öléből.

Zsúfolt buszon felháborodva fordul hátra egy nő:
- Uram, ha nem hagyja abba a fenekem bökdösését a micsodájával, rendőrt hívok!
- Ugyan már, az csak a fizetésem, az dudorodik ki!
- Na, akkor magának jó munkahelye lehet, az elmúlt öt percben vagy háromszor kapott fizetésemelést.

- Hogy teremtette Isten a nőt?
- Először megteremtette a libát, kacsát, tyúkot, ludat, aztán elfogyott a toll.

Új film a Microsoft-tól, Bill Gates rendezi.
Egy öreg német tengeralattjáróról szól, a címe:
"DOS BOOT".

A Pokoli operátor Angliában.

Második nap.

"Ó, Simon, köszönöm, hogy eljött. Kérem foglaljon helyet."
Az előléptetési bizottság ma valahogy nagyon csendes. Általában nem különböznek egy falkányi csaholó kutyától, ráadásul magabiztosabbak is szoktak lenni. Biztosan valami jó hír.
"Simon, ugye tudja, hogy az operátori hely megüresedett amiatt a tragikus baleset miatt, ami a személyzeti öltözőben történt."
"Igen," suttogom. "Tragikus."
"Hogy miként kerülhetett az a kenyérpirító a zuhanyzóba, nem a bizottságunk feladata kideríteni. Nekünk mihamarabb utánpótlást kell találnunk. Normális körülmények között kívülről töltenénk be az állást, de sajnos az a szörnyű eset, ami a lifttel és a jelentkezőkkel történt, meghiúsítja ezt a lehetőséget..."
"Rémítő," húzom el a szám, szívemben teljes sajnálattal a jelentkezők iránt, miközben elképzelem, ahogy azok a szerencsétlenek a halálukba zuhannak liftestől, mindenestől... Baleset volt, remélem értik.
"...Ugyan nagyon különösek a körülmények; a rendőrök szerint a lift gyorsabban zuhant, mint azt a gravitáció indokolná. De azt hiszem, ezt már nem fogjuk megtudni, mivel az irányító egység leégett abban a nagy tűzben..."
Tulajdonképp ezt a dolgot érzékenyebben kéne felfognom, de látom, hogy a teremben egy kicsit sok az ellenséges pillantás. A bizottság némelyik tagja még nem tudja eldönteni, hogy megengedje-e, hogy én legyek az operátor, vagy esetleg áldozatául essen egy titokzatos balesetsorozatnak. Eldöntöm, hogy átvágom a szalagot, és döntök helyettük.
"Szóval, minden ellenkezésüket félretéve, úgy döntöttek, engem fognak megválasztani operátornak... "
"Nos...," mondja az elnök, kétségbeesve nézegetve segítségért, "...igen."
"Oké. Rendben. Szükségem lesz egy pár tízezres fizetésemelésre a megnövekedett felelősség miatt, valamint még egy pár tízesre a költözködéshez."
"DE HISZEN CSAK KÉT IRODÁNYIRA VAN ONNAN!"
"Nem rossz ötlet. Kétszer tíz elég lesz a költözésre. Ja, és új irodabútor is kell. Talán egy bőrfotel meg fog felelni. Ó, és ne felejtsék el a kávéfőzőt."
Felkelek a székről.
"Nos, egyenlőre csak ez jut eszembe, majd később még jelentkezem. Most vissza kell mennem dolgozni."
Miközben egymás között pusmognak, visszatérek a szobámba. Mivel lassan vége a munkanapnak (3 óra), írásvédetté teszem a lemezeket, majd elindítom a shutdownt 1 perces beállítással.
Cseng a telefon.
"Nem tudom elmenteni a munkámat," sírja egy hang.
"Talán jobban kéne próbálnia."
"De a rendszer nem enged. nem tudja megállítani a rendszerleállítást?"
