Honnan tudod, hogy egy klisékből összeállított filmet/sorozatot nézel?
- A főhős 10 kilométeres körzetben vonzza a leghírhedtebb drogdílereket és a bérgyilkosokat.
- Ha valakit meg kell ölni pl. távcsöves puskával, akkor valaki (egy másik szereplő) direkt elhibázza, és a főhőst palizzák be.
- A főhőst a város legszebb riporternője pont kiszúrja, legyen akármilyen magasan és akármilyen távol. Utána terhelő bizonyítékot készít róla, amiért a főhős mindenképpen meg akarja keresni. Meg is találja, már a film első tíz percében.
- Az ökölharcok közben legalább három ellenfél zuhan rá valamelyik bútorra, ami rögtön ripityára is törik, legyen az akármilyen fából.
- Ha egy embert megütnek a lépcső tetején, akkor az az ember mindenképpen le kell hogy guruljon a lépcső legaljáig (álljon a lépcső akármennyi lépcsőfokból), ahol aztán eszméletét veszti vagy meghal.
- Ha fejbeverik a főhőst, akkor amnéziás lesz, de a második fejbeverésnél az amnézia rögtön elmúlik.
- Ha a főhős pl. robbanószerkezetet akar összeállítani, akkor maximum 5 méteres körzetben minden alkatrészt és hozzávalót megtalál hozzá.
- A főhős ellen akár tíz ember is kiállhat, hiszen nem tudják legyőzni. Mindig csak egy emberrel verekszik, a többi ellenfél addig a kép másik oldalán ugrál, vagy lábadozik, persze csak addig, amíg a főhős le nem győzte az ellenfelét. Utána azzal a másik ellenféllel száll szembe, aki eddig félholtan feküdt a földön.
- A főhős(ök) a nyomozás közben mindenképpen be kell hogy térjen(ek) legalább egy sztiptízbárba.
- Autós üldözésnél az egymást üldöző atók soha nem kerülnek dugóba, még a legforgalmasabb utakon, csúcsidőben sem.
- A főhős az autós lövöldözéseknél simán tud úgy lövöldözni, hogy semminek nem ütközik neki. Az ellenfelek viszont már az első 5 kilométeren belül nekimennek egy másik kocsinak, felborulnak vagy felrobbannak.
- Mikor a főellenfél végre elkapja a főhőst, akkor a főellenfél még vár egy-két másodpercet, mielőtt még megöli a főhőst, hogy a hős gyorsan kitalálhassa, hogyan fog mégis megmenekülni.
- Amikor a film elérkezik a szexjelenetekhez, mindig elkezdenek egyre izgalmasabb jeleneteket mutatni, majd mielőtt a legérdekesebb rész jönne, a film átugrik egy teljesen érdektelen jelenetsorra, aminek köze sincs a filmhez (pl. galambok repülnek az égen vagy forog a menyezeten a ventillátor). Az aktus végén elengedhetetlen az L alakú takaró használata.
- A filmekben a számítógépes jeleneteknél a szereplők soha nem használják az egeret, még a legmodernebb operációs rendszereknél sem.
- A számítógépes rendszereket a főhős pár gombnyomással képes feltörni, pedig a főellenfél még a film elején elmondja mindenkinek, hogy a rendszer feltörhetetlen.
- Mikor a hős kutakodik az ellenfél számítógépén és hiba/rendszerüzenetek jelennek meg, akkor azokat mindig jó hangosan felolvassa.
- Családi filmekben a kisgyerek talál pl. egy kutyát, és mindenképpen meg akarja tartani. A családfő (az apa) persze ellenzi az első pillanattól kezdve, de a film végére mindig megbékél.
- Az apa el akarja távolítani az új jövevényt a házból, ami mindig sikerül is neki. Utána mindenki megharagszik rá, ezért bűntudata támad. A film végén kiszabadító akciót szervez a család a jövevény megmentéséért, ami mindig sikerül is. Mindegy, hogy az ellenfelek mennyien vannak, és milyen fegyverekkel vannak felszerelve.
- A film vége mindig azzal zárul, hogy fokozatosan megy a kamera felfele, és felülről mutatják a főhős(öket), amint éppen eltűnik (eltűnnek) a város forgatagában vagy máshol.
