Egy idióta haverom "okosnak" képzeli magát, és azt mondja, hogy 1 kg vas, meg 1 kg toll ugyanaz!
Mondom neki:
- Súlyra lehet, hogy ugyanaz, de próbáld meg őket a lábadra ejteni!
Megpróbálta...
Lalibá' lovas-oktató beszólásai:
- Látják azt a csoportot a korlát mellett? Azok nem lovagolni jöttek, hanem magukon röhögni. Úgyhogy szedjék össze magukat!
- Lovat láttak már? És miről ismerték föl? Hogy röfogött? Hát elárulom, az nem az volt. Vagy amikor meglátta magukat, attól félrebeszélt.
- Maguk egy óráért befizettek ötezer forintot. A ló ingyen csinálja. És ahogy magukat elnézem, ő jár rosszabbul.
- A szeme a feje elülső részén található, ezért előrefelé jobban lát. Amelyik minden oldalra egyformán lát, az a vak ló.
- Hátul két lába van, ezekkel fut, elöl kettő, ezekkel fékez, és mind a négy patában végződik. Így lehet megkülönböztetni az asztaltól.
- Mint látják, mindegyik patájára patkót szögeltünk. Ez nagyon praktikus, mert ha valakit megrúg, az nem tud utána reklamálni.Í
- Látják a ló hátán a nyerget? Őseink alatta puhították a húst. Maguk felette fogják.
- A ló elöl harap, hátul rúg, ezért a közepén szállunk föl rá.
- Segítsen neki, emelje a lábát! Úgy, most lendítse föl! Most egy kicsit pihenjenek, míg én kiröhögöm magam.
- Egyikük szálljon le, vagy maga, vagy a majré!
- Üljön már lazábban! Ahogy így elnézem, a merevgörcs magánál volt ipari tanuló.
- Hogy ül a lovon?! Maga baloldali?
- Magának hogy áll a lába? Hogy a kedves nagymamától örökölte? Nem létezik, már régen kihalt volna a családjuk.
- Látja ezt a szíjat? Kapaszkodjon bele! Az a fék, de itt mi kantárnak hívjuk. Ha meghúzza, a ló lassít. Ha erősen húzza, a ló megáll. Ha nagyon erősen megrántja, akkor a ló hanyatt esik, és maga lesz alatta.
- Ne remegjen már annyira, eltöri a ló gerincét. Mit csodálkozik? Igen, van gerince, nem politikus az!
- Ezt hívják kényszerleszállásnak. Elég alapos talajlazítást végzett!
- Igaza van, a csúcson kell abbahagyni! Tisztelem a tudományos érdeklődését, de abban a susnyásban nem fog találni ritka növényfajt. Majd ha a ló visszafelé jön, megint felszállhat.
- Ahogy látom, maga legalább egy hétig nem fog ülősztrájkot kezdeni.
A vasárnapi istentisztelet végén a pap kérdezi a gyülekezettől:
- Most, hogy meghallgattatok engem, megbocsátottatok-e az ellenségeiteknek? Aki megbocsátott, tegye fel a kezét!
A jelenlévők 80%-a jelentkezik. A tiszteletes kis gondolkodási idő után újra felteszi a kérdést, és végül már mindenki felemeli a kezét, egyedül az első sorban egy öreg nénike nem mozdul.
- Kovács néni, maga még mindig nem bocsátott meg az ellenségeinek? - fordul hozzá a pap.
- Nekem nincsenek ellenségeim. - feleli kedvesen mosolyogva az öregasszony.
- Nahát, az hogy lehet? Mondja csak, Kovács néni, hány éves?
- Kilencvennyolc.
Erre a gyülekezetben mindenki feláll és tapsolni kezd.
- Kovács néni, kérem, jöjjön ki ide előre, és mondja el nekünk, hogy lehet, hogy valaki megélt kilencvennyolc évet, és nincsenek ellenségei.
A néni kitipeg, szembenéz a tömeggel, majd fennhangon kijelenti:
- Túléltem az összes rohadt szemétládát!