A POKOLI OPERÁTOR NAPLÓJA
Még nincs vége, mert a A POKOLI OPERÁTOR ÚJRA KåSÉRT
Ne kérdezzétek, hogy hogyan kerültem újra ide. Egyszerűen csak itt vagyok és kész. Legyen elég csak annyi, hogy a vezetés nem nézte jó szemmel azokat az információkat amiket összeszedtem a legráfizetésesebb felhasználóinkról.
Főleg miután megtalálták a poloskákat a főnök irodájában. A fene se tudta, hogy ez azzal szórakozik, hogy állandóan kutat a helységben. Na száz szónak is egy a vége, újra itt vagyok a nyeregben. Sajnos ez azt jelenti, hogy eggyel több operátor van a gépteremben. Miután bezárom a szalagtár ajtaját, ez a probléma is megoldódik. A kopogás és kiabálás abbamarad egy pár óra múlva. Azt hiszem ez a helység *tényleg* légmentesen zárt.
Hogy köszöntsem magam újra a hivatalban, körbeküldök egy üzenetet, hogy a rendszer tíz perc múlva leáll, majd öt perc múlva lekapcsolom a gépet.
Imádom ezt csinálni. Boldogan figyelem a gép merevlemezaktivitást jelző lámpácskáit, miközben a gép az indulás hibajavítási fázisába lép, ahogy letörli az összes journal fájlt. Érdekes, hogy minden indulásnál mennyi szabad helyünk van....
Épp elindítom a DOOM-ot, mikor a telefon csöng. Mi a szösz, már tisztára hiányzott, míg nem voltam itt. Fel is veszem gyorsan. "Gépterem," mondom.
"EZ NEM VOLT TåZ PERC!!!" üvölti a kagylóból egy hang.
"Mi nem volt tíz perc?" kérdem a legnyugodtabb hangomon. Látom, hogy a távollétem alatt a dolgok nagyon elfajultak. Pedig ahogy mindig is mondottam volt, az ember jobban teszi, ha ritkán kényeztet és sűrűbben szórja az rm -r parancsot...
"TUDOD TE AZT! Azt írtad, hogy tí... >szünet< ...Ummm, kivel is beszélek?"
"Itt az Operátor beszél; miért, kit várt?"
"Darren? Darren te vagy az?"
"Nem, nem. Darren sajnos jelenleg nem elérhető."
"Ó. És nem tudja véletlenül, hogy mikor jön vissza a gépterembe?"
"Valószínűleg a következő biztonsági mentésre itt lesz - valamikor 2007 felé, ha jól sejtem."
Azon gondolkozik, hogy megkérdezze-e tőlem, hogy viszzaállítanám-e az elveszett dolgait. Érzem. Hagyom, hogy rágja magát egy kicsit.
"Csak ezt akarta kérdezni?", kérdem édesen, mint a cukrozott epe.
"Hát... nem, nem számít."
"Persze, hogy nem. Megnézzem, hogy a könyvtárában minden rendben van-e?", súgok neki.
"Megtenné? Kicsit még új vagyok a rendszeren, nem tudom, hogy hogyan kellene csinálnom."
"Persze, mi is a loginneve?"
Hallom, hogy mindene azt sikoltozza, hogy ne mondja meg - a körülötte lévő emberek is sikoltoznak, hogy ne mondja meg.
Megmondja.
"Oké. Ahogy elnézem minden rendben van a könyvtárában!" mondom neki.
"IGEN? NAGYSZERŰ!"
A hangjából csöpögő megkönnyebbülés szinte undorító.
>clickety< >clickety<
"Igen. Mind az xdefaults, mind a newsrc rendben van."
"De ... De mi van a megfigyelési adataimmal?"
"Tessék?"
"Körülbelül tíz fájl volt a kutatási könyvtárban. Olyan adatok, amit évek alatt gyűjtöttem össze."
"Ó. Hát, én semmit sem látok. Lementette valahová?"
"Tettem egy másolatot a barátnőmhöz..."
"Loginneve?"
"Hmm... >szünet< ..."
Megteszi?
Meg.
Mint amikor úthengerrel versz be egy szöget.
>clickety clickety<
"Nem, ott sincs semmi. Ó! Egy pillanat, van itt valami, ami akár az is lehet; elég nagy. Azt hiszem meg kéne próbálnia bejelentkezni és megmenteni."
Összehúzok cat-tal vagy ötszáz oldalnyi szemetet és bevágom a barátnője könyvtárába kutatás.j névvel.
"Hogyan tudom megtenni?"
"Oké; be tud már lépni?"
"Igen, azt hiszem .... rendben, beléptem."
"Tuti, csak annyit kell tennie, hogy a mailer programon keresztülfuttatja, hogy az lecsippentse a nyolcadik bitet, különben a visszaállítás logikai hibával kiakadhat."
>BUTA MÓD BEKAPCS<
"Ó... Tehát mit kell tennem?"
"Be kell írnia azt, hogy 'mail root < kutatás.j'"
"Rendben, csinálom!"
"ÁLLJ! Az orrával kell gépelnie!"
"M..? Micsoda???"
Felcsapom a kifogásnaptárt. "HARDWARE NYOMÁSHIBA"
"Ezt amiatt kell csinálnia, mert a gép rosszul viselheti, ha túl erősen gépel. Tudja ez, ha szárazak a maga izületei, elektromágneses indukciót eredményezhet."
>BUTA MÓD VÉGÉRVÉNYESEN BEKAPCS<
"Aha. Oké..."
"Namármost. A parancsot húsz alkalommal kell beírnia."
"Persze, persze..."
Leteszi.
Gyorsan felhívom a biztonságiakat.
"Hé! Van egy őrült a laborban. Az orrával gépel. Azt hiszem fegyver is van nála...."
Három perc múlva hallom a lövéseket. Törlöm a könyvtárát, elvégre már úgysincs szüksége többé rá.
A telefon ismét csöng. Anyu az.
"Szassz anyu, mi a gond?"
"Simon, van egy kis problémám a munkámmal. Azt hiszem a floppy amin a személyes dolgaim vannak, hibás."
"Aha. Oké. Ugye van nálad egy kis körömlakklemosó, meg olyan a kis vattacsomócska, amivel az ember a fülét pucolja?"
"Igen."
"Na, akkor húzd ki a lemezt, és pucold le azt a barna valamit, ami a benne lévő izén van; ez piszkítja be a fejet. Addig csináld, amíg egy csinos kis tiszta fehér lapocskát nem látsz benne."
"Ó! Köszi Simon!"
"Nincs mit. És anyu, emlékszel mikor nem engedtél át a szomszédba videózni öt éves koromban?"
"Igen, miért?"
"Á semmi..."
(Fordította: Benő)
|
