




Elmélkedés a Mikulásról
1. Egyetlen fajta ismert rénszarvas sem tud repülni, de több mint 300 000 olyan élő organizmus létezik, amely
még besorolásra vár, bár ezek nagy része ízeltlábú vagy baktérium, nem zárhatjuk ki azt, hogy a Mikulás mégis repülő rénszarvason közlekedik.
2. A földön 2 milliárd (2 000 000 000) 18 éven aluli gyerek van. De minthogy a Mikulás nem törődik a hindu, zsidó, buddhista vagy mohamedán gyerekekkel, így a munka a 15%-ára csökken.(378 millió). Háztartásonként 3,5 gyerekkel számolva ez 91,8 millió otthont jelent. Fel kell tételeznünk, hogy mindenhol akad legalább egy rendes gyerek.
3. A Mikulásnak, - hála a különböző időzónáknak és a föld forgásának - (24 helyett) 31 óra áll rendelkezésére az ajándékok kihordására (ha feltételezzük hogy keletről nyugatra halad, ami logikusnak tűnik). Ebből az következik hogy 822,6 látogatást tesz másodpercenként. Ez azt jelenti, hogy 0,001 másodperce van minden
egyes háznál, hogy lepakoljon, beugorjon a kéményen, megtöltse a zoknikat, a többi ajándékot szétszórja a fa alatt, visszamásszon a kéményen keresztül és felpattanjon a szánra. Ha feltételezzük hogy szóban forgó 98,1 millió otthon egyenletesen helyezkedik el a föld felszínén (ami persze nem így van), akkor két ház között a távolság 1,2 km. A teljes út pedig 117 millió (117 000 000) km, nem számolva azokat a kitérőket, amiket még a Mikulásnak is meg kell ejtenie.
4. Ez azt jelenti, hogy a Mikulás szánja mintegy 1000 km/s (1000 kilométer per másodperc) sebességgel halad, a hangsebességnél 3000-szer gyorsabban. (Egy hagyományos rénszarvas kb. 25 km-t tesz meg egy óra alatt, ha nagyon siet.)
5. A szán rakománya egy újabb érdekes kérdés. Feltéve, hogy minden gyerek egy kb. 1 kilogrammos ajándékot kap (ami röhejesen kevés), akkor a Télapó szánja mintegy 321 300 kg-ot nyom. Nem számítva a Télapót.(aki ha tényleg minden otthonban eszik egy kis édességet, mondjuk 2 szaloncukrot, akkor az út végére pontosan 2 943 000 kg-ot hízik, de ettől az apróságtól most eltekintünk.) Egy hagyományos rénszarvas max. 150 kg-ot képes elhúzni a földön. Még ha feltételezzük, hogy a repülő rénszarvas (lásd: első pont) tízszer ennyit képes elhúzni, akkor is minimum 214 200 kell ahhoz, hogy az egész szánt (Télapó nélkül) elhúzza. Ez a sok szarvas 353 430 tonnára növeli az egész pereputty súlyát. Csak összehasonlításképp jegyzem meg, hogy ez négyszer olyan nehéz, mint az Enterprise nukleáris meghajtású anyahajó.
6. Ha ez a 353 430 tonna súlyú szán 1000 km/s-os sebességgel közeledik, akkor nagy légellenállásba ütközik.
A légellenállás felhevíti a rénszarvasokat. A két vezér rénszarvas másodpercenként 143 000 000 000 000 (143 trillió Joule energiát nyel el. Elhanyagolható idő alatt égnek el, (eközben 234 000 000 000 decibel erejű robbanás hallatszik) kigyújtva maguk mögött a többi rénszarvast. Az egész szán (a rénszarvasokkal együtt) 4,26 ezredmásodperc alatt ég el. A télapót, akire eközben 297 500 N centrifugális erő hat, 120 kg-os Télapó esetén (ami nagyon kevés) 8 207 123 kg-os erő préseli a szán háttámlájához.
Én hiszek a Mikulásban...
Két jóbarát kiment a tóra pecázni. Egyszercsak egy lámpás úszott el a csónakjuk mellett. Kihalásszák és egy szellem jön elő belőle. Felajánlja nekik, hogy lehet egyetlen kívánságuk.
Az egyik férfi azonnal rávágja:
- Változzon sörré a tó vize!
- Rendben. - feleli a szellem.
A másik férfi hirtelen felkiált:
- A francba! Most aztán a csónakba kell pisilnünk!
- Jöttem a vilanyszámla kifizetése miatt.
- Édesanyám elfelejtette kitenni a pénzt.
- Honnan tudod?
- Ő mondta.
Egy nagyothalló és egy rövidlátó vadászik:
Kérdezi a rövidlátó:
- Te, mit lőttünk?
Mire a nagyothalló:
- Miért, lőttünk?
Potyogó klotyó felé totyog a lotyó, de már késő, mert a rotyogó gatyóból potyog a motyó!
Csetneki csikós itat a Tiszán, sárga csüngős csengő cseng a csetneki csikós csengős csikaja nyakán.
