Vicclap.hu - viccek archívum, 7 . oldal

Hatodik nap

Ma péntek van, ez miatt korán jövök be a melóba. Még ebéd előtt! A telefon csöng. Affene...
Fellapozom a kifogásnaptáramat. A "Napfolt tevékenység" bámul vissza rám. Hmmm, ebben érdemes elmélyedni. Két perc múlva felveszem a kagylót.
"Igen?" mondom.
"HOL A FÉSZKESBEN VOLT??? REGGEL ÓTA PRÓBÁLOM ELÉRNI!"
Utálom, ha velem kora reggel üvöltöznek. Ettől csak rossz kedvem lesz. Azt hiszem sejthető, hogy mennyire...
"Ja, persze. Ma reggel nagyon erős a napfolt tevékenység. Tudja, ez mindig megzavarja az elektronikát..." mondom édesen, mint a mézes cián.
"Huh? Hiszen reggel kitűnően tudtam beszélni a barátaimmal!"
"Igen, ez teljességgel lehetséges. A napfolt tevékenység ugyanis nagyon kiszámíthatatlan időben és helyen csap le. Például múlt héten is; volt itt egy fickó, akinek a fájljai aközben törlődtek, hogy ő velük dolgozott."
"Tényleg? Ez borzasztó!"
"Ugye? Hé, tudja mit? Megnézzem a könyvtárát?"
"Ó legyen szíves. Van egy-két nagyon fontos dolgom ott!"
"Oké. Mi is a loginneve?"
Megmondja. Az igazat megvallva ez arra hasonlít, mint amikor az ember egy halat akar lelőni egy hordóban. Kétszer. Elefántlövő puskával. Fejbe.
(Kell még nekem mondanom azt a "clikety-click" dolgot? Azt hiszem nem..)
"Hány file is van a könyvtárában?"
"Umm, hát van ugye az elméletem kidolgozása, ami kb. 20, akkor ott vannak az adatok, az szintén 20, aztán még 10 a könyvemből amit most írok."
"Hmmm, azt hiszem időben elkaptuk. Még van két file a könytárában...
Valami .cshrc, meg .login ..."
"AAAAAAAAAAAAAAAAAAAaaaaaaaarrrrrrrrggggggggghhhh!"
Hallom, hogy a könnyei csobognak a telefonba - pfujj, felfordul a gyomrom.
"Most akkor mit tegyek???" szipogja.
"Sebaj. Le van mentve a cucc floppyra?"
"Igen, de az már több hetes!"
Begyújtom a lemágnesező egységet...
"Oké. Mi lenne, ha leugranék érte, aztán majd felrakjuk a rendszerre, hogy nyugodtan tovább dolgozhasson?"
"Nagyszerű lenne, de sajnos otthon van. Azt hiszem majd bejövök este, és majd egyedül felrakom."
"Persze, nyugodtan. De aztán ne felejtse a napfolt tevékenységet. Valahogyan védje le a lemezeit a sugarak elől."
"Hogyan? Csomagoljam alufóliába?"
"NE!!!! Az alufólia a legrosszabb a világon! Tudja, hogy mit csinál a mikróban, nem?"
"De..."
" Na látja. Akkor ne azt használjon. csak egy dolog mentheti meg a lemezeit a napsugaraktól... A mágnes. Csomagolja a lemezeit egy mágnesekkel megrakott zacskóba, a napfoltok azt nagyon utálják"
"Wow! Köszönöm!"
"Nem gond, szívesen"
A fene essen abba a jó szívembe...

(Fordította: Benő)

Hetedik nap.

