Bemelegítő feladat: Nyakig beásva
Bennszülöttek fogságba ejtenek 4 embert és nyakig beássák őket egy fal mellé a homokba, úgy, hogy mindenki a fal felé néz. Hárman vannak - egymás mögött, de nem pontosan egy vonalban - az egyik oldalon, a negyedik a fal túloldalán.
Majd a játékos kedvű bennszülöttek hoznak 2 piros és 2 kék kalapot, és mind a négy ember fejére tesznek egyet-egyet. Ezután 5 percet adnak arra, hogy valaki megmondja, milyen színű kalap van a fején. Ha jó a válasz, elmehetnek, ha rossz, mind meghalnak.
Nem tudnak megfordulni, és nem kommunikálhatnak egymással, csak egyetlen színt mondhat ki, aki úgy véli, tudja, milyen kalap van rajta.
Egyikük néhány perc múlva, még időn belül mond egy színt, és elengedik őket.
Vajon hogy jutott erre?
A fórum nyitva áll máskor is, a két szabadnapossal pedig élmény versenyezni. Mellesleg javítod a nemek arányát is.
Nem gond, amíg nem kell a virág száráról írni.
De csak most esett le, hogy miert irtad segitsegnek, hogy fuluk is van, nem csak szemuk )))))))).
Imadom az ilyen feladatokat
[Es bocsanat az ekezetek hianya miatt, Romaniabol vagyok, es nem vagyok megszokva veluk ]
Tudom, hogy ez bemelegítő feladat volt, de azt hiszem én magát az edzést nem kockáztatnám már meg ma .
Gratula marianzsu, tényleg ügyes voltál!
Becsszo nem ismertem. Es sokat gondolkodtam rajta. Szoval ha az elso ketton egyforma kalap van, a harmadik tudja h rajta masik szinu kell legyen. Viszont ha a harmadik nem szolal meg hamar, akkor a masodik tudja, hogy rajta mas szinu van mint az elson, es meg tudja mondani.
[Mellesleg csak akkor jottem ra mikor lerajzoltam ]
Betűcsere
Ha minden szóban egy betűt kicserélünk egy másikra, akkor azonos fogalomkörhöz tartozó szavakat kapunk.
Bak, Suska, Bordó, Maláta, Réka, Bök
Szóegyenlet
menyasszony + nyelvével ízlel + éjfél óta tart
Csak a megszokás végett, pár gyorsat és egyszerűt:
Mennyi az idő?
Mennyi az idő, ha a megadott idő kétharmada és annak kétszerese egy teljes nap?
Könnyített szókígyó 2
1. Ha nincs ló, ő is jó
2. Segíthet a fára mászásban
3. Lehet az előző egy része, de akár Celsius is
4. gyógynövény, de inkább ízesítőként ismerjük
5. ismét előétel
6. lehet takarék is, de tehetjük az előételbe is
Könnyített szókígyó (csak a sikerélmény végett ):
korom -tól az emberig
1. szín
2. előétel
3. hüllő
4. újabb hüllő (páncéllal a nevében)
ember
Megfejtő: gradU
Igazad van, de az első turnus egyben volt anno, és akkor úgy tűnt, hogy külön-külön jobb ötlet, de napközben, amikor kevesebben vagyunk, és nem célfotó dönt, akkor mehet több is egybe, ezentúl így lesz.
Amíg esernyőé fut van, addig is valami gyorsat és könnyűt:
Szóhíd A
Szám ? Hiba
Megfejtő: gradU
omrik nem a megfelelő szavakat használta elsőre, elvégre még neki is gondolkodnia kellett néhány óra elteltével, hogy miképpen is van ez
Nem egészen, de a számvetés áll talán a legközelebb hozzá. A szám helyén szerepelhetne akár tv is, a hiba helyett pedig szünet.
még nincs megoldás szóval hardcore-osítsunk...
ki ? bak ? tej ? bor ? mező ? lovag ? őr ? tenger ? be ? rózsa ? Gitt ? vas ? mágnes ? cím ? válogatás ? felvétel ? Pad ? bál ? pingvin
Én csak azért írtam le, hátha segít a többieknek, vagy esetleg nekem is. De én azóta sem lettem okosabb .
egyébként nem kell mindig mindent újra leírni, majd összeadom, és szólok ha minden megvan.... :)
mágnes ? cím ? válogatás ? felvétel ? Pad ? bál ? pingvin
Elalvás előtti villámgyors Szóegyenlet
taszít, nyom + tejtermék + cigányzenekar
Lehet, hogy nem másnak kéne javasolnom az alvást, hanem nekem is becsuknom a szemeimet, szerintem én ma éjjel eddig bírtam, jó éjt mindenkinek !
Akkor egy gyorsat
Szóegyenlet
egyszerű emelőszerkezet + lábával előrehalad + üreges henger