Néhány érdekesebb cikk amerikai újságokból:
"Egy altoni ügyvéd véletlenül beperelte saját magát."
"Önkéntesek kutatnak öreg, Polgárháborús repülőgépek után."
Vajon mekkora az esély, hogy sikerrel járnak?
"Egy 74000 dollár értékű ausztrál harcjármű eltűnt, miután álcázó festéssel látták el."
Pont erre való az álcázás, nem?
"Tízparancsolat. A Legfelsőbb Bíróság szerint néhánnyal nincs gond, néhánnyal viszont igen."
Azért késtek vele néhány ezer évet.
"A Utah Méregellenőrző Központ arra hív fel mindenkit, hogy ne egyen mérget."
Bölcs megelőző javaslat.
Rendőrségi fantomkép az elkövetőről. Ha bárki látja, jelentse!
"Szövetségi ügynökök rajtaütöttek a fegyverbolton és fegyvereket találtak."
Kicsi volt rá az esély, de bejött nekik.
"A statisztikák szerint a tizenéves terhesek száma jelentősen csökken 25 éves életkor felett."
30 felett pedig már jelentéktelennek mondható.
Egyik évben szilveszteri partira indultunk a férjemmel. Felöltöztünk, mindent elrendeztünk a házban, bekapcsoltuk az üzenetrögzítőt, beállítottuk az automata éjjeli világítást, majd hívtunk egy taxit. A macskát kivittük a kertbe, mert ha bent hagyjuk, mindig megpróbálja megenni a papagájt. Amikor be akartam zárni az ajtót, a macska hirtelen visszaosont az ajtó résén a házba. A férjem utána ment, hogy elkapja, én pedig beültem a taxiba.
- A férjem is jön azonnal, csak még felszaladt elköszönni anyámtól. - mondtam a taxisnak, mert nem akartam, hogy megtudja, üresen hagyjuk a házat.
Kis idő múlva jött is a férjem, kifulladva vágódott be a kocsiba, és ezt lihegte:
- Bocs, hogy ilyen soká jöttem. Felloholtam a lépcsőn, sehol senki, végül megtaláltam az ágy alatt. Egy vállfával tudtam csak kipiszkálni onnan. Utána meg nyakon kellett csípnem, mert ki akart ugrani a kezeim közül. Végül rádobtam egy pokrócot, hogy meg ne karmoljon. Nagy nehezen lecipeltem a kövér seggét a lépcsőn, és kihajítottam a kertbe.
Erre a taxis jelentőségteljesen hátranézett ránk, majd elindultunk.
>;-) Ördögien kacér megjegyzést tettem.
8-) Napszemüveget hordok.
(-: Balkezes vagyok.
}:-( Nagyon mérges vagyok.
:< [ Fennhordom az orrom.
:-& Nyelvtörő után.
.-) Félszemű.
%-6 Agysérült.
:=) Enyhe fejlődési rendellenesség.
O:-) Angyal.
:-{} Kirúzsozott száj.
{:-)-8 Nagylány minden kellékkel.
:-)~ Kicsit folyik a nyálam.
|-I Ne zavarj, alszom.
____ A láthatatlan ember.
%-) Tizenöt órát bámultam egyfolytában a monitort.
:*) Részeg vagyok.
Kovács Pál Gimnázium 2001/2002-es szezon
Matek óra
Tanár: Mit nézitek egymást? Tetszik? Akkor vigyél haza róla képet, nagyíttasd ki és rakd ki a falra.
Timi: De tanár úr, ő nem buzi!
Tanár: Honnan tudod, kipróbáltad mindegyiket?
Kollár Tomi lassan totyog a tábla felé.
Tanár: Menjél már gyorsabban, nem a temetésedre mész!
Anita: Ne már tanár úr, úgy érzem magam, mint egy ördög, mindenkit elültetnek mellőlem.
Tanár: Akkor menjél ki!
Timi: Nehogy kimenjél már bazzeg!
Genyó nyújtózkodik.
Tanár: Rakd már le a kezed, eltakarod a fél osztályt!
Genyó eszik órán.
Tanár: Egész nap tömi a fejét, egész gyerek már egy nagy fej, majd beleszorul a bukósisakba.
Történelem Óra:
Tanár: Add ide amivel a pad alatt játszol!
Timi odaadja a telefont.
Tanár: Legalább rezgőre volt állítva?
Tanár: Miért hívják sárga folyónak a Huang-hot?
Osztály hallgat, és mindenki bámulja a tanárt.
Tanár: Mert belelökdösték a sok kis kínait, és ezért sárga színe lett...
Tanár: Gyerektől elveszi az FHM-et, majd megszólal:
- Rábl Attila álljál egy kicsit fejen, hogy oda is menjen vér.
Tanár: Periklész
Én: Történész
Tanár: Tengerész...