Végre el tudok menni egy pár órácskát ebédelni, de mert nem hagyhatom az asztalomat gazdátlanul, előrángatom a takarítót, hogy figyeljen oda, nehogy véletlenül lerakja valaki a telefont. Beleegyezik, ezért nyugodtan el is megyek.
Első megálló a bank. Felváltom az ötven dolcsimat negyeddolárosokra, aztán megkérdezem, hogy mennyi van a számlámon. Ezután észrevétlenül kitépem a nő termináljából a tápot. Naná, hogy lepusztul. Természetesen sietek, ezért követelem az igazgatót.
Úgy gurul ide, mint egy túlméretezett úthenger, és megkérdezi, mi a gond. Mondom neki, hogy csak a számlámról szeretnék egy kimutatást. Keresztbe fonom az ujjaimat. IGEN! Megtalálja a kihúzott vezetéket, bedugja, majd az IGAZGATÓ loginnal lép be!!! Végre itt az alkalom - gyorsan odacsapom magam a pulthoz, és az a rengeteg pénz szétfröccsen rajta, meg a környéken. A diri nem néz oda, de a pénztárosok mindnyájan buknak az apróra. Tehát innentől kezdve minden figyelemtől megszabadulva, nyugodtan nézhetem, mit ír a pacák az észveszejtő percenkénti egy karakteres tempójával. Ennyi erővel akár milliomos is lehetnék itt... befejezi. "MONEY". Wow! De okos! Na mindegy. Legalább ma este gondot viselhetek a jelzálogomra.
Hirtelen egy felhasználót látok meg, akit valamikor még '89-ben töröltem.
Azt hiszem beszélni akar velem. Még a bankigazgató is rázza a fejét. De már késő. Az ürge idejön.
"Um, elnézést, meg tudná mondani, hogy melyik a legjobb számítógép arra, hogy a diplomamunkámat megírjam rajta?"
?????!!!!
Iiiigeeeen...
"Hallott már a C64-ről?" kérdem.
"Igen?..."
"Na azt kerülje, mint a leprát! Nem sok ember tudja, de a számítógépek nem arra készültek, hogy ennyi memóriát kezeljenek; tudja, néha akár 64000 dolog is egyszerre benne van. Ez egyenesen katasztrófális tud lenni egyes esetekben!"
"Ó!"
"Próbáljon ki mást, ami sokkal biztonságosabbnak bizonyult eddig. Egy ZX81 duplakazettás egységgel; az a jó, már ha tud szerezni. Az 1K-s modell. årja fel. Nehogy véletlenül diszket vegyen hozzá - maga is tudja milyen megbízhatatlanok, de a hagyományos audió kazetta örökké tart."
"Hé! Köszönöm!"
"Nincs gond. Mi is volt a maga loginneve?"
Megmondja. Ezt idén is törölni kéne. Az ember igazán azt hinné, hogy tanulnak a dolgokból.
Visszatérek a melóba. A takarító ott alszik a terminálnál. Megkérdezem, hogy akar-e itt dolgozni, de azt móndja, hogy ő jobban szereti rátépkedni az emberekre a vécéajtót.
Visszarakom a telefont a helyére, és az egyből csörögni is kezd. Utálom, mikor ezt teszi, hiszen így hetekbe telik, míg fel tudom tenni a fejemre a fejhallgatót.
HOPPPÁ! Ez a legjobb nő, akivel eddigi pályafutásom alatt találkoztam, és éppen számítógépes problémája van. Imádom!
"Mi is a loginneved?" kérdem.
Megmondja (mintha nem tudnám már rég...)
Amilyen gyorsan csak tudom, végignézem a postáját (Elég unalmas anyag), aztán megnézem, hogy ki írogat neki levelet. Senki. Kiváló!
"Mi a probléma?" kérdem mosolyogva, édesen.
"Nem tudom elmenteni a dokumentumomat, és valamit a helyről dumál gép."
"Már nem sokáig!" mondom, és gyorsan letörlök mindenki mást, aki azon a lemezen dolgozik. "Mostanra már rendben kell lennie..."
"Köszönöm szépen!" búgja a kagylóba.
Meg is jegyzem magamnak, hogy holnap is kéne valamit tenni a könyvtárába.
"Nincs mit. A felhasználókért vagyunk..."
A telefon szinte azonnal csöng, amint leteszem.
"A könyvtáram kiürült!" sikolt rám egy hang.
"Mikor történt az eset?" kérdem.
"Épp az előbb..." hallatszik a könnyeken keresztül.
"Látom. Hát, én nem aggódnék a helyedben. Még három nap van hátra a szemeszterből. Ha éjjel nappal dolgozol, talán futja még egy kettesre..."
Még csuklik egy párat, aztán lerakja. A bolond.
A TELEFON ÚJRA CSÖRÖG!!!
"A számítógépem képernyője nagyon homályos. Nem kéne vajon tekernem a fényerő szabályzón?"
"NEHOGY!" sikoltok fel "Hozzá ne nyúljon! Tudja mekkora sugárzást okoz azzal, hogy feltekeri a fényerőt???!!!"
"Nos, én...." mondja teljesen bizonytalanul.
"Fogadja meg a tanácsom. Csak egy módon lehet meggyógyítani, és az a módszer a meghajtók sokkterápiája."
Azok a szavak, hogy meghajtó, meg az, hogy sokkterápia így együtt, valószínűleg készületlenül érték. Az emberek, amikor ilyesmiket hallanak, tisztára kikapcsolnak, olyannyira, hogy bármit megtennének, amit mondok nekik. Ha azt mondanám neki, hogy fusson körbe az udvaron egy szál 220-as vezetékbe öltözve, akár még azt is megtenné.... Hmm...
"Nincs véletlenül egy felesleges 220-as kábele?"
"Nincs..."
"Hm, na mindegy. Akkor mégis csak a sokkterápia... Oké. Tehát, amilyen gyorsan csak tudja, kapcsolja ki és be a gépet egymás után harmincszor."
"Kivegyem a diszkeket?"
"NE! El akarja az összes adatát veszteni??!"
"Ó, nem... oké, kezdem..."
Figyelmesen hallgatózom...
...clicky..clicky...clicky.. .. .. ...clicky. ...clicky..
. . BUMMM!
Csodálatos, majdnem huszonhét - pedig a táp általában tizenötnél összepiszkítja magát...
"A GÉPEM FELROBBANT!!!"
"Tényleg? Akkor biztos a tápegység volt a hibás. Még szerencse, hogy rájöttünk. Garanciális még a gép?"
"Nem!"
"Ajjjaj. Na mindegy. Azért meg kéne javíttatni... Lementette a dolgait?"
"Igen. Még tegnap. A nagygépre, de a mai munkám már elveszett."
"Ajjjaj. Mi is volt a loginneve? Megnézzem, hogy sikeres volt-e a mentés?"
Megmondja..................................

(Fordította: Benő)

Nyolcadik nap

Az asztalomnál ülök, mint rendesen, mikor egy felhasználó telefonál.
"Hello, Számítógépterem, Simon vagyok, mit segíthetek?" mondom.
"Nem tudok bejelentkezni!" nyögi kétségbeesetten egy felhasználó.
"Mi is a loginneve, kérem?" kérdem tőle.
Megadja. "Nem gond, mindjárt megnézem."
"Semmi baj, csak egy rosszul megírt login fájl. Már meg is csináltam, akár már be is léphet."
"Jé, köszönöm!"
"Semmi gond, mihamarabbi viszonthallásra!"
MI EZ??? kérdezhetik maguktól. Talán a pokoli operátor megtért? Megőrült?
Netán szerelmes?
Nem, nem. Egyik sem. A pokoli operátor tevékenységét naplófájlba irányítják. És ha már ez történik, akkor én is be vagyok poloskázva. Tehát, amíg meg nem találom a bogarat, addig kedves vagyok. Nem tart sokáig. Ezt én mondom...
Aha! Egyet találtam a telefonkagylóban. Alapvető. De tudom, hogy a főnök egy trükkös fazon, ezért tovább keresek. Igen! Egy a telefon alján, és egy a billentyűzeten. Ideje egy kis kávéfröcskölésnek. Elég nagy adagnak kell lennie, ezért az egész kávés edényt idehozom, és egy szemtanúra várok. A rendszergazda jön be.
"Hol van a nyomtatásom?" kérdi savanyúan - biztos mérges, hogy még nem kompromittáltam magam. Oké, bűnös azonosítva. Mint azt a pokoli operátor (azaz én) kimondja, "nincs a világon akkora probléma, amit ne lehetne megoldani egy felhasználó kiölésével, a fájljaik letörlésével, loginjuk megszüntetésével, valamint a VALÓDI keresetük adóhatósághoz való bejelentésével."
Kihúzom a nyomtatását a kávé alól, ahová tettem, és naná, hogy a kávé végigfröccsen a telefonon és a billentyűzeten, amik valahogy egymásra keveredtek.
"Hoppacsek..." mondom, rémülettel arcomon. A rendszergazda arca elárulja, hogy okfejtésem helytálló volt.
"Ne hidd, hogy ezzel megúsztad!" röffen rám, és elrobog.
Átkapcsolok a hálózati figyelőre, és nézem, hogy mi jön ki az ürge PC-éjből.
Aha! Egy kis feljegyzés arról, hogy engem felfüggesszenek épp igyekszik a diri lézerprinterére. Teszek egy-két változtatást bele, majd engedem tovább. Gyorsan még elindítom egyik kis programkámat, amire a nagy gép összepiszkítja magát.
Később, miközben a rendszer bootol, letörlöm azt a csúnya kis naplófájlt.
Ezután átmegyek a kommunikációs részlegbe, és rákapcsolódom a főnök irodájában lévő RS232-es csatimra. Csodálatos, hogy milyen könnyen le lehet hallgatni embereket, ha már egyszer adatkábel megy be az irodájukba...

Igazgató: "Biztos benne?"
RendszerGazda: "PERSZE!"
I: "Nem akarja meggondolni magát?"
R: "SOHA!"
I: "Rendben, akkor faxolom a személyügyiseknek..."
R: "CSODÁLATOS!!"