Nyuszika fut az erdőben, találkozik a medvével, aki a fának dőlve lövi be magát:
- Dehát medve, miért rontod az egészséged ezen a gyönyörű napon? Gyere inkább fuss velem!
Már ketten futnak, mikor meglátják a rókát szipuzni:
- Róka! Miért rontod az egészséged ezen a szép, tavaszi napon? Gyere fuss velünk!
Már hárman futnak, amikor meglátják a farkast cigizni.
- Farkas koma! - mondja a róka ,- Hát te nem tudod, hogy a dohányzás káros az egészségre? Miért nem futsz inkább velünk?
Mire a farkas: - Menjetek a p*csába! Minden egyes alkalommal, amikor a Nyuszika bevesz egy speedet, nekünk futnunk kell????
Használati utasítás Ikarus Z80-as csuklós autóbuszhoz
Üdvözöljük! A busz, mellyel ön utazik a szocialista ipar remekműve. A tegnap, a ma és a holnap busza. Azonban biztonságos használatát sokan nem ismerik, mi sem. Így általános ismertetővel kell beérniük.
A méretére jellemző, hogy nagyobb egy szemetes konténernél, és kisebb, mint egy négyemeletes panellakás. Formájára jellemző, akárcsak a kispolskira a cseppforma, vagyis cseppet sem hasonlít a korszerű autóbuszokra. A busz alakja áramvonalas, különösen mikor nekimegy a transzformátor háznak. A busz tele van extrákkal. Itt van rögtön a négy kerék (Deluxe modellek esetén a középső, meghajtott kerekeket is megkapják). Aztán legnagyobb extrája, a karosszéria. Ezt úgy szerelik össze, ahogy akarják, de vigyázat, csak egy kombinációban nem esik szét indulás után. A mai modern világban ahány közlekedési cég, annyi design szín. Épp ezért a gyár nem foglalkozott a színezéssel, minden autóbuszt egyöntetűen rozsdaszínre színezünk. A busz talán legfontosabb tartozéka a motor, mely a busz közepén helyezkedik el, elvileg, (gyakorlatilag, a busz alatt).
Miután felismertük, hogy egy Ikarus Z80-al van dolgunk, őrizzük meg hidegvérünket és szálljunk be. Ha Ön sofőr, akkor most rátérünk a busz vezetésének problémájára, EZT A RÉSZT SAJÁT ÉRDEKÜKBEN CSAK A SOFŐRÖK OLVASSÁK EL!
Ülj be az ülésbe. Magad előtt sok egyforma zöld gombot fogsz látni. Ezek közül néhány az ajtót nyitja, mások a lámpát kapcsolják fel, a többit senki sem tudja, mire való. Egyesek szerint van olyan gomb, amivel az index működik, amire szükséged nem lesz, hisz vonat nem jön, a többi nem ellenség. Egy másikkal a hangszórókba mondhatnánk a megállókat, ám ezt a gombot szintén akár ki is szerelhetjük, használni nem fogjuk úgysem. Ám ez csak találgatás, amire neked szükséged lesz, a mindennapokban, az a gáz, fék, kormány és ajtónyitók.