Tanár: Hippiász
Én: Bubi, király...
Tanár: Madarász, Halász...
Földrajz
Szünet első óra után, Gergő jön be az osztályba. A még bentlévő tanár odaszól neki:
- Egyesek délre járnak iskolába.
Gergő: Anyám korábban elküldött!
Irodalom
Tanár: Beszédem van veled az angol órákról!
Gergő: Mé? Nem is járok oda....
Tanár Iszonyat gyorsan diktálja a tollbamondást.
Ceiner beordít: GYORSABBAN!!!!
Angol
Tanár Magyaráz a kicsöngő után...
Ceiner bekiabál: KICSÖNGETTEK BA*DMEG!!!
Szünet
Anita: Én az olasz focit nagyon szeretem, olyan melegvérűek.
Egy srác: Akkor menjél ki a roma kupára!!!
Bácsi: Elővesz egy ősrégi Nokia mobiltelefont.
Magyar: Ez gyári hibás, vagy tényleg így néz ki?
Hogyan lehet valakit porig alázni, avagy voltak már a Leggyengébb láncszemben?
1. Bármiféle hasonlóság Ön és egy ember között kizárólag a véletlen műve lehet.
2. Mindig ilyen hülye, vagy a mai nap különleges alkalom?
3. Mint külső, pártatlan szemlélőtől kérdezem: mi a véleménye az evolúcióról?
4. Szívesen kiverném a fogait, de miért tegyem elviselhetőbbé az arcát?
5. Egy pozitívumot tudok a testére mondani: nem olyan rusnya, mint az arca.
6. Az ész nem minden. Az Ön esetében mondhatni: semmi.
7. Óvatosan! Nehogy az agya kiessen a fejéből!
8. Csípem magát. Az emberek azt mondják, semmi ízlésem, de akkor is tetszik nekem.
9. Kérték már meg a szülei, hogy költözzön el otthonról?
10. Ha nekem ilyen arcom lenne, mint Önnek, beperelném a szüleimet!
11. Azért ne keseredjen el. Egy csomó ember még tehetségtelen is.
12. Ne vegye sértésnek, de Ön ki tudja elégíteni a tudatlanságszomját?
13. Beszéljen minél többet! Előbb-utóbb csak mond valami értelmeset is!
14. Annak ellenére is szereti a természetet, hogy ilyen csúnyán elbánt Önnel?
15. Szia! Én a Föld bolygón élő emberi fajhoz tartozom. És te honnan jöttél?
16. Nem tudom, mitől lett ilyen hülye, mindenesetre hatásos volt a szer.
17. Az Ön tudását meg fogom tanítani egy majomnak. Csak azt nem tudom, mit fogok csinálni a nap hátralevő részében?
18. Nem jut eszembe a neve, de kérem, ne is segítsen!
19. Azt tudtam, hogy butának született, de mitől fejlődött így vissza?
20. Tényleg saját magától tanulta meg mindezt? Legalább szidhatja a tanítómesterét.
21. Fogadok, hogy nem olyan hülye, mint amilyennek látszik! Ilyen hülye senki sem lehet!
22. Találkoztam már hasonló lényekkel, mint Ön, de ott beléptidíjat kellett fizetnem.
Olyan a szád mint a nonstopbolt, állandóan nyitva van.
Sínen vagyunk, mint József Attila.
Inkább áramot vezessél, mint autót.
Olyan csúnya vagy, hogy az oroszlán is sírva enne meg.
Hiányzott, mint lufiárusnak a nyílzápor.
A kocka el van cseszve!
A pofon elhadart simogatás.
A szamárfül az origami legegyszerűbb változata.
A nő olyan,mint az útszéli lócitrom: minél öregebb, annál könnyebb felszedni.
Ha este zölden foszforeszkálsz akkor baj van!
Soha ne bízzál meg olyan élőlényben, amelyik 5 nap vérzés után is életben marad.
Ritka, mint a fehér zorró.
Nincs ami olyan szentül megpecsételne egy barátságot, mint a közös hányás. (T.M.)
A siker titka az őszinteség, ha már ezt is színlelni tudod, befutottál.
Ez olyan genyóság, mint félkezűvel piros-pacsit játszani.
Egy hely van, ahol a romantika megelőzi a szexet: a szótár.
Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam.
A kockahas el van vetve!
Teo, most hánysz vagy csak ilyen sűrű a nyálad?
Azt mondják, a vadállatokban is van könyörület... Bennem nincs - tehát én nem vagyok vadállat...
Hova tűnik a fehér, mikor elolvad a hó?
A mi cégünk olcsón, jól és gyorsan dolgozik. Ebböl kettőt lehet választani!
A kamikaze pilóták miért viseltek sisakot?
Olyat nyomok, mint egy dömper homok.