Két perc múlva a rendszergazda begörög hozzám, mosolyogva.
"Hát, azt hiszem hiányozni fogsz nekünk, Simon..." mondja, eltelve magától.
"Ó!" mondom neki, édesen, csöpögve a kedvességtől "És hová megy?"
"Nem Simon," vigyorogja az arcomba "TE fogsz elmenni."
"ELŐLÉPTETÉS!" kiáltok fel "Végre megírta azt a levelet a főnöknek, amiben talpnyaló vén banditának hívja, és hogy kilép a cégtől?"
"Nem..."
"Biztos benne? Pedig sokkal jobban hangzik, mint az, amit a kirúgásomról írt..."
"T..." Kerekednek el a szemei.
Mintha egy fókát csapkodnék halálra egy fürdőkefével. Odarohan, hogy leállítsa a faxot, de mivel most rúgták ki, >clicky clicky< a kártyája nem működik többé.
Amatőrök...
A telefon csöng. Ugyanaz a fickó, aki az előbb.
"Most már be tudok jelentkezni, de kifogytam a helyből."
"Egy pill, mindjárt megnézem."

>clicccky<

rm -r * ....

(Fordította: Benő)

Kilencedik nap.

Épp autózgatok befelé a munkahelyre, mikor megragadok emögött a vén pacák mögött, a klasszikus pokoli lassú sofőr mögött, akinek az autóján csak a húszasig van kikopva a kilóméteróra, a sarkokon meg kettővel fordul be. Kidudálom a lelkem is, de valószínűleg a hallókészüléke le van tekerve nullára, úgyhogy itt ragadtam mögötte.
Megjegyzem a rendszámát. Az igazat megvallva, már hatvanszor megjegyeztem az elmúlt negyed órában. Affene... affene... Azt hiszem megint bele kéne turkálnom a rendőrségi adatbázisba, és be kéne raknom az öreg kocsiját, mint frissen lopottat amit a városszéli fegyverkereskedők vittek el.
Beérek a melóba. Felcsapom a kifogásnaptárt. "ELEKTROMÁGNESES SUGÁRZÁS AZ ŰRBELI SZEMÉT MIATT." Elég kellemes. Azt hiszem jó nap lesz ez a mai.
Belépek a "ROHADÉK" loginra, (A segítségkérő loginnév), és megnézem a postát. Három új levél. Az első 117 soros, valószínűleg tiszta nyavalygás. A mindenit. Ezt utálom. Ahelyett, hogy elmondanák, hogy szükségük van egy kis helyre, leírják, hogy miként oldják meg a hülye feladataikat a tanáruknak, és hogy már tegnapra kellett volna, és már rég kész lenne, de a nagybácsikájuknak most szedték le a herpeszét, és túl sok vért vesztett, emiatt be kellett rohanni a kórházba... stb., stb. Letörlöm.
A második üzenetet az az emberke küldte, aki még nem tudja igazán kezelni a levelezést, ezért teljesen üreset küldött. Válaszolok rá, hogy: "Semmi gond, jövő csütörtökre meglesz." Remélem fontos volt...
Az utolsó üzenetet meghagyom holnapra, elvégre a szombat egy unalmas nap, legyen egy kis munkám akkorra is.
Csöng a telefon. Pedig azt hittem, mára már ennyi elég.
Kihangosítom, majd berakok egy pizzát a mikróba.
"Igen." Kiáltom.
"Valami gond van a boot diszkemmel. Nem tudok belépni a rendszerre."
"Magánál van a lemez?"
"Persze!"
Leugrom érte, majd berakom a pizza mellé öt percre, ULTRA-NUKE fokozatra.
Hat perc múlva visszatelefonál.
"Még mindig nem működik, ráadásul kerreg amikor beteszem, és még büdös is.."
"Ó, A FRANCBA! Már megint az elektromágneses sugárzás, amit a szemét okoz az Űrben!"
"Tényleg? Azt hiszem hallottam már erről." (Ez nem normális!!)
"Hát igen, azt hiszem új lemezt kell vennie."
"Ó semmi gond, a régi már úgyis kezdett kopni. De azért köszönöm."
"Persze, nincs baj. És ne feledje, hogy futtassa rajta az FDISK-et, mikor sok adat van rajta, a vírusvédelem érdekében..."
"Persze, meg fogom tenni! Köszönöm!"
"Nincs mit - ez a munkám!"
Az xcbzone nagyon lassan fut, ezért kiirtok egy csomó felesleges adat-báziskezelő processzt és visszatérek a játékhoz. Na így már sokkal jobb.
Nem egyszerű az élet itt a fronton, mindig csak a meló, meg a szakadás...
Leugrom a kávézóba egy kis kétórás uzsira - olyan kedvesek ott hozzám. Azóta legalábbis, mióta valahogy bejelentődtek a köjál gépére... Fura. Felkapok egy pár doboz kokát, valami sajtosat, aztán visszarobogok az irodámba, egyenesen át az elsősökön, akik a számítástechnika alapjait tanulják. Végignézek az osztályon, és valami feldereng bennem. Itt egy elsős osztály és egy árva tanár nincs velük.
NEKEM ITT SEGÍTENEM KELL!!
Megállok az osztály előtt.
"Rendben, én vagyok a maguk helyettes demonstrátora és ma félre fogjuk tenni az előzetes terveinket fél órára, hogy a REMARK, vagy ahogyan azt a számítógépes rövidítések világában ismerik, az rm funkcióról meséljek..."
Tanárnak kellett volna mennem - mindig olyan jól megtalálom a helyem ezekkel a diákokkal...


(Fordította: Benő)

Tizedik nap.

Ma meghívtak egy órára, hogy vendégként tartsak előadást a "Számítástechnika Alapvető Műveleteiről", ezért miután Sam a szemetes kezeiben hagyom a géptermet, lemegyek.
Az óra megkezdődik és rendben lemegy, majd a végén a diákok kapnak tíz percet arra, hogy kérdéseket tegyenek fel egy igazi operátornak. Magamhoz ragadom a tollam és papírom.
"Kérem, mielőtt ezt elkezdenénk, megkérnék mindenkit, felszólalás előtt mondja meg a loginnevét, hogy minél jobban, hatásosabban tudjak a kérdéseikre válaszolni. Köszönöm."
Az óraadó hálásan rám néz. A személyes érintkezés valahogy mindig meghatja őket...
"Első kérdés? Maga ott..."
"Mit gondol a megosztott rendszereken lévő felhasználók egyéni titoktartásáról?"
"Mi is a loginneve?"
"CMS1103"

