Vicclap.hu - viccek "" keresés eredménye, 312 . oldal

Hogyan csinálj helyet a nyilvános mellékhelyiségben

1. Mutatkozz be a szomszédos rekeszben lévő embernek. Kezdeményezz beszélgetést.
2. Tégy úgy, mintha épp kábitószert adnál el valakinek.
3. Tégy úgy, mintha beleesnél a csészébe (a megfelelő hangeffektusokkal).
4. Kezdj el hangosan énekelni.
5. Álcázd magad házaló ügynöknek.
6. Kérdezgesd hangosan: "Mikor kezdődik már a film?"
7. Rugdosd meg a fülkeajtókat, fényképezőgéppel a kezedben.
8. Löttyents vizet a fülkeajtó felett a bennlévőre.
9 Mondd "Oppá, eltévesztettem...", amíg vizet fecskendezel szét a vécékagyló körül és a falak és az ajtó alatt a többi fülkébe is.
10. Éjjel kapcsold ki a lámpákat.
11. Szedj belépti dijat.
12. Kérdezd meg: "Van itt orvos?"
13. Kérdezd meg, látta-e valaki kedvenc patkányod/folyami pitonod.
14. Tegyél kétoldalu ragasztószalagot az ülőkére.
15. Kinálgass frissítőket.
16. Cseréld ki a vécépapírt dörzspapírra.
17. Hagyj mérőkanalat a vécécsészében.
18. Vedd le a fülkék ajtaját.
19. Rakj ki táblákat, amelyek a 24 órás videofigyelő rendszerre figyelmeztetnek.
20. Szereld át a fülkék ajtaját, hogy csak kívülről lehessen őket zárni.
21. Szórj viszketőport az ülőkére.
22. Rakj tükörtojást a vízbe.
23. Jól áztasd el a törölközőt, vagy a papír kéztörlőket.
24. Rakd be egy bűnügyi helyszínelés nyomait a zárószalagokkal és a krétával körberajzolt figurával.

Második nap.

Épp az asztalomnál ülve szaggatom az x-tankot, mikor valami szívtelen bestia megcsörrenti a telefonomat. Felveszem.
"Igen?" kérdem.
"Ki van ott?" kérdi a valaki.
"Hát, azt hiszem én," mondom neki, merthogy én telefonos tárgyalásokban is otthon vagyok ám!
"Na de ki az az én?"
"Mi van? Nem elég, hogy én vagyok?" kérdem tőle, miközben megpróbálom visszafogni magam.
OOOPSZ! Késő! Ennek a pacáknak vége.
Most aztán igazán tele a pumpa!
"Mit tehetek önért?" kérdem udvariasan - (ez egyike a legfontosabb figyelmeztető jeleknek)
"Nos, csak azt szeretném megkérdezni, hogy egy program rajta van-e a rendszeren..."
"Melyikre kíváncsi?"
"Ó, a neve B-A-S-I-C"

>clickety clickety click d-e-l b-a-s-i-c.e-x-e<

"Sajna nincs meg. Pedig úgy emlékeztem, hogy igen..."
"No mindegy. Ja, és még azt szerettem volna megkérdezni, hogy le lehetne-e menteni a loginom alatt található dolgokat szalagra, arra az
esetre, hogyha netán megtörténne a legrosszabb?"
"A legrosszabb??"
"Hát tudja, letörlődne, vagy miegymás..."
"LETÖRLŐDNE??? Ó, ne aggódjon ez miatt egy cseppet se, vannak biztonsági mentéseink" (Hú, de pocsék alak vagyok)
"Mi is a login-neve?"
Megadja. (A kis butus!)

>clickety click<

"De hát nincs egy fájl sem a könyvtárában!" mondom, a meglepettség felhangjaival hangszálaimon.
"De igenis van! Biztos rossz helyen keresi!"
Aha! Először tönkrevágja az x-tank játszmámat, most meg hazugnak nevez...

