a.) Mutáns, mert be tud mászni a 10 centis kéményen is.
b.) Egoista, mert egy róla elnevezett napon csokit osztogat saját arcképével, miközben azt is elvárja, hogy róla szóló dalokat énekeljünk.
c.) Igazi amerikai, mert elhízott, és egy évben 2 napot dolgozik.
d.) Kedves, jószívű, mert mindenkinek ajándékot osztogat.
e.) Dilis, mert azt hisz, hogy egy nap alatt körberepüli a világot több tonna ajándékkal, miközben repülő rénszarvasok húzzák.
f.) Skizofrén, mert több személyisége is mászkál az utcákon.
g.) Zseni, mert fejben tud tartani másfél milliárd gyereket, hogy ki volt jó, és ki rossz.
h.) Bűnöző, mert útlevél nélkül utazik az országok között.
i.) Titkosügynök, mert ahány országban jár, mindenhol más a neve.
j.) Sztár, mert híresebb bármely énekesnél, és népszerűbb bármely politikusnál.
k.) Zsarnok, mert gyerekekkel csináltatja a nehéz munkát.
Agglegény - Egy kedves fickó, aki lányok sorozatos átverésével úszta meg az asszonytartást.
Menyasszony - Fiatal nő boldog élettel a háta mögött.
Kompromisszum - Baráti megállapodás a házasfelek között arra vonatkozóan, hogy hagyják a gyereket, had járja a maga útját.
Diplomatikus - Olyan férfi, aki meg tudja győzni a feleségét, hogy a nercbunda kövérít.
Úriember - Olyan férj, aki megerősíti a létrát, hogy az asszony le ne essen, amikor a mennyezetet meszeli.
Házimunka - A feleség végzi, de senki nem veszi észre egészen addig, míg egyszer csak nem végzi el.
Férj - Férfi, aki feladja előjogait, amikről korábban nem is tudott, hogy léteznek.
Szerelem - Egy szenvedélyes eltévelyedés, mely házassággal gyógyítható.
Hitves - Egy ember, aki kitart melletted minden rosszban, amik nem történtek volna meg, ha egyedül maradsz.
Feleség - Az a nő, aki örökké arról panaszkodik, hogy nincs mit felvenni, egyidőben azzal, hogy nincs hely a gardróbszekrényben.
Az ambíció egy gyenge kifogás arra, hogy nincs semmi érzéked a lustasághoz.
Bármilyen egyszerű problémából lehet csinálni megoldhatatlan feladatot, ha megfelelő számú gyűlést tartanak a megvitatására.
Amit nem érdemes csinálni, azt jól csinálni pláne nem érdemes.
Ha kitartóan dolgozol napi nyolc órán át, akkor főnök lehetsz, és dolgozhatsz napi tizenkét órát.
A rendezett íróasztal rendetlen fiókot takar.
A semmittevés fárasztó, mert nem tudsz pihenőt tartani.
Az első dolog, amit egy új állás betöltésénél meg kell tanulnod, a főnök hangját felismerni.
Végezz plusz munkát - így a főnöködet hozzá nem értő naplopónak állíthatod be.
A bürokrácia aranyszabálya: akinél az arany, az irányít.
Mindennap elkések a munkából, de ezt helyrehozom azzal, hogy korábban megyek haza.
Azt hittem, hogy karriert akarom csinálni, de kiderült, hogy csak pénzt akartam keresni.
Ha tudnánk, hogy mit csinálunk, akkor azt már nem kutatásnak neveznék.
A fényt az alagút végén kikapcsolták anyagi gondok miatt.
Mondd meg, mire van szükséged, és én megmondom, hogyan próbálj meglenni nélküle.
Krisztus meghalt a bűneinkért. Tegyük feleslegessé az áldozatát azzal, hogy nem követjük el őket?
- Jules Feiffer