>Scratchy scritch<

"Számítógépes titkok... Hmmm. Ez tényleg fogós kérdés. Arra gondol, hogy nem szabadna elolvasni azokat a szexuális indítékú leveleket, amiket az osztályfőnökével váltogatnak?"
"AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAGGGGGGGH!"
"Ah. Nos, úgy tűnik barátunk távozott - biztosan rossz TÖKÉLETESEN VÉLETLENSZERŰ példát választottam. Maga ott?"
"CMS1136. Arra lennék kívá.."
"Ó igen, 1136 az egyetlen az egyetemről akinek jár a alt.sex.buggery.by.sailors.dressed.in.mums.clothing terület"
"Csakis, és kizárólag kutatási célból!"
"Ebben biztos vagyok. Bár azért elég sok történetet mesél el, ahhoz képest, hogy kutat..."
"NNGggggAAAAAAAAAAAAAAAGGGHGH!"
"A következőt kérem..."
...
Két perccel később az előadóterem üres.
Az a baj ezekkel a nyavalyás tanulókkal manapság, hogy nem akarnak tanulni.
Visszamegyek a gépterembe, ahol Sam alszik. Azt hiszem a munkámra pályázik. Megjegyzem magamnak, hogy beleturkáljak a bérlistájába, és töröljem a biztosítási befizetéseit. Az ember soha nem lehet elég óvatos.
Visszarakom a telefont a helyére. A mai napon először. Ez a retek azonnal elkezd csörögni. Ebből elég ennyi, gyorsan átirányítom a 07-re, hogy ott folytassa. Ez majd megtanítja őket. HOPPÁ! Majdnem elfelejtettem a mai napra rendelt kifogást. "Statikus elektromosság a nylon alsónemű miatt" nem jó, kikerülhető - bár egyes esetekben hajlamos lennék helyszíni kiszállásra. Á, nem éri meg a fáradságot.
Választok egy másikat. "STATIKUS ELEKTROMOSSÁG, MŰANYAG VONALZÓ MIATT." Na EBBEN aztán van kihívás!
Visszakapcsolom a telefont, majd a szemetest a printer kimenete alá tolom.
Még egy meló letudva.
A telefon felcsörren. Végre! Ez nagy fogás lesz...
"Hello?"
"Szia, meg tudnád mondani, hogy miként kell helyesírás-ellenőrizni a dokumentumomat?"
"Persze, csak írd be azt, hogy "spell", majd a fájl nevét."
"Köszönöm."
Hű, de nagyon kedves vagyok ma reggel. Persze, mivel tudom, hogy az általam írt spell inkább hibákat tesz be a szövegbe, ahelyett, hogy kivenné őket.
Ilyesmi, hogy azt, hogy "kedves", "te dög"-re fordítja, meg ilyenek. Jó, mi?
A telefon csöng - már megint ő.
"Valami gond lehet az ellenőrző programmal."
"Ezt miből gondolod?"
"Mert a fájlom tele van hibával!"
"Szerintem pedig nem a program a hibás. PC-ről vagy bejelentkezve?"
"Igen, de..."
"Kérlek, hagyd meg nekem a technikai diagnózist... Na, van műanyag vonalzó a közelben?"
"Umm >nyelés<, igen..."
"Na látod. Statikus elektromosság keletkezett a merevlemezeden, amit a vonalzód váltakozó elektrosztatikus mezeje gerjesztett - ugyanúgy, mint amikor a papírfecnik ráragadnak a vonalzóra, ha megdörzsölöd."

>BUTA MÓD BEKAPCS<

"Ó. És most mit kell tennem?"
"Azt tudod ugye, hogy hogyan kell a papírt leszedned a vonalzóról, nem? Néhányszor odaütögeted az asztalhoz. Na, ugyanezt kell a PC-vel is tenni. Néhányszor, mondjuk hússzor, kb. 30 centiről ejtsd az asztalra."
"Ó, Oké."

>crash<
>crash<
>crash<

"Um, a monitor elsötétült."
"Persze, azt kell tennie - csak így tovább. És ha végeztél, akkor ugyanezt tedd meg a képernyővel is. Az elektromosság oda is felmászhatott a vezetékeken át."

>crash<
>crash<
>crash<...

Leteszem. Felkelek, és lemegyek a külső laborba, hogy mézet tegyek a floppy meghajtókba, mikor egy Lee Harvey Oswald kinézetű ürge rohan oda hozzám, és lelő. Az egyetlen hang, amit hallok, az az exrendszergazda vihogása...
Később, a kórházban eszembe jut, hogy elfelejtettem megkérdezni a pacák loginnevét.
Majd minden elsötétül...


(Fordította: Benő)

Tizenegyedik nap.

Mikor a sötétség kitisztul és én kiérek az alagútból, feltűnt, hogy meg sem vagyok sérülve. Aztán mégiscsak. Lehetséges. Ezért még valaki megfi...
Meghaltam.
Persze egy igazi operátor ezt nem halálként könyveli el, hanem egy kiadós otthon töltött szabadságként. Öt másodperccel később megkapom azt a csekély 15KV-ot a tüdőcsúcsom környékére. (Ezek a kórházi fiúk aztán tudják, mi a buli!)

A POKOLI OPERÁTOR ÉLETBEN VAN!

Három héttel később, mikor már le tudok ülni a fenekemre, visszatérek a konzolhoz. A pihenés jót tett nekem, egyszerűen *nagyszerűen* érzem magam.
Bepótolom lemaradásomat a posták terén, majd értesítem a diákokat, hogy visszatértem, úgy, hogy egy jelzés nélküli karbantartási leállást hajtok végre azzal, hogy belerúgok a reset gombba. (Ezt igazán szeretik).
Felcsapom a mára rendelt kifogást. "Globális felmelegedés" IGEN IGEN IGEN!!
Micsoda fogadtatás!
Hónap vége van, amikor általában az automatikus, levélben figyelmeztető programok elkezdenek csipogni a gazdáiknak. Emiatt visszaállítom a rendszeridőt négy nappal, hogy csend legyen, aztán lecserélem a printerben lévő friss szalagot egy három évesre, amiben lyukak vannak.
Végignézem a saját csigapostámat, és megnézem a Pokoli Operátorok havilapját, a "kill -9"-et, és végigolvasgatom a cikkeket. Van itt egy kis aranyos arról, hogy miként tegyük az OS/2-t lassúvá, unalmassá, de ez nekem tisztára úgy néz ki mint az OS/2 saját installációs utasításai...Na, de sebaj. Átlapozok a PokOp varázsló rovathoz, hogy leadták-e a cikkeimet.
Mindegyik itt van! Még az is, amelyikben arról a C fordítóról írok, amelyik véletlenszerűen sorokat töröl a forráskódból.
A telefon csöng.
"A PC-m képernyője elsötétült!!"
"A hálózati kábel," mondom neki.
"Nem lehet, azt már megnéztem. Mikor bekapcsolom, nem csinál semmit!"
"A hálózati kábel," mondom neki.
"Nem, azt már leellenőriztem, és rendben van. De a billentyűzeten nem villannak fel a fények, meg máshol sem."
"A hálózati kábel," mondom neki.
"Ó, most veszem észre a kábel nincs jól bedugva!"
"A hálózati?" kérdem.
"Igen... bocsánat."
"Sebaj. Legalább rendesen működik?"
"Igen, azt hiszem. És sajnálom, MAGÁNAK volt igaza végig!"
"Persze, mostanában rengeteg ilyen hibával találkozunk, a globális felmelegedés miatt. Véletlenszerűen hőtágulást okoz ugyanis, és ez a szilárd halmazállapotú tárgyakban hőindukált mozgást eredményezhet."
Gondosan figyelek. Semmi. Más szóval: >BUTA MÓD BEKAPCS<
"Bár ezt véglegesen meg tudja javítani." mondom neki.
"Igen, És hogyan?"
"Egyszerűen csak sót kell kicsapni a fém érintkezőkön."
"Ó!" (A BUTA MÓD egyre keményebben érvényesül).
"Csak annyit kell tennie, hogy egy kis folyékony ásványi anyagot kell rá juttatnia. Van magánál oldott ásványi só ugye?"
"Ó, nincsen."
"Oké, sebaj. Csak vegye be azt a kábelt a szájába, ami a PC-be megy és nyalogassa meg. De ne felejtse el megpucolni, hogy ne nyeljen szennyeződést. És a monitort kapcsolja ki!
"Oké, csinálom."

