




- Barátom, maga igazán csak az erős szervezetének köszönheti, hogy meggyógyult.
- Jó, hogy mondani tetszik. Már éppen fizetni akartam a doktor úrnak!
Kórházban a beteg az ápolóknak:
- Fiúk nem lehetne mégiscsak az intenzívre?
- Ha a doki azt mondta, hogy a hullaházba, akkor a hullaházba.
Az orvos így szól a kicsit túlsúlyos pácienshez:
- Mr. Jones, ezekből a tablettákból vegyen be minden nap kettőt éhgyomorra... feltéve ha adódik ilyen lehetőség.
Állásinterjún a főnök kérdezi az új munkaerőtől:
- Látom előzőleg egy pszichiáternél dolgozott. Miért hagyta ott a munkahelyét?
- Ha elkéstem a munkahelyemről, rosszindulatú voltam, ha korábban mentem dolgozni, szorongó, amikor pedig pontosan beértem, akkor megrögzött.
Az elmegyógyintézet kertjében a professzor sétál
az alorvossal. Látja, hogy az egyik beteg felmászik a villanyoszlopra, és a tetejére egy
cédulát erősít. Majd lejön, és nézi, hogy a
betegek egymás után másznak fel a póznára,
valamennyien elolvassák a kitűzött cédulát,
elégedetten bólintanak, majd lejönnek. A professzor megkéri az alorvost, hogy nézze meg, mi van a cédulán. Az felmászik, elolvassa a cédulát, ő is bólint és lejön.
- Nos, mi van a papíron? -kérdi izgatottan a professzor.
- Továbbmászni veszélyes.
Egy férfi bemegy az orvoshoz:
- Doktor úr, segítsen rajtam! Mindig álmos vagyok, és gyakran elbóbiskolok munka közben. A főnököm azt mondta, hogy kirúg, ha még egyszer el merek aludni.
- Sebaj, tudok egy jó gyógyszert! Ebből vegyen be egyet lefekvés előtt és minden rendben lesz.
A férfi hazamegy, és lefekvés előtt két pirulát is bevesz egy helyett. Reggel frissen kel és elmegy a munkába.
- Főnök úr, soha többé nem fogok elaludni munka közben!
- Ennek örülök, de hol volt a múlt héten?
Összevissza vert ember támolyog este az orvoshoz. A doki szörnyülködve így szól:
- Magával mi történt?
- Nekem jött egy hattyú!
- Egy hattyú?
- Utána elütött egy ufó!
- Hm, egy ufó...
- Aztán megcsapott egy angyal!
- Aha értem. És utána?
- Utána kikapcsolták a körhintát...
A diliházban megkérdezi az orvos a beteget.
- Mi történik ha kiszúrom az egyik szemét?
- Nem látok majd arra a szememre.
- Jó! És ha a másikat is kiszúrom?
- Akkor megvakulok.
- Kiváló, ön hazamehet.
A beteg találkozik a barátjával és elmondja, hogy mit kell válaszolnia.
Másnap megkérdezi az orvos a barátot is.
- Mi történne ha levágnám az egyik fülét?
- Nem látok majd az egyik szememre.
- M..mi?
- Na mindegy.
- És ha a másikat is levágom?
- Megvakulok.
- Maga őrült!!?
- Nem doktor úr, ha levágja az egyik fülem
akkor félig lecsúszik a kalapom.Ha másikat is, akkor teljesen leesik a kalapom és nem fogok látni!
- Jól van, hazamehet.
Egy idegen betámolyog a pszichiáter rendelőjébe, lehanyatlik a fotelbe, és odaszól a dokinak:
- Mindig mindent elfelejtek! Adjon tanácsot, doktor úr!
Mit tegyek?
- Előre fizessen!
Az orvos csóválja a fejét:
- Kedves uram, önnek több mozgásra van szüksége. Minden nap sétáljon legalább egy órát.
- Mielőtt kihordtam a leveleket, vagy utána?