"Hát, szívesen megtenném, de sajnos ez teljességgel lehetetlen. Senki nem tudja, hogy ilyenkor mi történhetne. Talán még az összes munkáját is elveszíthetné. Ki tudja."
"Um..." - Szinte hallom, ahogy forognak a kerekei - "...Uh..."
Lerakom. Nagyon határozatlan volt.
Eddigre a shutdown már befejezte, én bootolok egy nagyot, majd úgy határozok, hogy beleviszek egy kis mulatságot az életükbe. Kihúzgálok véletlenszerűen egy-két terminálkábelt, majd ugyancsak véletlenszerűen máshová dugdosom. A diákok termináljait általában a tanári gépekre, és vice versa.
Ezután kiválasztok egy szerencsétlent a panaszládából, hogy az e-heti "Külső Behatoló" lehessen, majd letörlöm az összes fájljukat.
Kitaláltam egy új mókát. Előkaparom a telefonszerelők kézbeszélőjét, majd átsétálok a kommunikációs szobába, hogy belehallgatózzam az emberek beszélgetéseibe.
Többnyire semmiségek, de a dolog ad nekem egy ötletet. Az egészet áteresztem egy hangfelismerő egységen, hogy figyeljen az én nevemre (biztonsági szempontból), a szexuális témákra, és ahol élő csirkékről van szó. A lehetőségek végtelenek.
Egy felhasználó telefonál.
"Ó, jó napot. Meg tudná mondani, hogy mi a jelszavam?" kérdi.
"Sajnálom," mondom ezredszerre. "A jelszavak titkosítva vannak a rendszeren emiatt sokkal könnyebb új jelszót beírnom, mint megmondani a régit." (Ami butaság; mivel a jelszótitkosító rutinban van egy kis házi változtatás, amivel a fejlesztők fogadni merek nem számoltak.)
"Ó, oké - meg tudná változtatni 'homok'-ra, kérem? Ez volt a régi jelszavam."
"Sajnálom, de nem változtathatjuk meg a jelszavakat olyanra, amit a felhasználó mond. Ez ellenkezik a biztonsági előírásainkkal."
"Ó, akkor tudna nekem új jelszót adni?"
"Persze. Mit szólna mondjuk a 'homok'-hoz?"
"Hogyan? .. ..Ja, oké, ez megfelel."
Lerakom. ő is. Tíz perc múlva megint telefonál.
"Megváltoztatta már a jelszavamat?"
"Megváltoztatni????" kérdem. "Csak azt kérte, hogy adjak új jelszót, szó sem volt változtatásról."
"De... Ó, na mindegy. Meg tudná esetleg változtatni 'homok'-ra, kérem?"
"Sajnálom, de ahogy azt már korábban megmondtam, a biztonsági előírások ezt nem teszik lehetővé. Ugye ha én tudnám a maga jelszavát, akkor minden további nélkül be tudnék magához lépni. Nem így van?"
"Hát, igen..."
"És ha ez történne, a maga adatai máris nem lehetnének megbízhatóak, ugye?"
"Uhh, igen, azt hiszem."
"Más szóval, ha már két ember tudja egy felhasználó jelszavát, akkor a biztonság a felére csökken, ugye?"
"Igen, azt hiszem igaza van."
"Persze, hogy igazam van. Én vagyok az operátor. És nem csak akkor van igazam, ha igazam van, hanem akkor is, ha véletlenül tévedek..."
"Uhh..."
Azt sem tudja, hogy helyeseljen, vagy ne. Balek.
"Namármost," mondom, megszakítva kínlódását. "Mindjárt megváltoztatom azt a jelszót."
"Köszönöm."
"Semmi gond. Viszhall.."
"D...>click<"
Visszatelefonál.
"Nem mondta meg nekem a jelszavam!"
"Persze, hogy nem. Már megegyeztünk abban, nem, hogy ha két ember tudja a jelszavát, akkor kevésbé biztonságos a rendszer, nem?"
"Na igen, de..."
"Semmi de. A biztonság az biztonság. Visszhall."
Az az egyetlen baja ennek a melónak, hogy nem magától megy - az embernek *DOLGOZNIA* kell rajta.

