MMMDDCCLX
@BeniG.: Igen, én is úgy tudom, hogy a D=500 )) Ha ebben megegyezünk, eddig értem amit írtál. DD-vel mi a gondod? Miért nem létezik?
Ismered ezt a klasszikus példát? : MMMDDDCCCLLLXXXVVVIII (4998)
Ez az egyik hagyományos forma. Írott szabály az, hogy max. 3 szimbólum lehet egymás mellett, amit persze nem mindig tartottak be. Az ezret is többféleképpen jelölték. A nagy számok írására kb. a XIV. században vezették be a felül/oldalvonást majd a keretes számokat. Addig főleg ezt használták, épületeken a középkor után is.
Tudomásom szerint nem lehet több D-t írni egymás mellé és mintha (normálisan) 3999-is lehetne elszámolni a római számokkal.
_
MVCCLIX (köszönöm, ezen már vitáztunk,
de a vége az lett, hogy én így írom, ő úgy írja)