Egy kellemes délutáni napon hazafelé utaztam a villamoson a suli után. Mint minden tömegközlekedési járművön, itt is érdekesebbnél érdekesebb emberek utaztak. A legfeltűnőbb három cigányasszony és egyikük fiatal lánya volt. Nemcsak a színes viselet miatt, hanem mert ahogy az jellemző, igen hangosan beszélgettek.
Az egyik asszony fennhangon mondja a lányának:
- Én mindég arrá tánítottálák, hogy féhér embérnek soha, de soha ne köszönjé! Dé há ciganyemberrel találkozo, akkor annák mindég kösszönj, mert léhét, hogy ő az apád!
Magamba fojtottam a röhögést, és leszálltam a villamosról.
Pécs, Nagy Lajos Gimnázium. Buszos osztálykirándulás keretében viszik a diákokat a kaposvári Csiky Gergely Színház, Dózsa György c. színdarabjának előadására.
A baranyai megyeszékhelyről az út - busszal - kb. 1-1.5 óra. Időben el is indulnak, ám a busz defektet kap és a szókimondó buszsofőrnek egy órájába telik kicserélni a kereket. Így már természetesen nem érnek oda időben, csak amikor már javában folyik az előadás. Nosza, annyi baj legyen, a jegyek ki vannak fizetve, a helyek fenntartva, mind a negyven ember, élén sofőrünkkel megpróbálja laposkúszásban elfoglalni a székeket.
Az előadásnak pont ebben a pillanatában ér a szövegkönyv ahhoz a részhez, amikor a jobbágysereget verbuváló Dózsa így kiált fel:
- Hol késtetek, Parasztok?
Mire hősünk magára véve a felszólítást, így vág vissza:
- Hát, b....meg, lerobbant a buszunk, te köcsög!
Egyik nap azt hallottam, hogy a teljes lelki béke eléréséhez minden megkezdett dolgot be kell fejezni. Ezért körülnéztem otthon, és találtam:
- egy megkezdett főtt csülköt,
- egy megkezdett zacskó chipset,
- egy megbontott üveg bort,
- egy megkezdett sört,
- egy megkezdett üveg pálinkát,
- egy megkezdett doboz cigit.
Fogalmad sincs, milyen k... jól éreztem magam!
- Az ételnek 7 másodpercre van szüksége ahhoz hogy a szájból a gyomorba érjen.
- Egyetlen hajszál tud akár 3 kg-ot is tartani.
- Egy férfi pénisze háromszor akkora mint a hüvelykujja.
- Az emberi csípőcsont stabilabb mint a beton.
- A nők szíve gyorsabban ver mint a férfiaké.
A lábon kb. 1 billió baktérium található.
- A nők dupla annyit pislognak mint a férfiak.
- Az átlag ember bőre kétszer olyan súlyos mint az agya.
- A testnek 300 izomhoz van szüksége ahhoz is hogy lazán álljon.
- A nők most kész vannak az olvasással.
- A férfiak még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy összehasonlítsák a hüvelykujjukat a ...
- Nem értem, minek csináltak ide utcát, ha egyszer behajtani tilos!?
- Nem megyek ki a napra, mert fejszúrást kapok!
- Anya, nem bántalak meg azzal, ha azt mondom, hogy ez a krumpli most nem olyan finom, de amit máskor szoktál főzni az nagyon finom szokott lenni?
- Te láttál már olyan anyukát, aki jól járt, ha erőltette a gyerekét?
A kislányomnak, egy régi kulcsot adtam játszani.
- És hol az ajtó, amit nyitni lehet vele? - kérdezte.
Azt feleltem, hogy fogalmam sincs.
Ő csodálkozva végigmért, és megjegyezte:
- A kulcsot szokták elveszíteni, nem az ajtót.
Kisfiammal (3 éves) sétálunk, és lát egy lefektetett biciklit a pázsiton:
- Szegény bicikli, megdöglött.
Nagyapánk csigalassúsággal ette a joghurtját.
- Figyelj, nagypapa - mondta az öcsém -, csak három nap a szavatossága.
Négyéves fiam sehogy sem boldogult a köhögés elleni szirupja kupakjával, és végül azt kérdezte:
- Miért nem tudom én ezt kinyitni?
- Mert biztonsági zár van rajta, hogy gyerekek ne tudják kinyitni - feleltem.
Még egyszer próbálkozott a kupakkal, aztán azt kérdezte:
- De honnan tudja, hogy én gyerek vagyok?