Még nincs vége, mert a A POKOLI OPERÁTOR ÚJRA KåSÉRT

Ne kérdezzétek, hogy hogyan kerültem újra ide. Egyszerűen csak itt vagyok és kész. Legyen elég csak annyi, hogy a vezetés nem nézte jó szemmel azokat az információkat amiket összeszedtem a legráfizetésesebb felhasználóinkról.
Főleg miután megtalálták a poloskákat a főnök irodájában. A fene se tudta, hogy ez azzal szórakozik, hogy állandóan kutat a helységben. Na száz szónak is egy a vége, újra itt vagyok a nyeregben. Sajnos ez azt jelenti, hogy eggyel több operátor van a gépteremben. Miután bezárom a szalagtár ajtaját, ez a probléma is megoldódik. A kopogás és kiabálás abbamarad egy pár óra múlva. Azt hiszem ez a helység *tényleg* légmentesen zárt.
Hogy köszöntsem magam újra a hivatalban, körbeküldök egy üzenetet, hogy a rendszer tíz perc múlva leáll, majd öt perc múlva lekapcsolom a gépet.
Imádom ezt csinálni. Boldogan figyelem a gép merevlemezaktivitást jelző lámpácskáit, miközben a gép az indulás hibajavítási fázisába lép, ahogy letörli az összes journal fájlt. Érdekes, hogy minden indulásnál mennyi szabad helyünk van....
Épp elindítom a DOOM-ot, mikor a telefon csöng. Mi a szösz, már tisztára hiányzott, míg nem voltam itt. Fel is veszem gyorsan. "Gépterem," mondom.
"EZ NEM VOLT TåZ PERC!!!" üvölti a kagylóból egy hang.
"Mi nem volt tíz perc?" kérdem a legnyugodtabb hangomon. Látom, hogy a távollétem alatt a dolgok nagyon elfajultak. Pedig ahogy mindig is mondottam volt, az ember jobban teszi, ha ritkán kényeztet és sűrűbben szórja az rm -r parancsot...
"TUDOD TE AZT! Azt írtad, hogy tí... >szünet< ...Ummm, kivel is beszélek?"
"Itt az Operátor beszél; miért, kit várt?"
"Darren? Darren te vagy az?"
"Nem, nem. Darren sajnos jelenleg nem elérhető."
"Ó. És nem tudja véletlenül, hogy mikor jön vissza a gépterembe?"
"Valószínűleg a következő biztonsági mentésre itt lesz - valamikor 2007 felé, ha jól sejtem."
Azon gondolkozik, hogy megkérdezze-e tőlem, hogy viszzaállítanám-e az elveszett dolgait. Érzem. Hagyom, hogy rágja magát egy kicsit.
"Csak ezt akarta kérdezni?", kérdem édesen, mint a cukrozott epe.
"Hát... nem, nem számít."
"Persze, hogy nem. Megnézzem, hogy a könyvtárában minden rendben van-e?", súgok neki.
"Megtenné? Kicsit még új vagyok a rendszeren, nem tudom, hogy hogyan kellene csinálnom."
"Persze, mi is a loginneve?"
Hallom, hogy mindene azt sikoltozza, hogy ne mondja meg - a körülötte lévő emberek is sikoltoznak, hogy ne mondja meg.
Megmondja.
"Oké. Ahogy elnézem minden rendben van a könyvtárában!" mondom neki.
"IGEN? NAGYSZERŰ!"
A hangjából csöpögő megkönnyebbülés szinte undorító.
>clickety< >clickety<
"Igen. Mind az xdefaults, mind a newsrc rendben van."
"De ... De mi van a megfigyelési adataimmal?"
"Tessék?"
"Körülbelül tíz fájl volt a kutatási könyvtárban. Olyan adatok, amit évek alatt gyűjtöttem össze."
"Ó. Hát, én semmit sem látok. Lementette valahová?"
"Tettem egy másolatot a barátnőmhöz..."
"Loginneve?"
"Hmm... >szünet< ..."
Megteszi?
Meg.
Mint amikor úthengerrel versz be egy szöget.
>clickety clickety<
"Nem, ott sincs semmi. Ó! Egy pillanat, van itt valami, ami akár az is lehet; elég nagy. Azt hiszem meg kéne próbálnia bejelentkezni és megmenteni."
Összehúzok cat-tal vagy ötszáz oldalnyi szemetet és bevágom a barátnője könyvtárába kutatás.j névvel.
"Hogyan tudom megtenni?"
"Oké; be tud már lépni?"
"Igen, azt hiszem .... rendben, beléptem."
"Tuti, csak annyit kell tennie, hogy a mailer programon keresztülfuttatja, hogy az lecsippentse a nyolcadik bitet, különben a visszaállítás logikai hibával kiakadhat."
>BUTA MÓD BEKAPCS<
"Ó... Tehát mit kell tennem?"
"Be kell írnia azt, hogy 'mail root < kutatás.j'"
"Rendben, csinálom!"
"ÁLLJ! Az orrával kell gépelnie!"
"M..? Micsoda???"
Felcsapom a kifogásnaptárt. "HARDWARE NYOMÁSHIBA"
"Ezt amiatt kell csinálnia, mert a gép rosszul viselheti, ha túl erősen gépel. Tudja ez, ha szárazak a maga izületei, elektromágneses indukciót eredményezhet."
>BUTA MÓD VÉGÉRVÉNYESEN BEKAPCS<
"Aha. Oké..."
"Namármost. A parancsot húsz alkalommal kell beírnia."
"Persze, persze..."
Leteszi.
Gyorsan felhívom a biztonságiakat.
"Hé! Van egy őrült a laborban. Az orrával gépel. Azt hiszem fegyver is van nála...."
Három perc múlva hallom a lövéseket. Törlöm a könyvtárát, elvégre már úgysincs szüksége többé rá.
A telefon ismét csöng. Anyu az.
"Szassz anyu, mi a gond?"
"Simon, van egy kis problémám a munkámmal. Azt hiszem a floppy amin a személyes dolgaim vannak, hibás."
"Aha. Oké. Ugye van nálad egy kis körömlakklemosó, meg olyan a kis vattacsomócska, amivel az ember a fülét pucolja?"
"Igen."
"Na, akkor húzd ki a lemezt, és pucold le azt a barna valamit, ami a benne lévő izén van; ez piszkítja be a fejet. Addig csináld, amíg egy csinos kis tiszta fehér lapocskát nem látsz benne."
"Ó! Köszi Simon!"
"Nincs mit. És anyu, emlékszel mikor nem engedtél át a szomszédba videózni öt éves koromban?"
"Igen, miért?"
"Á semmi..."

(Fordította: Benő)