Térjünk rá a vezetés kényes műveletére. Magad előtt a traktor abroncs méretű korong, a kormány (deluxe modellek esetén servo, de itt jegyezzük meg, hogy servo nélkül képtelenség a buszt elvezetni). Most keressünk a kormány alatt egy lyukat és dugjuk be a kulcsot. Aztán menjünk vissza a diszpécserhez és kérjük el a kulcsot. Üljünk vissza a székbe, és kedvesen mosolyogjunk rá a túloldali megállóban várakozó utasokra. Nem kell megijedni, ránk várnak. Szóval be kéne indítani a buszt. Miután rájöttünk, hogy a jegykezelővel nem lehet beindítani a buszt, ráadásul, az nem is a kormány alatt van, hanem mögöttünk, keressünk egy másik lyukat, ezúttal már valóban a kormány alatt (itt jegyezzük meg, hogy a szerelőakna nyílását nem fogadjuk el, hiába van mellette lyuk, meg az a lyuk amúgy sincs a terven, csak kirohadt.). Szóval dugjuk a kulcsot a helyére (egyszer csak sikerül) és induljunk el. Mikor beröffent a motor, nem kell megijedni, nem hiba, ha nem halk búgást hallunk, az Ikarus motort a Rába gyártotta (ők meg az IFA-nál tanultak). Induljunk el. Azaz, hogy próbáljunk meg. Elsőre nem fog menni, de ne adjuk fel. Harmadik alkalom után beletörhet a kulcs, de probléma egy szál sem. Ha ön deluxe modellt vezet, akkor van pótkulcs. Ha nem, akkor így járt. Miután a lakatos megjavította, és a karbantartó beindította a buszt, álljunk be a megállóba. A jéggé fagyott utasok már nem lesznek dühösek. Ügyeljünk arra, hogy a fűtést kapcsoljuk be (természetesen deluxe modellben van csak fűtés). Hanyag mozdulattal nyissuk ki az ajtókat, és türelmetlenül kopogjunk a műszerfalon, majd öt másodperc után csengessünk. Itt jegyezzük meg, hogy a buszon alapfelszerelés a hangos csengő, ám a deluxe modelleknél külön kérésre élezett ajtókat is beszerelhetünk izgalmassá téve ezzel a felszállás utolsó másodperceit. A busz természetesen úgy készült, hogy a sofőr minden igényét, -beleértve a szórakozást is - kielégítse. A buszban lengéscsillapító nincs, így apró öröm lehet, amint a kanyarokban gyakorlatilag megszűnik a gravitáció, és mindenki repül.
Az autóbuszon kipörgésgátló is van, melyet nemes egyszerűséggel úgy hívunk, hogy Ikarus motor, így nem kell félnünk, a busz bármely évszak bármely féle útviszonyán képes lerobbanni, árokba borulni, sőt akár mozogni is (bár ezt egyesek cáfolják).
A busz formatervezése is tökéletes, mindenben alkalmazkodik a sofőrök igényeihez. Az Ikarus Z80 méretei tekintélyparancsolók, nem kell félnünk a kereszteződésekben akkor sem, ha a lámpa sárgán villog. Csak csapd ki a busz kedves orrát, s meglátod senki nem lesz olyan elvetemült, hogy eléd guruljon. A busz sok karbantartást nem igényel. Az Ikarus Z80-ba automatikus meghibásodásjelző van beszerelve, aminek köszönhetően az elromlott alkatrész azonnal kirohad a helyéről, és akkor már tudjuk, ezt cserélni kell. A tisztántartása egyszerű. Esténként a műszak végén poroljuk le róla a Trabantokat, Suzukikat, Daewookat, Daciákat stb. Tanács: Évente egyszer a szmogot is kaparjuk le spachlival. Csak a reklámozók kedvéért.
Tájékoztató az utasoknak:
Kérjük saját érdekében, olvassa végig az alábbi tájékoztatót:
1. Fel- és leszállás esetén legyen gyors, a sofőr nem mindig tudja szabályozni az ajtók nyílását és záródását.
2. Ha felszállt a buszra foglaljon helyet, amennyiben mód van rá. (Itt jegyezzük meg, hogy ha ötvennél többször van egymásutánban helye a buszon, kérjük, jelezze a gyárnak, hogy az esetleges hibát kiküszöböljük).
3. Persze nem muszáj leülni de ebben az esetben már nem a mi felelősségünk az Ön élete.
4. Mondjuk, amúgy sem.
5. Kérjük, ne ijedjen meg, ha a kapaszkodó a kezében marad, ez (majdnem) normális dolog. A rúd, ami a kezében marad, amúgy sok minden másra jó tömegközlekedés közben. Agyon verhetjük, aki beszól, használhatjuk a jelzésnél (már a csuklótól elérjük vele a négyes ajtó jelzőjét), de akár esetleges megürülő helyet is foglalhatunk vele, azon a módon, hogy az üres helyre dobjuk a rudat egy hanyag mozdulattal.
Néhány szó a busz luxus szolgáltatásairól:
- Az Ikarus oldalán egy vékony furnérlemezt találunk. Ezt a 90-es évek óta alapból úgy gyártjuk, hogy automatice kiszakítsa a kötött pulóvereket, blézereket megkímélve ezzel a vandálok fáradságos munkáját.
- Az alumínium csík ugyanezt a célt szolgálja.
- A buszban elektromos ablaknyitó nincs, azonban az ablakokat így sem te irányítod. (Pl. a szél, vagy az útviszonyok.)
