most éppen az eredeti sorozatot nézem. mit mondjak, nem túl pörgős
viszont hihetetlen, hogy mennyi olyan része van, ami visszaköszön a next generation-ben. mintha nem lettek volna új ötleteik.
a voyager egy jó kis sorozat, jó az alapsztori, eltalált szinte az összes szereplő, csak szerintem a végére ellaposodott. elég béna volt már az utolsó évad.
a ds9 meg a háborús részek nélkül gyenge lenne. talán annak a leggyengébb a szereplőgárdája.
a kedvencem az enterprise. illetve az volt, amíg olyan kurtán furcsán abba nem hagyták. pedig a legjobb volt az összes közül.
azért kétszer már biztos láttam mindegyik sorozatot
ööö, a borg kollektívában minden egyed egyenlő. és pótolható. azaz egyed nincs is, csak a közös tudat. ha valami, akkor ez az egyetlen társadalmi forma ami nem önkényuralmi és nem diktatúra. legfeljebb a sorozási módszereik bárdolatlanok
csodálom, hogy borg nevek még nem szerepelnek a hasonló kívánságok között.
tényleg, azt milyen indokkal utasítanák el?
... feltéve, hogy ismeri a szappant... Nem magyar gépek voltak véletlenül? Sztem tudták hova kell üríteni...
http://s2.gladiatus.hu/game/c.php?uid=89509
nézőpont kérdése. ha a balcsit akarta, béna, ha a klotyót, akkor ügyes
Rejtélyes jégtömb csapódott egy házba
Durva egy ilyen égi áldás. Elgondolkodtató, hogy bármikor a fejükre eshet egy ilyen jégtömb. Igaz, elég kicsi esélye van.
Ahogy Téged ismerlek csodálom, hogy nem guminőt kérsz a jubileumra... vagy csak túl sokszor nézted már meg az Amerikai pite című filmet?
Ezek szerint jól értettem, a repülőn is pottyantós wc-k vannak eleve. Jó lehet légifolyosó alatt lakni tényleg. Nap nélküli szolárium hatás garantálva...
Ezt a szarságot hívják úgy: Blue Ice Bomb. Azér, mer ezek a gebya légitársaságok olyan kék genyát használnak a szagtalanítás-semlegesítésre
Harimata: Most értem el a jubileumi 900.-ik hsz-emet. Ha egy kicsit jobban iparkodok, ezzel a sikeremmel Obamára árnyékot vetettem volna...
Mondd, az ezredikre kapok valami szép tortát?
XXL-es ??? Nem is tudtam, hogy ilyen méretű tömeg-klotyók is vannak... Én csak olyan egyszemélyes kis-klotyót ismerek...
Néhányszor repültem már, de eddig még sose jutott az eszembe, hogy megkérdezzem egy stewardesstől, mit csinálnak az "anyaggal". De legközelebb majd megérdeklődöm... Fogalmam sincs, hogy milyen állapotban hullik a földre, de ha kívánhatom, akkor lehetőleg ne az italomba, se nem a nyakamba... Ezek után csak remélni merem, hogy összegyűjtik valami tartályba, aztán csináljanak vele amit akarnak...
Ingyen iszappakolás... De az is lehet, hogy csak jeget akartak dobni a pasas italába...
Egyébként az a normális, ha az "anyag" szétporlasztva hullik a földre és csak akkor van gond, ha valamiért összefagy egy tömbbé? Ennek az a normális működése, hogy kiengedik, nem pedig hogy összegyűjtik valami tartályba?
Nem is tudom de minden *eshetőségre* számítva XXL-es jóóó nagy méretre gyártották ezeket a klotyókat - anno Domini
Nem olyan könnyű olyan magasból megbombázni a magyar tengert, de még mindíg könnyebb, mint a klotyót...
Mondjuk a sót a cipőmön jobban elviselném, mint ezt az "égi áldást" ha a nyakamba zúdult volna...
