Az a jó Toldi Miklós fölkap a rudat vala,
aki ott áll az rögtön meg is hala!
Mert a rúd úgy remeg jó Toldi kezében,
mint amely sötétség lakik fejében.
S mikor a nagy rudat a földhöz csapta vala,
éppen arra mászott Laczfi Endre hada.
És Laczfi megszólal:,,HÉ’ te ott kabóca!
Jobbra vagy balra messzi Daróca?”
,,Majd mutatok én neked Laczfi utat!”
S jobb kezével felkapta a rudat.
Miklós erőlködik szép vörös a feje,
iszonyúan megfeszült minden izma helye.
Szörnyen erőlködik józan észt felejti,
a nagy nyögések között a rudat elejti.
Repül a nehéz rúd és ahol leszála,
nagy böhöm vitéznek lőn szörnyű halála.
Laczfi Endre szeme kiugrott helyéből,
nagy vörös gőzfelhő csapott ki fejéből.
Torkából üvöltés most törtetett elő:
,,Hol van Bruce Lee vitéz a későn kelő?”
A sorból kilép egy kis sárga gyerek:
,,Ekkora tehénnel én kiállni nem merek!”
De Laczfi úr most már annyira sürgeti,
kis japán a sértést tovább nem tűrheti.
Kezdődik a nagy meccs minden vitéz figyel,
és mohón azt lesik most ugyan már ki nyer?
Toldi Miklós felugrik a sárga felordít,
karate cselekre sok figyelmet fordít.
Hiába ugrálgat, hiába cselezget,
ekkora tehénnel mégsem versenyezhet.
Földön van a japán, Toldi Miklós örül,
sokan álldogálnak a kis sárga körül.
Tovább mégy a nagy had messzi Darócára,
Toldi már egyedül maradt a pusztába.
Később a krónikákba így került be:
három vizes bödönt sírt a sereg tele.
A szerelem szép, a szerelem gyönyörű,
Azért bújtam veled ágyba, mert a hátsód oly gömbölyű.
Mindig úgy éreztem, hogy odavagyok érted,
Addig, amíg meg nem ismertem a nővéred.
A rózsa vörös, a viola kékes,
a cukor finom és te is az vagy, édes.
De a rózsa lekókad, a viola elhervad,
a cukortartó üres, akár a te fejed.
A szerelem hevétől a felhők között járok,
bárcsak ne vennéd le fejedről a zsákot!
Kedves, aranyos, okos és szépséges,
ez jellemzi a barátnődet, de nem téged.
Kedves, drága, jó feleségem, édesem,
sikerült elszúrnod az egész életem!
Már egy éve ismerjük egymást, és azóta
folyton azt érzem: bár mennél a pokolba!
Hogy mi segített e rímeket megírni?
Egy adag vodka és két adag whisky.
Választási gyűlésen a képviselőjelölt elé cédulát tesznek, azzal a megjegyzéssel, hogy a hallgatóságból küldi valaki. A papírdarabon egy szó áll: "Hülye"
- Kedves választópolgárok! - mondja feltalálva magát a jelölt. - Sok levelet kaptam már, amit elfelejtettek aláírni, most viszont életemben először kaptam olyat, amelyben aláírás van, de szöveg nincs.
Egy idős férfit beidéznek tanúnak a bíróságra. A vádlott ügyvédje kérdezi az öregúrtól:
- Ön azt állítja, hogy látta a védencemet, amint éppen kirabolt egy üzletet, így van?
- Igen.
- Biztos benne, hogy őt látta? Hisz már este 10 órakor nagyon sötét van.
- Igen, biztos vagyok benne.
- De ön már 80 éves, nem biztos, hogy túl jó a látása. Mondja, kérem, milyen messzire lát?
- Hát, látom például a holdat. Az milyen messze van?