>Fzzzt< >clunk!<

Hallom, ahogy a hallgató a földre esik.
Kár beléjük a szabad kapacitás...

(Fordította: Benő)

Tizenkettedik nap.

Beérek a munkába, de egy kissé fáradt vagyok, ezért bedugok egy kis rezet a konnektorba, hogy levágjam a biztosítékot. A szoba sötétségbe borul, és végre, a helység csendes.
Ez tetszik nekem.
Melléteszem a telefont, és behúzom a függönyöket a megfigyelő ablakon. Most már igazán sötét van. Nem lennék meglepve, hogyha valaki balesetet szenvedne.
Kiemelek néhány álpadlókockát, majd felhívom a szerelőket, hogy a kisgép megint leadta a kulcsot. Ezután kicserélem a biztosítékot egy pár szögre, és leföldelem a rendszert. Az embernek nem csak várnia kell az eseményekre ugyebár, hanem elébe is kell mennie...
Tizenöt perc múlva a mérnök megérkezik, és beleesik a lyukba. Visszarakom a padlót, épp mielőtt a rendszergazda megérkezik (Ez egy új, kedves egyén), aki azt mondja nekem, hogy figyeljek oda, még a végén valakinek baja esik a sötétben.
Bólintok, majd mondom neki, hogy igazán nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyit álljon a rendszer, és mi van akkor, hogyha csak felkapcsolom a biztosítékot, remélve, hogy nincs nagyobb gond. Miután felhívom a figyelmét a negatív publicitásunkra, megteszi rövid karrierjének utolsó döntését; azt mondja, csak csináljam nyugodtan.
Később, mikor a füst eloszlik, megnézem a kisgép füstölgő romjait. Nem valami kellemes látvány...
"Furcsa, hogy a biztosíték beragadt," mondom az ürgének később, mikor a csomagjait pakolgatja a szobájában. "Az esély csak egy a millióhoz volt. Kár, hogy valaki látta az egészet és feladta levélben a világnak. Még szerencséje lesz, ha egyáltalán autószámítógépekkel engedik majd dolgozni."
Visszamegyek a gépterembe, és visszakapcsolom a többi biztosítékot, hogy életre keljen az egész, majd nekiállok törölgetni a felhasználók levelei között. Kiszúrok magamnak egy szexuális jellegű levelet, amit az egyik kollégista lány írt a férfi úszócsapat egyik tagjának. Azt hiszem ez jó lesz. A feladó nevét átjavítom a dékánéra majd átmásolom a /etc/nologin névre, aztán a root logint megváltoztatom "Winker"-re és a jelszavát "lsdfjhsdf"-re, ezután felhívom a nagyfőnököt, hogy rendszerbetörésre gyanakszom. Legalább egy pár órába bele fog telleni, míg helyretesszük, ez idő alatt a népek meg csak azt a levelet fogják olvasgatni...
Mikor hallom a lövést a dékán irodája felől, rájövök, hogy ő már elolvasta.
A hívásokat átigazítom a rendszergazda irodájába. Biztos fog örülni annak a sok telefonnak ezekben a szomorú időkben.
Még egy lövést hallok, és rá kell jönnöm, hogy ő ma már nem fog több hívást fogadni.
Visszairányítom a hívásokat, és megnézem a mai kifogást. "GYENGE ÁRAMELLÁTÁS". Túl nyilvánvaló. "STATIKUS ÁRAM". Még mindig egy kicsit túl gagyi, de nem akarok kifogyni a kártyákból még az év vége előtt, ezért jó lesz ez.
A telefon szinte abban a pillanatban csörög, mikor beteszem a Top Gun-t a videóba. Leállítom a képet, és kihangosítom a telefont.
"Azt hiszem roszz floppylemezt vásároltam"
"Igen?" Kíváncsi vagyok, hogy mióta lettem vásárlói tanácsadó szolgálat.
"Itt van ez a lemez és nem tudom megformattálni. A dobozból az összes többit igen, de ezt nem. Ez miatt gondolom, hogy hibás."
"Igen? De akkor miért engem hív?" kérdem tőle.
"Hát, a dobozra az van írva, hogy garanciális. Hol kaphatok cserét?"
Aha! Persze.
"Na lássuk csak. Biztos, hogy a lemez a rossz, nem pedig csak a statikus elektromosság okoz problémát?"
"Hogyan???"
"Statikus elektromosság. Tudja, az, ami magáról szokott átpattanni a gépre."
"Pedig le vagyok földelve a csuklómnál!"
Cirka mostanra rájöttem, hogy valami szakbarbárral akadtam össze. A csuklószalag nem igazán divat errefelé a városban...
"Persze, persze, de egy átlagos csuklószalagnak az ellenállása csak egy 1 megás ellenállás, ez pedig egy igazán rossz föld. Amire magának szüksége van az egy direkt földelés. Csak markoljon rá valami fém tárgyra, ami a közelében van."
"A fém íróasztalom jó?"
"Kiváló! No mármost, van magánál valami gemkapocs, hogy levezesse az áramot?"
"Egy pillanat, igen!"
"Oké, a másik kezével nyúljon be a kapoccsal a ventillátoron keresztül és érintse meg a vastag piros drót végén a csatlakozást."
"Azt, amelyik a táphoz kapcsolódik?"
"Igen, ez az..."
"Hé, ez nem a >kzzzzt!< >clunk<"
Még egy hívás, amit a pokoli operátor sikerrel megoldott...

(Fordította: Benő)

Tizenharmadik nap.

