Jean, hozzon tűt és cérnát.
- Minek, uram?
- Nyelvet akarok ölteni magamra.
- Jean, evezzen ki a zátonyhoz!
- Miért, uram?
- Mert haladni kell a korall.
- Jean, adja ide nekem a szárítókötelet!
- Miért, uram?
- Mert szeretném kiteregetni a múltamat.
- Jean, ma egy zenész barátom jön hozzám vacsorára.
- Rendben uram, akkor cintányéron tálalok.
- Ha vendégek jönnek, Jeannak fogom szólítani.
- És én hogyan szólítsam a nagyságos urat?
- Idióta!
- Igenis.
- Jean, mi az a rúzsfolt a nyakán?
- Szájhagyomány uram.
- Jean, mi ez a kopogás?
- Semmi uram, csak kopog az eső.
- Jó, akkor engedje be nehogy megázzon!
- Jean!
- Igen uram?
- Ha máskor a széken állva akarja letörölni a plafont, tegyen maga alá egy újságpapírt!
- Köszönöm a figyelmességét uram, de anélkül is elérem!
- Mondja, Jean, maga egy puska?
- Miért volnék én puska, uram?
- Mert amikor kérdeztem, milyen nap van ma, csütörtököt mondott.
Anasztázia grófnő a fürdőszobában tartózkodik, amikor belép az inas.
- Na, de Jean - mondja a grófnő -, miért nem kopog, mielőtt bejön?! Még megtörténhetik, hogy éppen nem vagyok felöltözve...
- Az ki van zárva, méltóságos asszony, mielőtt én belépek, előbb mindig belesek a kulcslyukon.
Arisztid tévét néz. Az inas belép, táviratot nyújt át tálcán. Arisztid kibontja, elolvassa, aztán így szól:
- Gyászhírről értesítettek, Jean. Legyen szíves átkapcsolni a televíziót színesről, fekete-fehérre!
- Jean! Miért tesznek a ló alá homokot?
- Hogy felálljon uram.
- Akkor hozzon alám is egy lapáttal!
- Jean, mondok egy viccet, melyet csak a hülyék nem értenek.
Az uraság elmondja a viccet.
- Értette, Jean?
- Igen uram!
- Akkor magyarázza el nekem is!
- Jean, áll még az egyezségünk???
- Nem, uram!
- Miért?
- Mert már elfáradt és leült.