Egy cimborám foglalkozik postagalambokkal. Az edzésük úgy néz ki, hogy a galambokat hátul szépen összekötött szárnyakkal bepakolják a Zsiguliba, s két-háromszáz kilóméterre eleresztik őket. Hazafelé bevágnak egy csülkös bablevest, otthon kiülnek a teraszra egy sörrel, s az elsők már lassan meg is érkeznek.
Most is így történt minden (bableves, sör, első postagalambok), hanem "Dezsőke" az egyik madár csak nem jött. Másnap se. Harmadnap se. Gondolták, szegénykét megette valami sólyom, kánya, hát le is mondtak róla.
Teltek-múltak a hetek, mikor is látja ám a cimbora, hogy az udvarban
Dezsőke jön haza. Gyalog. Merthogy a szárnyai hátul szépen össze voltak kötözve. Gondolom, Dezsőkének elég ideges feje volt.
- Uram, a lánya azt mondta, hogy imád engem és hogy hozzám akar jönni feleségül.
- Értem, fiam. És most azt kéred tőlem, hogy adjam áldásomat a frigyre?
- Nem, azt, hogy mondja meg neki, szálljon le rólam.
Az ókori görögök azt hitték, hogy a vörös hajúak haláluk után vámpírokká változnak.