Az apa bemegy a kisfia szobájába este, hogy betakarja a gyereket. A gyereknek lidérces álma van, nyög, sír, forgolódik. Az apja felkölti, és nyugtatgatja, kérdezi mi baj van. A gyerek elmondja, azt álmodta, hogy Margit nagynéni meghalt. Apja megnyugtatja, hogy Margit néni teljesen jól van, és betakarja a gyereket, hogy aludjon tovább.
Másnap Margit nagynéni meghal.
Néhány nap múlva az apa ismét felmegy a fia szobájába, hogy jóéjszakát kívánjon neki. A fiának ismét lidérces álma van, az apja felkölti és kérdezi mi baj. A fiú most azt mondja, azt álmodta, hogy a nagypapa meghalt. Apja megnyugtatja, hogy a nagypapi teljesen jól van, és betakarja a gyereket, hogy aludjon tovább.
Másnap a nagypapa meghal.
Egy hét múlva, hasonlóan, az apa este felmegy a fia szobájába, hogy jóéjszakát kívánjon neki. A gyereknek ismét lidérces álma van, az apa felkölti, és kérdezi mi a baj. A gyerek sírva válaszol, hogy azt álmodta, hogy az apja meghalt. Megnyugtatja a fiát, hogy teljesen jól érzi magát, betakarja, és mondja neki, hogy aludjon csak nyugodtan, minden rendben van.
Az apa visszamegy a hálószobába, lefekszik, de nem tud elaludni, annyira fél. Másnap reggel halálra van rémülve, mert komolyan hiszi, hogy meg fog halni. Felöltözik, majd kocsival elindul a munkahelyére, de rettenetesen óvatosan vezet, nehogy valami baleset történjen. Nem mer ebédelni, mert fél az ételmérgezéstől. Mindenkit elkerül, mert meg van győződve róla, hogy valaki meg akarja ölni. Minden zajra felugrik, minden mozgásra
az asztal alá bújik. Délután hazamegy, az ajtóban találkozik a feleségével.
- Atyaúristen! Micsoda szörnyű napom volt! Egész életemben ilyen rosszul még nem voltam - mondja az asszonynak.
Mire az asszony:
- Neked volt szörnyű napod? Hát még nekünk! Képzeld a postás ma reggel itt halt meg az ajtónk előtt!
Bemegy a skót a vendéglőbe, sorra eszi a legjobb ételeket, majd szól a pincérnek:
- Főúr, kérem! Kinek kell fizetni?
A pincér magától értetődő könnyedséggel:
- Hát nekem!
- Huh! - sóhajt fel a skót megkönnyebbülve - már azt hittem, nekem!
Egy amerikai újságírót megállít egy határőr az orosz határon:
- Szálljon ki és nyissa ki a csomagtartót!
Azt feleli az amerikai:
- Sajnos, nem tudok kiszállni, kérem, mert elromlott a kézifékem és ha leveszem a lábam a fékpedálról, az autó legurul a lejtőn.
- Na, ne nézzen már annyira hülyének! -ripakodik rá az orosz, majd bevágódik az anyósülésre és ráteszi a lábát a fékpedálra.
- Na, most szálljon ki, gyerünk!
Az újságíró engedelmeskedik, kiszáll, hátramegy és felnyitja a csomagtartót. Erre az orosz kikiabál a kocsiból:
- Na, van-e benne valami csempészáru?
Egy néger bölcs írta fehér szomszédjának:
Mikor megszületek: fekete vagyok .
Mikor felébredek: fekete vagyok .
Mikor lesülök a napon: fekete vagyok.
Mikor fázom: fekete vagyok.
Mikor meghalok: fekete vagyok.
DE TE!
Mikor megszületsz: rózsaszín vagy.
Mikor felébredsz: fehér vagy.
Mikor rosszul vagy: zöld vagy.
Mikor lesülsz a napon: piros vagy.
Mikor fázol : kék vagy.
Mikor meghalsz: lila vagy.
És még van pofád engem színes bőrűnek nevezni?
Összesen: 8

[1]