>clickety click<

"Ó, tényleg, hibát követtem el" mondom neki.
Vajon azt mormogta ez a bajsza alatt, hogy "tipikus"? Medve anyám!
"Azt akartam mondani, hogy ez a login név nem is létezik..."
"Hogyan? >nyeléshang< De hiszen ma reggel használtam!"
"Aha! Ez lehet a probléma; reggel szabadult el ugyanis aaa... aaaa... De Vinci Vírus, amelyik minden user-t, aki be van jelentkezve, kitöröl."
"De hát ez lehetetlen, a barátnőm is be volt jelentkezve, és én most is az ő neve alatt dolgozom!"
"Mi is a login név?"
Megmondja (Hmm, egyes emberek soha nem tanulnak...)
"Látom, ő épp akkor lépett be, mikor felfedeztük a vírust."

>clickety click< "ő csak a fájlokat vesztette el a könyvtárából...

"De hiszeeen..."
"Ne aggódjon, minden megvan szalagon."
"Hála az égnek!"
"Papírszalagon. Hozzon magával nagyítót meg ceruzát. Viszlát a gépteremben!!!!! NYAHAHAHAHAHA!"
Hát nem vagyok rossz?


(Fordította: Benő)

Negyedik nap.

Csütörtök van, fizetésnap, ez miatt ma jó kedvem van. Azt hiszem szóba fogok állni a telefonálókkal. Helyére is rakom a kagylót. Szinte azonnnal csörög.
"Már órák óta próbálom elérni!" Sikoltozik a másik végen egy hang.
"Neeem, nem lehet órák óta" Mondom, miközben egy pillantást veszek a Szárnyas Fejvadász borítójára, "maximum 114 perc lehetett. Tudja épp a főnökkel beszélgettem, hogy maguknak, felhasználóknak beszerezhessek egy pár új programot"
Nyelés, sóhajtás, nyelés...
"Ó, bocsánat."
"Semmi gond, értem én," bár azért megjegyzem magamban, hogy a napokban nem ártana a tag jelszavát lecserélni valami furfangosra.
"Szóval azt szeretném tudni, hogy hogyan kell egy file-t átnevezni" mondja.
Medve anyám! Na várjunk csak, ma van fizu nem? Ma jó kedvem van.
"Persze! Csak annyit kell beírnia, hogy 'rm' és a file neve."
"Á, köszönöm!"
"Semmi gond." (Most már teljesen jó a kedvem. Igazán meg kéne már csinálnom azt a scriptet, ami lehetetlenné teszi a mentést. Már régóta tervezem)
A telefon megint csörög.
"Halló?"
"Üdvözlet," mondom neki.
"Az operátorral beszélek?"
"Naná!" mondom, édesen mint egy málnatorta, amiben csörgőkígyók fészkelnek.
"Megkaphatnám a nyomtatásaimat, kérem? Nagyon sürgős lenne, és már öt perce elküldtem."
"Loginneve?"