- Mindenképp luxuscikk a jegylyukasztó, a deluxe modellekben beépített ellenőr is van minden ajtónál.
- Az ablakok eredeti üvegutánzat műanyagból készültek. A Deluxe modellben kérésre már alapból belekarcoljuk, hogy szeretlek Saci, de akár mattra is csiszoljuk.
Reméljük, hogy kielégítő a tájékoztató, használják egészséggel!
Köszönjük, hogy ezt a Magyar Terméket választotta!
Egy fiatal srác megkérdezi a gazdag öregúrtól:
- Mondja, hogyan tett szert a vagyonára?
- Tudod, fiam, 1939-ben a Gazdasági Válság idején nem volt egyebem, csak egy ötcentesem. Egyik reggel vettem rajta egy almát, azt egész nap fényesítettem, és este eladtam tíz centért. Másnap már két almát vettem, azokat is kifényesítettem, és este eladtam húsz centért. Ezt így folytattam egy hónapig, a végére összegyűlt ötven dollárom. Aztán meghalt az apósom, és ránk hagyott két millió dollárt.
DOLGOZATOKBÓL:
Zrínyinek csak fél szeme volt, ám ez nagyon zavarta a csatákban.
A katonák életüket és halálukat kockáztatták.
A hős holtan esett össze.
Ezt később nagyon sajnálta, de akkor már nem volt mit tenni.
A víz oxigénből és folyadékból áll.
A szomorú elhanyagolt sírok mellett élettel teli sírhalmokat is találhatunk.
A mocsári vész 1526-ban volt.
A Szent Jobb István király bal keze.
Janus Pannonius 15 éves korában elterjedt Európában.
Szemünk közepén van egy nyílás, amely mindenkinek fekete, mivel fejünk belül üres sötét.
A föníciaiak kereskedtek és iparkodtak.
A háborúban a nők is megteszik a kötelességüket a férfiakkal együtt, úgy elöl, mint hátul.
A gesztenyesütögető néni kiáll a sarokra, és odacsalogatja az embereket a szagával.
Arábiában a vizet cisztercitákban gyűjtik.
Sok régi kőzetben megtalálhatók az őskori halak lábnyomai.
A bronzkorszak tűzzel-vassal pusztította a rézkorszakot.
Döbrögi a harmadik levonásban két púppal gyarapodik.
A sereg táborában kitört a pestis, és a király is csak álruhában menekülhetett.
A középkorban a várakat katakombákkal lőtték.
Kanada területe egyenlő Európa lakosságával.
A kenguru kicsinye fészeklakó.
A ménes egy nagy lócsomó.
Toldi a csónak felé indult, mikor a cseh vitéz elővette a kardját és majdnem lelőtte Toldi Miklóst, ő azonban észrevette a fondorlatos tervet.
Boldog Margit az erény útját követte. Ártatlan életét és elsőszülött gyermekét az úrnak ajánlotta.
Úgy egy éve történt velem egy órán a következő roppant kínos eset:
Este fél 6 volt, és még mindíg a suliban ültem gazdaáspolitikát hallgattam az első padban, és jegyzeteltem. Egy idő után az alfa hullámok egyre erősebben kezdtek támadni, de ellenálltam nekik. Írtam- írtam, mígnem egyszer csak egy óriási koppanást hallottam, és egy ütést éreztem a homlokomon. Kinyitottam a szemem... Győztek a hullámok... Elaludtam, és lefejeltem a padot... Felemeltem a fejem, a tanár rémülten, nagy, kerek szemekkel nézett rám.
- Jól van?- kérdezte.
- Igen- válaszoltam... Ezután kitört a röhögés...
Modern kori történet...
A kisgyerek kérdi az apját:
- Apu, én hogyan jöttem a világra?
Az apa belekezd:
- Az úgy volt, hogy anyád és én egy chat szobában ismerkedtünk meg. Ezután találkoztunk egy internet kávézó mosdójában, ahol feltöltést kezdeményeztem anyád szerverére. Utána vettük észre, hogy anyád nem használt tűzfalat, így megtörtént a baj: kilenc hónap múlva letöltődött a vírus. Hát ez vagy te.