Nem minden csacsi csöcse csecse, csak a csecse csöcsü csacsi csöcse csecse, mert ha minden csacsi csöcse csecse volna, akkor minden csacsi csecse csöcsü csacsi volna.
Már itt volt ősz szinte, mikor egy őszinte ősz inte, hogy legyek őszinte, mert ő szinte őszinte.
Azt mondják a hatalmasok, hogy akinek hat alma sok, az már elég hatalmas ok, hogy ne legyen hatalma sok.
A gyárkémény reszelt ormán élt egy hétig reszelt tormán.
A moszkvicsslusszkulcs szinte luxusszükséglet.
Agostyánban agg atyák a gatyáikat aggatják.
Akkor jó a jó hajó, ha jó hajó a jó hajó.
Cserszömörcés sört szürcsöl Csörsz.
Egy icike-picike pocok pocakon pöckölt egy másik icike-picike pockot, mire a pocakon pöckölt icike-picike pocok is jól pocakon pöckölte az őt pocakon pöckölő icike-picike pockot.
Jó nyár jár rája.
Két pék két szép kék képet kér.
Láttam szörös hörcsögöt. Szirup szörpöt szörcsögött. Ha szőrös hörcsög szörpöt szörcsög, rátörnek a hörcsög görcsök.
Meggymag! Szelíd meggymag vagy, vagy vad meggymag vagy?
Minden kiskakas kikukorékolásáig él.
Nem lehet a Márta másé, Mert a Márta már Tamásé.
Öt ördög görget görbe úton görgő gömbbé gömbölyödött öt görögdinnyét.
Két kék kőkút körül ireg-forog törpe tarka kurta farkú török tyúk
A pápua törzs főnökét úgy hívták, hogy Puapó. Puapó már nagyon öreg volt, meghalt, ezért a törzs tagjai elhatározták, hogy választanak egy pót Pápua Puapót. Ez a pót Pápua Puapó nagyon szeretett pónilovakra vadászni, a popójukat levágta, megsütötte és megette, ezért elnevezték Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. A sok póniló popótól már nagyon meghízott, ezért elnevezték, Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. Az elhízás már kezdett veszélyessé válni, ezért a törzs varázslója azt tanácsolta neki, hogy szopogasson pimpógyökereket. Ezért elnevezték Pimpógyökeret- szopó Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. Mivel a törzs a Limpopó környékén élt, a törzsfőnök teljes neve így hangzott: Limpopói Pimpógyökeret-szopó Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapó.
Fogszakorvos és szájsebész...
A szamárnál szomorúbb Szemere sem szerzett hamarabb szamárfi szamarat szomorú szamara számára, ezért sok szomorú szamárkönny szemerkélt a szamárnál szomorúbb Szemere szomorú szamra szeméből.
Csóré csiga csalán csúcsán cselleng, csalán csúcsát csipegetve fent leng, de a csalán nem tűri, csóré csiga csupasz csápját megcsípi.
Luxus moszkvics kisbusz sluszkulcs.
Te tetted e tettetett tettet, te! Te tettetett tettek tettese, te!
Adj egy falat falat, mondta a falat faló fa ló.
Strasszos strucc sztreccs cucc.
A vonaton egy őrült, mellette egy őr ült, örült az őrült, hogy mellette egy őr ült.
Ede, de bedezodoroztad magad.
Lenin mauzóleumának lelinóleumozása.
Paraszt bácsi bemegy az autóhifi boltba:
- Van egy mercim és kéne bele hifi.
- Tessék parancsolni, van többféle.
- Melyik a legdrágább?
- Ez itt.
- Melyik a leghangosabb?
- Ez itt.
- Mikrofont lehet rákötni?
- Háát, tulajdonképpen lehet.
- Kipróbálhatom?
- Tessék, itt a mikrofon.
- Dinnyét vegyeneeeeeeek!
Barátnők beszélgetnek:
- Miért hagytad el a barátodat? Megcsalt?
- Ha meg tudott volna csalni, akkor nem hagyom el!
Egy romantikus holdfényes éjszakán egy fiú és egy lány kéz a kézben sétálgatnak a folyóparton. Odafordul a fiú a lányhoz:
- Mondd, drágám, én vagyok az első szerelmed?
- Hát persze! - feleli a lány. - Nem értem, ti pasik, miért kérdezgetitek ezt mindig!
Egy menedzser száll léghajójával a kietlen táj felett, eltévedt. Megpillant egy embert, lekiált neki:
- Meg tudná mondani, hogy hol vagyok?
- Ön, kedves uram, egy léghajóban utazik.
- Fogadjunk, hogy maga informatikus - förmed rá a menedzser.
- Miből gondolja?
- Pontos választ adott, de mégsem tudok vele semmit sem kezdeni...
- Fogadjunk, hogy maga pedig menedzser!
- Ezt honnan találta ki?
- Nem tudja, merre tart, hol van most, pontatlan kérdéseket tesz fel nekem, és a végén én vagyok a hibás.