Megmondja, amit le is írok, hátha jó lesz még valamikor. "Semmi gond!" mondom neki, és már megyek is a printerhez.
Hát ott valami IRRRRRRDATLAN nagy kupac papír van, de azért 90 százalék, hogy az övé van felül. Magamhoz veszem, a többit kidobom, erre meg öntök egy kis szennyezett tisztító alkoholt, néhányszor rácsapkodom a printer ajtaját, no meg egy párszor át is megyek rajta a szalagszállító kocsival.
Gyönyörű.
"Itt a printelése" mondom neki "Bocs, hogy késtem, de volt egy kis printer problémánk."
Ránéz, majd összepiszkítja magát.
"Kinyomtathatnám még egyszer?" kérdi aggódva.
"Persze, persze, de nem ígérhetek semmit, ma valahogy piszkoskodik a printer."
"Hát, nem is tudom. Talán akkor a lézer? Az működik?"
"Persze, de az meg pénzbe kerül." Mondom, miközben mindenféle pofákat vágok.
"Nem érdekes! Fizetem, DE SÜRGŐS!"
Visszavonszolom magam a printerekhez, majd behelyezem azt a festékkazettát amit különleges alkalmakra tartogatunk. Azt, amelyik azokat az aranyos kis fekete vonalakat húzogatja keresztbe a lapon, meg olyan halványra csinálja a nyomtatás egyik felét. Elég sokáig tartott, mire ilyen pipecre meg tudtam csinálni. A printelés pillanatokon belül átrohan a nyomtatón, magamhoz ragadom és már rohanok is. Ezt ugyebár nem akarom kihagyni...
"D-D-d-d-d-de hát mi történt már megint?" gagyogja a képembe.
Még jó, hogy leírtam a loginnevét... Igazán; mintha kezdene kifejlődni bennem egy kis érzék a kínzásokhoz...
"Tulajdonképpen semmi. Igaz egy kicsit furán néz ki, de hát ez a kazetta már negyvenhét-ezer lapot szolgált ki, és már tizenhétszer volt újratöltve. Bár némelyik kazettához képest ez maga a gyönyör."
A fickó kiborul és elkezd nyüszögni.
"Na, ne sírjon már! Van magánál egy diszk, amin a munkája van?"
Odaad nekem egy doboz lemezt; visszamegyek a gépterembe, gyorsan lemágnesezem, majd visszajövök.
"Bocs, most jutott eszembe, hogy a gépünk is kifeküdt. Át kell vinnie az egyetem másik gépéhez. Nekik van tuti friss kazettájuk, majd szépen kinyomtatják."
"Nagyszerű! Köszönöm!"
"Nincs mit. Ja, és az odaúton tartsa a feje fölé a lemezeket. Ma valahogy nagyon erős a föld mágnesessége."
"Huh?"
"Ne vitatkozzon, csak csinálja."
Aztán csak figyelem, ahogy elhúzza magát, kezeit a feje fölé emelve. A mindenségit, hogy néha én mennyire utálom magam...