Pottyantós Igen, kb. annyi lehetett 5-10 m. Madártávlatban szerintem is belefér ez a kis pontatlanság Azért nem egy szerencsés dolog légifolyosó alatt lakni... hullik az égből az áldás
Biztos a nagy szembe szél miatt történhetett ilyen vagy csak a Balatonba akarta ejteni (kis ország, kicsi óceánjába)
Harimata; sós víz? nem lehet, hogy egy harmadik típusú találkozás nyoma maradt a cipődön? Egész váratlan helyen is próbálkozhatnak az UFO-k
átértelmezték a pottyantós klotyó fogalmát szerintem nem ment nagyon mellé. hány méterre lehetett a kertben a pottyantós? 5-10?
Ha Sima jégtömb, az azért mégiscsak valahol szerencse
Volt egy hasonló hír, az is itt Mo-on. Szintén egy háztetőt szakított be. Akkor UFÓ riadó volt eleinte, mert a jégtömb színes volt és erősen illatos Komoly vizsgálatokkal kiderítették, hogy egy repülőgép rossz helyen szabadult meg a mellékhelységben összegyűlt tartalomtól Az óceán felett szokták lepottyantani, csak rossz helyre sikerült, lakott területre....
graDu, ez Neked ajálnva:
<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/aK6gBoMeHSY&hl=de&fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/aK6gBoMeHSY&hl=de&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>
Meglehet, hogy csak annak tetszik a szövege, aki érti is.
Szintén tőlük:
Lass die Leute reden.
Claudia hat 'nen Schäferhund.
Na ezt sem láttam még, pedig láttam már tölük néhány vidid. Nekem a "Menner sind Schweine" a kedvencem tölük. Jó a zenéje és a szöveg is. Persze valószínü, csak annak aki érti is a szöveget.
Tipikus török beszéd-duma. Nem vagyok fajgyülölö, de egész jól el lennék nélkülük.
nekem a végére rohattul elfáradt az ujjam de a gép szerint azzal h mint az őrült nyomtam a job gombot azzal nekem jó a ritmusom XD
A lenyomásokat? Valamennyire figyeli, hogy nagyjából jól kell lenyomni, mert a végén sokat von le, ha csak összevissza csapkodok.
Egy kicsit kell a ritmusra figyelni, akkor lesz a legjobb.
érdekes lenne tudni mit számol. mindenesetre ha összevissza nyomkodod jobb eredményeket lehet elérni
Ó, hát engem meg sem hívnának... A játékban kis gyakorlással javítható a teljesítmény.
Azt hiszem, nyernél. ;)
most, hogy mondod... elképzelhető.
azt hiszem, nem válnék be egy ilyen szexy castingon és sajna a ritmusérzékemmel is gondok vannak, azt mondta, hogy "not so great"
megyek és bánatomban versenyt úszok Woody Allennel. ha elmerülök a medencében, ne mentsetek ki.
http://szabox.uw.hu/szegenyvagyokmentskiinnen_mo.jpg
my sweet
http://www.keptelenseg.hu/keptelenseg/olvas/hirdetes_1/
Mindenkinek KÖTELEZŐ megnéznie!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4
virtuális impotencia? (a férfi eszköznél, amit még nem találtak fel)
a nőinél simán frigid a gép
Pedig milyen mókás lenne, ha a legnagyobb izgalom közben kiírná, hogy megszakadt a kapcsolat, indítsd újra a routert.
Hogy gondolják ezt férfiaknak, amikor nem lehet használni Linux alatt WiFi-vel?? Ugyanmár. Nem mobil így a cucc.
na, nincs időm magamra..., mindig rohangálok...
bár sok különórám van, de h magamra nincs időm, azt kétlem
Nagyon aranyos olyan mint a CIB bankos reklámba.Majdnem.
Köszönöm a szüleimnek, de legfőképp anyukámnak és apukámnak, meg a kitartásomnak, és a vicclaposoknak