Nagyon el vagyok foglalva az új login scriptemmel. Már majdnem bolondbiztos. Mondjuk mi lenne, ha így indulna be:
"Az IGEN azt jelenti, hogy NEM, a NEM azt, hogy IGEN. Töröljek mindent? [I]?"
Kezdek igazán aggódni azok miatt a fura login betörések miatt... bár a rendszergazda nem annyira. Őt úgy tűnik inkább azok a rejtélyes számítógépes halálesetek foglalkoztatják mostanság. Fura dolog ez az élet.
Kiválasztom a kifogásomat mára. "DOPPLER EFFEKTUS". Elég tudományosan hangzik - természetesen egy kis rásegítéssel.
A telefon, létezésem egyetlen kínja, megszólal.
"Igen, gépterem" mondom, segítőkésznek mutatkozva.
"A szerelővel beszélek?" kérdi a hívó.
Fura, hogy mennyi a süket ember manapság. Mi a szösz, tisztára unalmasak...
"Igen, vele" hazudom (Még Nixon is ráfázott volna velem...)
"Valami baj van a floppy meghajtómmal. Úgy tűnik nem mindig tud olvasni."
"Hmmm, milyen idős is a meghajtó?"
"Hát, kb. egy éves..."
"És néha hibázik, de néha meg működik, de egyre többet hibázik?"
"IGEN!"
"Igeen, ez bizony a magnetikus doppler effektus."
"Pedig én azt hittem, hogy ez csak a fénnyel és a hanggal történik..."

>SZENNYES MÓD BEKAPCS<

"Igen, de kiderült, hogy a forgó felületeken, mint a lemezeken is, a részecskék magnetikus elrendeződése állandóan változik, különösen, mikor a fej enyhén bemágneseződik."
"Daah, Ó"
"Tehát, annyit kell csak tennie, hogy lemágnesezi a fejet. Van fejlemágnesező hurokja?"
"Ó, nem, sajnos nincs."
"Oké, akkor a bonyolultabb módszer kell. Megvannak a programjának az eredeti lemezei?"
"Igen"
"Oké, akkor dugja be őket egyenként a meghajtóba, és formattálja meg őket."
"MICSODA!?!?!?"
"Ne aggódjon, nem fog működni - emlékszik, hogy rossz, nem? Csak annyi fog történni, hogy a lemezek szűz mágneses mezeje visszaállítja a fej mágnesességét, mert azokat nem a rossz meghajtó doppler effektusos feje írta fel."
"Ó, nagyszerű!"
"Tehát, mikor íráshibát ír ki, akkor csak folytassa. Ezt tegye meg az összes eredeti lemezzel, aztán, hogy biztos legyen a hatás, még egy tisztítólemezt is rakjon be, ami majd felszedi a lehullott mágneses részecskéket."
"Ó, köszönöm."
"Ne köszönje meg - EZ A MUNKÁM!"
Lerakom a telefont, ami egyből csöng is. A nagyfőnök.
"Simon, feljönnél az irodámba egy kávéra?"

>RIADÓ!<

Amilyen gyorsan csak tudom, megnyomom a pánikgombot a LAN-Analizálón, hogy precíz legyek a "Generálj 90%-os forgalmat" gombot.
"Persze, persze, most menjek, vagy ké..."
A másik telefon felcsöng. Kihangosítom.
"Igen, gépterem, Simon vagyok. Mit segíthetek?"
"A HÁLÓZAT MEGHALT, A GÉPEINK ÖSSZERONGYOLTÁK MAGUKAT" a kihangosított hang beleüvölt a másik kagylóba. Szuper...
"Értem" mondom nyugodtan. "Igen, a monitoromon látszik az eset. Valószínűleg egy rossz kábel a hibás, mindjárt megnézem - kérem tartsa a vonalat."
Megnyomom a "felmentést kaptam" gombot (AKA "Forgalom Állj") az analizálón, és a felhasználó szinte azonnal felordít: "Kiváló, már működik! Köszönöm!"
"Rendben, szóra sem érdemes. Viszonthallásra."
A nagyfőnök mindent hallott, ezért azt hiszem ez a kis kiruccanás nem is lesz annyira rossz. Meg is mondom neki, hogy azonnal ott leszek, miután a hálót biztosítom. Miközben megyek felfelé, kitalálok egy új szlogent, ami boldoggá fogja tenni a vezetést. Komplett Betörő Kizárás. Jobban hangzik, mint az, hogy kihúzom a dugót. Ugyanúgy, ahogy a Fő Reset Kapcsoló is jobban hangzik, mint egy egyszerű kikapcs gomb.
Odaérek az irodához, ahol a személyisek főnöke is ott van. O-Ó...
"Simon - Mit szólna, ha maga lenne a rendszer-adminisztrátorunk?"
?!!!
"Nem is tudom... Szeretem, hogyha a dolgok a kezemben..."
"Extra tíz rongy havonta, plusz egy Ford..."
"Transit?"
"Rendben."
"Oké, benne vagyok."
....


És itt véget ér a történet, ahogy a tizedik napon kellett volna, mert Simon a pokoli operátor elutazott Angliába egy kis továbbképzésre.

Ám ekkor hirtelen megjelent ő, egy hordozható lemágnesező egységgel kezében....


(Fordította: Benő)

A pokoli operátor Angliában.