(Fordította: Benő)

Kilencedik nap.

Épp autózgatok befelé a munkahelyre, mikor megragadok emögött a vén pacák mögött, a klasszikus pokoli lassú sofőr mögött, akinek az autóján csak a húszasig van kikopva a kilóméteróra, a sarkokon meg kettővel fordul be. Kidudálom a lelkem is, de valószínűleg a hallókészüléke le van tekerve nullára, úgyhogy itt ragadtam mögötte.
Megjegyzem a rendszámát. Az igazat megvallva, már hatvanszor megjegyeztem az elmúlt negyed órában. Affene... affene... Azt hiszem megint bele kéne turkálnom a rendőrségi adatbázisba, és be kéne raknom az öreg kocsiját, mint frissen lopottat amit a városszéli fegyverkereskedők vittek el.
Beérek a melóba. Felcsapom a kifogásnaptárt. "ELEKTROMÁGNESES SUGÁRZÁS AZ ŰRBELI SZEMÉT MIATT." Elég kellemes. Azt hiszem jó nap lesz ez a mai.
Belépek a "ROHADÉK" loginra, (A segítségkérő loginnév), és megnézem a postát. Három új levél. Az első 117 soros, valószínűleg tiszta nyavalygás. A mindenit. Ezt utálom. Ahelyett, hogy elmondanák, hogy szükségük van egy kis helyre, leírják, hogy miként oldják meg a hülye feladataikat a tanáruknak, és hogy már tegnapra kellett volna, és már rég kész lenne, de a nagybácsikájuknak most szedték le a herpeszét, és túl sok vért vesztett, emiatt be kellett rohanni a kórházba... stb., stb. Letörlöm.
A második üzenetet az az emberke küldte, aki még nem tudja igazán kezelni a levelezést, ezért teljesen üreset küldött. Válaszolok rá, hogy: "Semmi gond, jövő csütörtökre meglesz." Remélem fontos volt...
Az utolsó üzenetet meghagyom holnapra, elvégre a szombat egy unalmas nap, legyen egy kis munkám akkorra is.
Csöng a telefon. Pedig azt hittem, mára már ennyi elég.
Kihangosítom, majd berakok egy pizzát a mikróba.
"Igen." Kiáltom.
"Valami gond van a boot diszkemmel. Nem tudok belépni a rendszerre."
"Magánál van a lemez?"
"Persze!"
Leugrom érte, majd berakom a pizza mellé öt percre, ULTRA-NUKE fokozatra.
Hat perc múlva visszatelefonál.
"Még mindig nem működik, ráadásul kerreg amikor beteszem, és még büdös is.."
"Ó, A FRANCBA! Már megint az elektromágneses sugárzás, amit a szemét okoz az Űrben!"
"Tényleg? Azt hiszem hallottam már erről." (Ez nem normális!!)
"Hát igen, azt hiszem új lemezt kell vennie."
"Ó semmi gond, a régi már úgyis kezdett kopni. De azért köszönöm."
"Persze, nincs baj. És ne feledje, hogy futtassa rajta az FDISK-et, mikor sok adat van rajta, a vírusvédelem érdekében..."
"Persze, meg fogom tenni! Köszönöm!"
"Nincs mit - ez a munkám!"
Az xcbzone nagyon lassan fut, ezért kiirtok egy csomó felesleges adat-báziskezelő processzt és visszatérek a játékhoz. Na így már sokkal jobb.
Nem egyszerű az élet itt a fronton, mindig csak a meló, meg a szakadás...
Leugrom a kávézóba egy kis kétórás uzsira - olyan kedvesek ott hozzám. Azóta legalábbis, mióta valahogy bejelentődtek a köjál gépére... Fura. Felkapok egy pár doboz kokát, valami sajtosat, aztán visszarobogok az irodámba, egyenesen át az elsősökön, akik a számítástechnika alapjait tanulják. Végignézek az osztályon, és valami feldereng bennem. Itt egy elsős osztály és egy árva tanár nincs velük.
NEKEM ITT SEGÍTENEM KELL!!
Megállok az osztály előtt.
"Rendben, én vagyok a maguk helyettes demonstrátora és ma félre fogjuk tenni az előzetes terveinket fél órára, hogy a REMARK, vagy ahogyan azt a számítógépes rövidítések világában ismerik, az rm funkcióról meséljek..."
Tanárnak kellett volna mennem - mindig olyan jól megtalálom a helyem ezekkel a diákokkal...


(Fordította: Benő)

Körlevél

Ezt az üzenetet január harmadikán inditotta utjára egy budapesti diák. Miután elküldte saját magának, azonnal ötöse lett a lottón. A második kör után váratlanul elmúlt az influenzája.
A harmadik után kinevezték kultúrattasénak a Bahamákra.
A negyedik láncszem, egy budapesti diák, nem vette komolyan az üzenet mágikus erejét. Másnap reggel egy emberevő csigát talált a hálószobájában.

Akihez eljut ez az üzenet, huszonnégy óran belül juttassa el további huszonkilenc embernek, mert vannak még tartalékcsigáink.