A 33 éves Michael Callahan nem szakmája legjobbja: bankrabló létére kétbalkezessége mellett még kifejezetten peches is. Először egy fénymásoló boltot nézett banknak, és megpróbálta kirabolni, az eladó azonban csalódást okozott neki, amikor felvilágosította, hogy nem bankban vannak. Callahan erre a legközelebbi pénzintézet holléte felől érdeklődött, a fénymásoló-eladó pedig készséggel útba is igazította.
Negyven perccel később Callahan végre igazi bankba ért, amelyből viszont csak 200 dollárt zsákmányolt. Ezért pár órával később kirabolt egy másik bankfiókot is - hogy hogyan bukkant rá, nem tudni -, ahonnan már 2500 dollárral távozott teherautójába pattanva. Csakhogy a bank a zsákmányához robbanó festékpatront is csomagolt - amely működésbe lépett - , teherautója pedig durrdefektet kapott.
A festékből nem csak a pénznek, hanem Callahannek is kijutott, és így "csuromvörösen" ugrott ki teherautójából, majd egy benzinkútnál végül elfogta őt a rendőrség.
A Király Naplója
Első nap
Ma megünnepeltük a Helm-szurdoknál aratott győzelmünket. Éowyn gyanús tartalmú kupával közeledett felém. Hát, egy pillanatra megállt bennem az ütő; megijedtem, hogy megint raguval akar kínálni. A múltkor már megjártam egyszer; a páncélinges kis konyhatündér főztjétől egy álló hétig ment a hasam!
Ugyanaznap éjjel
Pippin belenézett a palantírba. Szauron jól megdolgozta. Úgy kell a kis hobbitnak! Minek üti bele mindenbe azt a nagy orrát, a szőrös lábáról nem is beszélve?! Úgy látszik, nem tanult a múltkori csontvázas balhéból.
Másnap
Gandalf Pippinnel Minas Tirithbe vágtatott. Valamire készül az öreg!
Öt nap múlva
Éppen a lépcsőn üldögéltem, amikor hirtelen felgyúlt Gondor jelzőtüze. Végre eljött az én időm! Király!
Azonnal Théodenhez rohantam. Még életemben nem futottam ilyen gyorsan, csak egyetlen egyszer - s azt is Éowyn ragujának köszönhettem!!
Két nappal később
Gyülekeznek a harcosok, bár a vártnál jóval kevesebben jöttek el. Hát, nem tudom, hogy mi lesz ebből! Max. abban reménykedhetünk, hogy az orkok halálra röhögik magukat szedett-vedett kis seregünket látva.
Másnap este
Különös álmot láttam. Arwen a pamlagon hevert, igen ramatyul nézett ki. Hát, az öreglány adhatna kicsit jobban is magára. Na mindegy, ha túl leszünk ezen az egész cirkuszon, befizetem egy tengerparti üdülésre. Elvégre egy király fizetéséből bőven futja rá!
De mit is beszélek! Hisz Arwen, a hűtlen asszony elhajózott, s még csak annyit sem mondott: ATHELAS!
Ugyanaznap éjjel
Látogatóm jött: Elrond úr személyesen. Közölte velem, hogy Arwen haldoklik, s egyetlen esélye, ha a Gyűrű elpusztul. Én ugyan nem értettem, mi köze Arwennek az Egy Gyűrűhöz, de nem szóltam semmit. Elvégre apósjelölt a főnök. Egyelőre!
Viszont arra nagyon kíváncsi voltam, mikor rukkol ki a meglepetéssel, amit láthatóan a köpenye alatt rejtegetett. Boldog izgalommal találgattam, vajon mit kapok. Esetleg egy szörfdeszkát? Netán egy királyhoz illő új rucit??
Arwem titkos naplója
Avagy a tündeélet gyötrelmei
Első nap.
Ma megmentettem egy manót
törpöt
félszerzetet. Olyan szexis voltam azzal a karcolással az arcomon, csak az a kisköcsög egyfolytába belelógott a képbe. Még nem fogta meg a hullamerevség.
Különben is, minek kell ilyen statisztákat bevenni.
És ennek még fizetnek is! Lovaglás közben volt egy orgazmusom. Remélem nem volt nagyon feltűnő
Második nap.
Ma alig aludtam. Zavaró, hogy ez a nyálas Frankó-vagy mi a franc a neve - elveheti tőlem a szépfiúmat. Majd intézkedem!!!