.......
"...Szeretném, ha komolyan venné ezt a hívást..."
"Hogy micsoda?" Nem tehetek róla, de a fickó hanghordozása meglep egy kicsit.
"Szeretném kihangsúlyozni, hogy fontos ügyben telefonálok. Biztos vagyok benne, hogy önnek a maga helyzetében nagyon nagy a felkészültsége a nemzetközi szabványokból, amik a hibakövetésre és javításra vonatkoznak..."
Ez nem normális.
Más okot nem tudok elképzelni arra, hogy ilyen kora hétfő délután zavarjon, rögtön azután, mikor beérek a munkába.
"Mi is a loginneve?"
Megmondja, ezért egy kis ideig csak az a túl ismerős clickety-click hallatszik. Látom, hogy az accountjára be van állítva a perverz jelzés, de egy darab gif file sincs nála. Ez pedig csak egy dolgot jelenthet...
"Aha, na ami azt a fontos ügyet illeti. Azt szeretné, hogy megnöveljem a prioritást, amivel ezt a hívást kezelem?"
"Igen!"
"Tudja mit, megduplázom," mondom kedves, megnyugtató hangon.
"Nagyszerű" motyogja.
"...Namármost, mivel kétszer semmi az még mindig semmi, és mivel ez egy kiemelt hívás volt, ezért a PIROS szemétládámba fog kerülni, a barna helyett."
"MI???" sikolt fel "TUDJA MAGA, HOGY KIVEL BESZÉL?!?!?!?"
"Hát, megkereshetném a loginnevét és kitalálhatnám, de hát annyi emberrel foglalkozunk mi itt. A neve semmit sem jelentene nekem. Legalábbis, ha nem csinált valami *tényleg* perverz dolgot valamelyik rejtett biztonsági kameránk előtt - tudja, azok előtt, amik a laborokba voltak szánva, hogy megelőzzék a kalózkodást, de véletlenül a vécékbe kerültek, miután az utasítás megkeveredett a beszerzők és a szerelők közötti úton. Talán valami elektromos vihar lehet a bűnös...
Mindenesetre, hacsak nem csinált valami tényleg undorítót a kameráink előtt.........mint...
(Utánanézek a zsarolásra szánt füzetecskémben)
...mint amikor valaki női fehérneműkbe öltözött és olyasvalamit táncolt ami (legalábbis a felkészületlen néző számára) a "Mary Poppins" egyik főszerepének tűnhetett; nem, azt hiszem a neve semmit sem mondana nekem...."
Hallom, ahogy sípolva levegőt vesz - és ő is tudja, hogy meghallottam, ráadásul azt is, hogy neki vége.
"Na persze, ha maga is olyan lenne, mint azok az emberek, akkor emlékeznék a nevére, főleg, ha az előléptetési bizottságról van szó, tudja, azokról a bűvöskocka fejűekről. De jelenleg feledékeny kedvemben vagyok. Remélem nem bánja, hogy ha elfelejtem a hívását, ugye..."
"Persze, természetesen," mondja, önbizalmának utolsó leheletével.
"Akkor viszhall mostanra!" kiáltom vidáman. "De mielőtt leteszi, megkérném, hogy küldjön már egy kis pénzt az Operátorok Jótékonysági egyletének számlájára legyenszíves. Igen hálás lennék - sőt, talán még a lemágnesező egységgel sem takarékoskodnék annyit, már ha érti mire gondolok, ...Mary..."
Valami idomtalan mennyiségű ígérgetés után leteszi, és én meg is tartom az egyezség rám eső felét. A backup anyagai immáron csak halvány emlékek... Ezután végignézem a kérdéses filmet (a címkéjén: Archív-26/5/93), majd odadobom a főnöke postájához....
Tényleg a legjobbat akartam neki. Elvégre csak a nagy feszültség okozott nála problémákat.
A nap következő hívása a Felhasználók Szövetségétől jött, ami valami olyasféle csoportosulás, amit néhány felhasználó hozott létre, mert azt hiszik, hogy igazságtalanul bánnak velük.
Néhány embernek semmi sem jó.
No mindegy. Hogy levakarjam őket a hátamról, meghívom őket, hogy lássák, milyen nehéz az operátorok élete, majd gyorsan előkészítek egy pár villogó lámpát és figyelmeztető berregőt, hogy elbolondítsam ezeket az agyatlan kreténeket...
Mindnyájan bezsúfolódnak az irányító szobába, kb. tízen, abból a szaglász fajtából, amelyik mindenhová csoportosan jár. Vécére is. A dolog egész jól halad, telefonokra válaszolgatok, figyelmeztetéseket állítok le, mikor az egyik savanyúarcú floppy-zsoké elszúrja az egészet.
"Tudja, ezek a csengők, és fények nem vernek ám át engem. Valaha mérnök voltam jómagam is, azokban az időben, mikor ezek a kicsik kijöttek. Ez a riasztás nem igazi. Olyan hibaüzenet meg egyszerűen nem létezik, hogy 00-10-03-15-E. Ez nem lehetséges. Maga biztosan csak átprogramozta a kijelzőt, hogy ezt mutassa! Ez az egész csak egy színjáték!!!"
A fene sem gondolta volna, hogy jön egy okostojás, és tönkrevágja a napom. Akkor már csakis a B terv marad, bár az egy kicsit rázós...
"Igen, ez így igaz," ismerem el szégyenkezve. "Ez az egész hamis. Csak nem akartam, hogy lássák mi van a gépteremben..."
Bekapják a csalit. Amint úgy tűnik, hogy valamit rejtegetek odabent, lecsapnak, mint a kiéheztetett piranhák.
"MIÉRT, MI VAN A GÉPTEREMBEN??!?!?!" kiáltanak fel, rágódva a husin.
"Nos," mondom az én legjobb na-látjátok-pupákok hangomon, "azt hiszem, legjobb, ha megnézik..."
......... ... ..
Később, még aznap, segítek a rendőröknek betörni, és megpróbálom velük együtt összerakni a megrázó eseményeket.
"Ez rémületes!" mondom, hangomban az elfojtott szörnyülködéssel.
"Egyszerűen félelmetes!"
"Igen, igen," mondja a rendőr egy kicsit idegesen. "Menjünk csak ezen az egészen végig mégegyszer. Azt mondja, hogy maga ott hagyta őket a gépteremben, mert el kellett rohannia valami papírért, mikor ők valahogyan beindították a halonnal oltó berendezést?"
"Igen, igen, hát nem rémítő?"
"...És bár van egy harminc másodperces figyelmeztető periódus, mégsem tudtak kijutni az ajtóig..."
"Igen micsoda tragédia."
"...Ráadásul az a két ember, aki állítólag dohányzott, és ezzel beindította az oltószerkezetet, nem is volt dohányos..."
"Igen, milyen szerencsétlen dolog ilyenkor rászokni!"
"...Aztán, akárhogy is nézzük, az ajtó tele van kaparásnyomokkal, és az egész úgy néz ki, mintha az ajtó beragadt volna, vagy el lett volna torlaszolva..."
"...Valószínűleg beragadt. Már többször szóltam ezidáig, amint az látszik is a rengeteg E-mail-ből, hogy az ajtó zárjával valami gond van, de egyik szerelő sem tudta megmondani, hogy micsoda..."
"Ráadásul valaki odakintről az irányító szobából látta, hogy maga megnyomta a halon kézi kioldóját..."
"PERSZE, hogy megpróbáljam leállítani a rendszert és megmentsem azokat a szegény, ártatlan szerencsétleneket..."
"És ezek után még mindig azt várja, azt higgyem, baleset volt ez az egész?"
"...Hát, nem is tudom, hogy mit várjak öntől, de azt hiszem az arca nagyon ismerős nekem valahonnan. Ugye járt már errefelé valamelyik vécében, nem?"
"Háááát, egyszer, vagy kétszer - mióta maga itt van elég sok hívást kapunk innen - főleg öngyilkosságok miatt."
"Á, igen? Nem volna kedve eljönni velem, megnézni egy kis videó filmet arról, hogy egyes emberek mit meg nem tesznek egy vekni kenyérrel?"

Hohó! Javulnak a dolgok....

(Fordította: Benő)

A Pokoli operátor Angliában.

Második nap.