Két barát összetalálkozik a másvilágon. Meglepetten bámulják egymást, majd az egyik megkérdi:
- Hát te hogyhogy meghaltál? Mi történt veled, hogyan haltál meg?
- Én úgy, hogy megfagytam. Hát veled mi történt? Mindig egészségesnek tudtalak - valami baleset?
- Így is mondhatnám - feleli a másik. - A szívem mondta fel a szolgálatot.
- Meséld el, hogy történt!
- Hát az úgy volt, hogy kiküldetésen voltam, de egy kicsivel hamarabb sikerült visszatérni, úgyhogy volt időm beugrani a szeretőmhöz. Képzeld el, mindketten meztelenül voltunk az ágyban s már közeledtünk a dolog közepéhez, amikor egyszerre csak megszólal a csengő! A barátnőm ijedten kiáltotta: "Ez biztos a férjem! Bújj el!" majd kiugrott az ágyból, felkapta a szemetesvödröt, aztán, úgy meztelenül, ajtót nyitott. Tényleg a férje állt ott. A nő örömteli hangon felkiáltott:
- Jaj de jó, drágám, hogy pont most jössz. Éppen a szemetet akartam levinni.... nem vinnéd le te helyettem? Látod, nem is vagyok rendesen felöltözve!
A férj szó nélkül fogta a szemetet s elment. Ezalatt én gyorsan felöltöztem s hazamentem. De a nagy ijedtségben valahova elkavarhattam a kulcsaimat, így csengetnem kellett az ajtón. Hát amikor kinyílik az ajtó, mit látok? Ott áll az asszony mosolyogva az ajtóban, Éva-kosztümben, kezében a szemetesvödör! Azt monja:
- Jaj de jókor jössz szívem, pont most akartam levinni a szemetet. Vidd le kérlek te helyettem, én nem is vagyok rendesen felöltözve.
Hát én erre nagyon megdühödtem. Lekevertem neki vagy két istenest majd elkezdtem kiabálni rá, mondtam, ne nézzen engem hülyének; azt hiszi, nem tudom, hogy a szeretőjével van? Neki is fogtam a keresésnek, miközben elmondtam őt mindennek, szajhának, kurvának, riherongynak. De hiába kerestem-kutattam át vagy háromszor is a lakást, semmiféle szeretőt nem találtam. Amikor láttam, hogy teljesen ártatlanul bántalmaztam és sértegettem drága feleségem, annyira elbúsultam magam, hogy a szívem felmondta a szolgálatot. Hát így történt.
Mire a barát:
- Te hülye barom! A hűtőszekrénybe miért nem néztél bele?! Most mindketten életben lennénk!

Két kígyó csúszik az úton. Egyszer csak a kis kígyó megkérdi az anyját:
- Anyu! Mi mérges kígyók vagyunk?
- Igen, azok vagyunk! - mondja az anyja.
Kicsivel később a kis kígyó megint megkérdi:
- De Anyu, egész biztos vagy benne, hogy mérges kígyók vagyunk?
- Igen, mi nagyon, nagyon mérges kígyók vagyunk. Miért kérdezed?
- Mert megharaptam a nyelvem!

Ha egy szöszi meg akar tanulni vezetni, ne állj az útjába...