Az nem lehet, hogy valami nem sörnyitó!!!!
Belegabajodott mint parasztgyerek a spurnicérnába.
A részegség az, amikor három ember beül egy szobába, megisznak egy-egy üveg Whiskeyt, az egyikük kimegy, a másik kettő pedig megpróbálja kitalálni, hogy melyikük ment ki.
Én azért keresek másokban hibákat, mert magamban nem találtam.
Amiről azt gondolod, hogy mások gondolják rólad, azt Te magad gondolod saját magadról.
A szex nem válasz, a szex a kérdés, az "igen" a válasz!
Nincs bajom a négerekkel, szeretném ha mindenkinek lenne egy.
Nem az az égő, ha traktorral mész diszkóba, hanem az, ha az ekét elfelejted lekapcsolni.
Nem szoktam vajaskenyeret kenni. Nálam az már főzésnek számít!
Olyan kövér, hogy ő a két legjobb barátom.
A nők azért nem haltak ki az evolúció során, mert sunyi módon hozzánőttek a vaginához!
Ha a kukoricaolaj kukoricából készül, akkor a babaolaj?
Eddig jó. - mondta a zuhanó optimista a második emeletnél.
Örökké akarok élni! Eddig sikerült.
A pénz beszél! (Ja, aszongya: viszlát!)
A horoszkópom azt mondta hogy a sors ujja rám fog mutatni. Sajnos ez a középső ujja volt.
A bugyi nem a legjobb dolog a világon. De közel áll hozzá.
Kérek egy türelemjátékot! DE MINT A VILLÁM!!!
"Üdvözlöm. Itt a tűzoltóság üzenetrögzítője beszél!"
Nem szép, de van benne valami visszataszító.
Van egy túlélőkésem. Túlélte az apámat, a nagyapámat.
Ha döntened kell, az is döntés, ha úgy döntesz hogy nem döntesz.
Ha a fekete doboz olyan anyagból van, ami mindent kibír, akkor miért nem csinálják abból az egész repülőt?
"Halló! Itt a parapszichológiai nyomozóiroda! Tudjuk, hogy Ön kicsoda, és mit akar, ezért a sípszó után tegye le a kagylót!"
Drágám, nem tudom hogy lennék meg nélküled! De holnaptól kipróbálom.
Ellenőr a járművön! (Kár, hogy nem fordítva.)
Tóth Miklós műköszörűs! Ollók, kések - de nem sokat.
Meghalt az anyósom. Eszébe jutott a balta.
A szexfilm olyan, mintha lenne egy üveg mézed és kívülről próbálnád nyalogatni.
Jobb, ha az állapotom ideális, mintha az ideálom állapotos.
Isten bizony ateista vagyok!
Mindenki csak csitítgat. Ordít rólam a hülyeség!
Jótündér, a kívánság az kívánság! Hajolj csak szépen előre!
Az az ember, aki nem tudja magát világosan kifejezni az hülye! Érted ?!?
Korán keltem. Hol az arany?
Ketten jönnek kifelé az erdőből. Az egyik futva, a másik medve.
Semmi különbség sincs az onanizálás és a lottósorsolás között. Öt jó húzás, és milliók ütik a markodat!
A suszter maradjon annál a fánál, amelyiket KAPTA.
Nem aggódom az adósságom miatt. Elég nagy ahhoz, hogy vigyázzon magára!
Úgy vagyok a nőkkel, mint az elefántokkal. Szívesen nézegetem őket, de otthonra nem kellenének.
Alien május elseje!
Azért van a vonaton két mozdonyvezető, mert ott akkora a zaj, hogy egy ember el se tudná viselni!
A számítógépem megver sakkban. De kick-boxban én vagyok a jobb!!!
Te egy igen komoly érv vagy az abortusz mellett.
Óóóó, hogy a villamos szabja rád a rövidnadrágot!
Az igazolványképemmel dobják fel az unalmasabb horrorfilmeket.
Olyan büdös a szád, hogy az indiánok nyilat mérgeznek vele!
A férjem egész nap görög filmeket néz. Zorba-szájba.
Olyan ronda vagyok, hogy amikor megszülettem, az orvos sírt fel először.
Az idő pénz. A pénz beszél, a kutya ugat. Amelyik kutya ugat, az nem harap. Ebből következik, hogy az idő nem harap. De akkor minek van neki vasfoga?
A tehén nem más, mint egy olyan gép, ami ihatóvá teszi a füvet.
Ááá, nem vagy paraszt, csak kicsit messze laksz a bekötőúttól!
Olyan tuskó vagy, hogy lefulladna a fejedben a láncfűrész!
Méghogy tetőfedő!!! Hát minek a tetőt még plusz lefedni!?
Többet nem mondják rám, hogy tyúkeszű!!! Majd lesnek, ha kikelnek a tojások!