"Ó, Simon, köszönöm, hogy eljött. Kérem foglaljon helyet."
Az előléptetési bizottság ma valahogy nagyon csendes. Általában nem különböznek egy falkányi csaholó kutyától, ráadásul magabiztosabbak is szoktak lenni. Biztosan valami jó hír.
"Simon, ugye tudja, hogy az operátori hely megüresedett amiatt a tragikus baleset miatt, ami a személyzeti öltözőben történt."
"Igen," suttogom. "Tragikus."
"Hogy miként kerülhetett az a kenyérpirító a zuhanyzóba, nem a bizottságunk feladata kideríteni. Nekünk mihamarabb utánpótlást kell találnunk. Normális körülmények között kívülről töltenénk be az állást, de sajnos az a szörnyű eset, ami a lifttel és a jelentkezőkkel történt, meghiúsítja ezt a lehetőséget..."
"Rémítő," húzom el a szám, szívemben teljes sajnálattal a jelentkezők iránt, miközben elképzelem, ahogy azok a szerencsétlenek a halálukba zuhannak liftestől, mindenestől... Baleset volt, remélem értik.
"...Ugyan nagyon különösek a körülmények; a rendőrök szerint a lift gyorsabban zuhant, mint azt a gravitáció indokolná. De azt hiszem, ezt már nem fogjuk megtudni, mivel az irányító egység leégett abban a nagy tűzben..."
Tulajdonképp ezt a dolgot érzékenyebben kéne felfognom, de látom, hogy a teremben egy kicsit sok az ellenséges pillantás. A bizottság némelyik tagja még nem tudja eldönteni, hogy megengedje-e, hogy én legyek az operátor, vagy esetleg áldozatául essen egy titokzatos balesetsorozatnak. Eldöntöm, hogy átvágom a szalagot, és döntök helyettük.
"Szóval, minden ellenkezésüket félretéve, úgy döntöttek, engem fognak megválasztani operátornak... "
"Nos...," mondja az elnök, kétségbeesve nézegetve segítségért, "...igen."
"Oké. Rendben. Szükségem lesz egy pár tízezres fizetésemelésre a megnövekedett felelősség miatt, valamint még egy pár tízesre a költözködéshez."
"DE HISZEN CSAK KÉT IRODÁNYIRA VAN ONNAN!"
"Nem rossz ötlet. Kétszer tíz elég lesz a költözésre. Ja, és új irodabútor is kell. Talán egy bőrfotel meg fog felelni. Ó, és ne felejtsék el a kávéfőzőt."
Felkelek a székről.
"Nos, egyenlőre csak ez jut eszembe, majd később még jelentkezem. Most vissza kell mennem dolgozni."
Miközben egymás között pusmognak, visszatérek a szobámba. Mivel lassan vége a munkanapnak (3 óra), írásvédetté teszem a lemezeket, majd elindítom a shutdownt 1 perces beállítással.
Cseng a telefon.
"Nem tudom elmenteni a munkámat," sírja egy hang.
"Talán jobban kéne próbálnia."
"De a rendszer nem enged. nem tudja megállítani a rendszerleállítást?"
"Hát, szívesen megtenném, de sajnos ez teljességgel lehetetlen. Senki nem tudja, hogy ilyenkor mi történhetne. Talán még az összes munkáját is elveszíthetné. Ki tudja."
"Um..." - Szinte hallom, ahogy forognak a kerekei - "...Uh..."
Lerakom. Nagyon határozatlan volt.
Eddigre a shutdown már befejezte, én bootolok egy nagyot, majd úgy határozok, hogy beleviszek egy kis mulatságot az életükbe. Kihúzgálok véletlenszerűen egy-két terminálkábelt, majd ugyancsak véletlenszerűen máshová dugdosom. A diákok termináljait általában a tanári gépekre, és vice versa.
Ezután kiválasztok egy szerencsétlent a panaszládából, hogy az e-heti "Külső Behatoló" lehessen, majd letörlöm az összes fájljukat.
Kitaláltam egy új mókát. Előkaparom a telefonszerelők kézbeszélőjét, majd átsétálok a kommunikációs szobába, hogy belehallgatózzam az emberek beszélgetéseibe.
Többnyire semmiségek, de a dolog ad nekem egy ötletet. Az egészet áteresztem egy hangfelismerő egységen, hogy figyeljen az én nevemre (biztonsági szempontból), a szexuális témákra, és ahol élő csirkékről van szó. A lehetőségek végtelenek.
Egy felhasználó telefonál.
"Ó, jó napot. Meg tudná mondani, hogy mi a jelszavam?" kérdi.
"Sajnálom," mondom ezredszerre. "A jelszavak titkosítva vannak a rendszeren emiatt sokkal könnyebb új jelszót beírnom, mint megmondani a régit." (Ami butaság; mivel a jelszótitkosító rutinban van egy kis házi változtatás, amivel a fejlesztők fogadni merek nem számoltak.)
"Ó, oké - meg tudná változtatni 'homok'-ra, kérem? Ez volt a régi jelszavam."
"Sajnálom, de nem változtathatjuk meg a jelszavakat olyanra, amit a felhasználó mond. Ez ellenkezik a biztonsági előírásainkkal."
"Ó, akkor tudna nekem új jelszót adni?"
"Persze. Mit szólna mondjuk a 'homok'-hoz?"
"Hogyan? .. ..Ja, oké, ez megfelel."
Lerakom. ő is. Tíz perc múlva megint telefonál.
"Megváltoztatta már a jelszavamat?"
"Megváltoztatni????" kérdem. "Csak azt kérte, hogy adjak új jelszót, szó sem volt változtatásról."
"De... Ó, na mindegy. Meg tudná esetleg változtatni 'homok'-ra, kérem?"
"Sajnálom, de ahogy azt már korábban megmondtam, a biztonsági előírások ezt nem teszik lehetővé. Ugye ha én tudnám a maga jelszavát, akkor minden további nélkül be tudnék magához lépni. Nem így van?"
"Hát, igen..."
"És ha ez történne, a maga adatai máris nem lehetnének megbízhatóak, ugye?"
"Uhh, igen, azt hiszem."
"Más szóval, ha már két ember tudja egy felhasználó jelszavát, akkor a biztonság a felére csökken, ugye?"
"Igen, azt hiszem igaza van."
"Persze, hogy igazam van. Én vagyok az operátor. És nem csak akkor van igazam, ha igazam van, hanem akkor is, ha véletlenül tévedek..."
"Uhh..."
Azt sem tudja, hogy helyeseljen, vagy ne. Balek.
"Namármost," mondom, megszakítva kínlódását. "Mindjárt megváltoztatom azt a jelszót."
"Köszönöm."
"Semmi gond. Viszhall.."
"D...>click<"
Visszatelefonál.
"Nem mondta meg nekem a jelszavam!"
"Persze, hogy nem. Már megegyeztünk abban, nem, hogy ha két ember tudja a jelszavát, akkor kevésbé biztonságos a rendszer, nem?"
"Na igen, de..."
"Semmi de. A biztonság az biztonság. Visszhall."
Az az egyetlen baja ennek a melónak, hogy nem magától megy - az embernek *DOLGOZNIA* kell rajta.