A felhasználó - rendszergazdák szóhasználatában a júzer - van.
Megkerülhetetlen, ha nem lenne, ki kellene találni, sajnos érte van a számítógép. Miután a rendszergazda reggel kiterelte a rendszereket az ólból, az esti visszaterelésig napjának nagy részét a júzer dominálja: gesztikulál, arca elszínezőik, sír, üvölt, vinnyog, káromkodik, depresszióba esik, migrénes rohamot kap vagy kiújul a keszonbetegsége. Mióta a régi szép nyálcsorgatós mainframe-idők eltűntével az igazi és kevésbé igazi buherátorok bennfentes aranykora is kimúlt, a júzerek is elszaporodtak, mint a nyulak. Kezdetben vala a mainframe, ahol a rendszerprogramozónak nevezett gazdát és a júzert néha alig választotta el több annál, hogy az előbbit kifejezetten a buherálásárt fizették, az utóbbit meg kifejezetten másért.
Ekkor még a júzernek is több tisztelet járt, felhasználónak nevezték és illendően megsüvegelték. Az aranykor természetesen a miniszámítógép beköszöntésével, az on-line korszak hajnalán kezdett leáldozni, mikor a terminálok körül hirtelen nyájas júzerek kezdtek sertepertélni.
Azóta van a gazdáknak olyan érzése, hogy a júzerek intelligenciája állandó - az is az egyik mutatóujjukba szorult - csak a számosságuk növekedett. A júzer hétfejű sárkányként füstöli be az elsőként útjába került, és szakértőnek vélt illetőt, de egy különösen autentikusnak tekintett rendszergazdára vérszopó piócaként képes rátapadni. A szeánszok során a rendszergazda lefordítja magában a kérdést számára érthető nyelvre. A válasz - annak a reményében, hogy a kérdező gyorsan távozik - rövid, pontos, és érthető.
A baj az, hogy a júzer ilyenkor vérszemet kap, és további kérdéseket tesz fel. Ettől a rendszergazda elveszíti türelmét, és nekiáll a júzert csúnyán összezavarni. Visszakérdez, vagy a továbbra is pontos válaszokat egyre kevésbé érthető technoblablában fogalmazza meg, míg végül a júzer szájából felhangzik a megváltó "értem", majd lógó orral, lealázva és tökéletesen összezavarva elkullog.
A júzer inkább számtalan, mint számos bűnei között a legfőbenjáróbb attrocitás a rendszergazda illendő megsüvegelése helyett a "hi sysop!" megszólítási formula alkalmazása. Hasonló bűn az absztrakciós képesség hiánya, amely az "any key" kétségbeesett keresésében nyilvánul meg, de ez már tíz éve is ősi eposz volt.
Internetes berkekben ismert sztorik a lábpedálként taposott egér és a reklamáció a tönkrement csészetartó miatt (értsd: letört a CD-ROM meghajtó tálcája a kávéscsésze alatt), de keresett már júzer római számokat a billentyűzeten, akart floppyt dugni a nyomtatóba, és állította váltig tanszékvezető egyetemi tanár hogy a "telnet ludens" programja azért felejtette el a jelszavát, mert a magával citált megszeppent egyetemi hallgató megnyomott egy gombot a PC-jén.
A júzer néha hatékonyan old meg nagyon bonyolult feladatokat. Igaz, ilyenkor jobb lett volna, ha bele sem kezd, mert a kár minden egyes alkalommal hatalmas, az általa használt program gyakran üzemképtelenné válik. Ezek azok a kizárólagos alkalmak, amikor a felhasználó hajlandó elismerni, hogy csinált valamit, és a segítséget is azzal indoklással kéri, hogy képtelen visszaállítani az eredeti állapotot. Az eseménysorozat reprodukálása kilátástalan, és gyakran nem csupán irreverzibilisnek látszik a folyamat, hanem ténylegesen is az. A kevesebb mint öt perces ámokfutás gyakran félnapos rendszergazdai munkát indukál.
A felhasználónak halvány fogalma sincs róla, hogy miben rejlik a memória és a merevlemez különbözősége, és melyiket mire, és miért arra használjuk, amire. Kísérletet sem tesz a számítógép hibaüzeneteinek elolvasára, a megértésükről ennek folyományaként már beszélni is felesleges. Amikor felemeli a telefont, úgy kezdi, hogy "nem működik a számítógépem" és inkább többé, mint kevésbé indignálódott. Ez az állítás bármit takarhat (elfelejtett a hálózatba bejelentkezni, vagy megpróbálta, de nem volt sikeres, vagy csak egyszerűen nem találja a Windows-ban a keresett program ikonját, esetleg elfelejtette a monitort, nyomtatót, ad abszurdum magát a számítógépet bekapcsolni), kivéve azt, hogy nem működik a számítógép.
A felhasználó sohasem felejti el a jelszavát, nem töröl le semmit, ilyesmit csak a gép tesz. Ilyenkor egyetlen konszenzusos állítás képzelhető el: csoda történt. Felesleges megmutatni neki, hol a hiba, lévén annak a képe úgyis mindig a vakfoltra esik.

Megy hazafelé az öreg székely szekéren, s az úton felkéredzkedik melléje a pap. Nehéz az út, a lovak nehezen bírják, az öreg káromkodik, csapdossa a lovakat. Rászól a pap:
- Ejnye, nem félsz az Istentől, hogy megbüntet, amiért ilyen csúnyán beszélsz?
Az öreg morog, de csak nem hagyja abba a csúnya beszédet. És ekkor hirtelen jön egy nagy zivatar, ömlik az eső, mennydörög, villámlik, az öreg meg csak káromkodik, a pap meg csak csóválja a fejét:
- Nem lesz ennek jó vége, bácsika!
Egyszerre csak egy nagy villám belecsap a papba, és az szörnyethal. Megszólal egy égi hang:
- ..ssza meg, félrement!