Harmadik nap.
Siker!!! Most beszéltem azzal a buzi Stacy-vel, és Legolasért cserébe, írt nekem egy jelenetet Aragornnal. Juhéééé!!!!
Negyedik nap.
Legolasnak "hátsó" szándékai vannak Gimlivel kapcsolatban. Itt mindenki beparázott? Valami márkás kis cuccról van szó.
A Tanácsot újra összehívták. Szarumán nem volt itt, de elég nagy szarban van, mivel egy ékszerésszel szövetkezett. Biztos műgyűjtő. A szőrmók Gimli hozzávágta egy Gyűrűhöz a baltáját, de aztán az széttört. A gyűrű nincs 5 karátos se, ha ezt kibírta. Egyébként nem biztos mivel, a kulcslyukon keresztül nem lehetett sokat látni
Ötödik nap.
Fujj. Hát megtörtént
Az a gusztustalan arrogáns pimasz Aragorn
Mint a Titanicba'; csobogó patak, híd, meg az a negédes szöveg. Azt hittem mindjárt hányok. És aztán jön a Nagy jelenet. Olyan büdös volt a szája, szerintem, már három napja nem tisztította ki rendesen a protkóját. Nem is olyan helyes ez a tuskó
Képes volt egy gyenge pillanatomban elkérni a medálomat. Seggfej
Hatodik nap.
Legolas egyre furcsábban viselkedik Boromirral. Azt mondja bekattant. Szerintem csak az a baja, hogy Boromir nem buzi. Samu kihasználva hasonlóságát, éjjel kikezdett Gimlivel, Frodó néven. A vékony falnak köszönhetően, úgy hallottam nem nagyon ellenkezett.
Még most is a hányinger kerülget
Hetedik nap
Nem vagyok benne biztos, hogy ebben a filmben kellett volna debütálnom. Holnap elhúznak a Tanács tagjai. Végre megszabadulok Aragorntól! Egyfolytában azzal nyaggat, hogy biztos vagyok-e abban, hogy nekiadtam az ezüstmedálomat. Amikor már 15-ször mondtam neki, hogy az csak egy ócska bizsu!
Nyolcadik nap
Végre elmentek. Igazán csak az az egy dolog bánt engem, hogy nincs normális pasi a közelbe.
Habár ha rendesen megnézem ennek a Jacksonnak, elég formás hátsója van! Most itt ülhetek a seggemen, míg ezek visszajönnek, csak az apám van itt.
Százkilencvennyolcadik nap
Az apámmal a viszonyunk nem teljesen felhőtlen. Az elején megpróbált apa-lánya kapcsolatépítő programokat csinálni. Először elég vicces volt, azután a harmadik állatkerti látogatásnál bemondtam az unalmast. Nem is az állatokon buktam ki, hanem amikor felültetett a pónilóra és azt kiabálta : "Mosolyogj szépen" meg "Apuci befizet még egy körre". Azt hittem lehidalok. És tudjátok kit láttam? Gandalf 2 lóval előttem ült! Miután sikerült leszállnom arról a kib*szott póniról, összefutottam vele a csimpánzoknál. Azt mondta, ma nem forgat, mert leesett a szakadékba, és jött megtisztulni. Na ekkor egy kicsit hülyén néztem rá, de nem volt ideje magyarázkodni, mert egy csimpánz képen dobta egy jó adag szarral. Elkezdett káromkodni, ami totál nem illett az imidzséhez, és elment a férfi-wc-be újra megtisztulni. Megvártam kinn, és milyen jól tettem, mert megosztott velem egy csomó pletyit. Kiközösítették Aragornt, mert ő az, aki még nem "közelítette" meg Legolaszt. Most Legolasz a legnépszerűbb a stáb körében. A kis ribanc!
Ezért kénytelen leszek kérni egy szerepet a II. részben
Kétszáztizennyolcadik nap
Ma találkoztam Peterrel, és kértem tőle egy epizódszerepet a II. részbe. Miközben hozzá beszéltem hevesen bólogatott és a mellemet szuggerálta. Úgyhogy megkaptam a szerepet. Én azzal az édi Boromirral akartam szerepelni, de sajna ő már az első részben elpatkol, úgyhogy kénytelen leszek újra Aragornt támogatni legalább 10 percen keresztül.