"Ha az élet citromot adott, egy egyszerű beavatkozás dinnyévé változtathatja!" - mondta a plasztikai sebész.
- Egy könyvet keresek, amivel javíthatnám az emlékezőtehetségemet! - mondtam a könyvtárosnak.
- Nofene, még egyet? - kérdezte.
Az Apple elkezdett építeni egy naperőművet Észak-Karolinában. Ha van igazság, akkor abban a percben, amint befejezik, Isten bemutat egy újabb, kisebb Napot, ami nem lesz kompatibilis a gépeikkel.
- Jimmy Fallon
A Kentucky államban található Louisville településen történt, hogy egy nappal a "The Academy" nevű együttes koncertje után a 22 éves Victoria Jorgensen elszörnyedve tapasztalta: véletlenül az együttes basszusgitárosával feküdt le.
"El se hiszem, milyen ostoba voltam. Megkérdeztem tőle, hogy az együttesben van-e, ő meg azt felelte, hogy igen. Így hát megtörtént a dolog, aztán másnap reggel elmeséltem a barátnőimnek, és akkor jöttem rá, hogy ő csak a basszusgitáros. Állandóan így járok!" - mondta az ifjú hölgy.
Jorgensen kisasszony úgy tervezi, hogy legközelebb komolyabb kutatást végez, mielőtt egy újabb együttestaggal alszik: "Ez még egyszer nem fog megtörténni. Legközelebb csak valaki fontosabbal fogok lefeküdni. Úgy értem, itt a faluban is könnyen találok olyat, aki számít annyit, mint egy basszusgitáros!"
Adam Siska, a "The Academy" basszusgitárosa nem kívánta kommentálni az esetet.
Diamond D bordélyháza a hatalmas keresletre való tekintettel az épület bővítésébe kezdett. A helyi baptista egyház mindezt nem nézte jó szemmel, és kampányt indított az intézmény ellen. Az építkezés végén, a nagy újranyitás előtt egy villámcsapás miatt porig égett a frissen felújított ház, amit a hívek nagy örömmel vettek tudomásul. "Az imádság ereje" - mondogatták.
Az események furcsa fordulatot akkor vettek, amikor Jill 'Nagy Dudák' Diamond, az intézmény tulajdonosa beperelte az egyházat, mert az szerinte "közvetlen vagy közvetett felelősséggel tartozik az eseményekért". Az egyház vehemensen tagadta szerepét a történtekben.
A bíró, elolvasva a per iratait, így nyilatkozott az első meghallgatás után: "Nem tudom, hogyan fogok dönteni ebben az ügyben, de a papírokból számomra az derül ki, hogy van egy bordélyház tulajdonos, aki hisz az imádság erejében, míg egy egész egyházi gyülekezet szerint úgy hülyeség az egész, ahogy van."
Egy férfi, akit nagyon bántott a lelkiismeret, elment a templomba, hogy meggyónja bűneit. Bemegy a gyóntató székbe, és elkezdi mondani:
- Atyám, én súlyosan vétkeztem.
- Mondd csak el, fiam, hogy mit tettél, Isten majd megbocsát. - feleli a pap.
- Van egy hűséges barátnőm már három éve, de még semmi komoly dolog nem történt köztünk. Tegnap elmentem hozzájuk, de senki nem volt otthon, csak a nővére. Kettesben voltunk, beszélgetni kezdtünk, aztán...hát... lefeküdtünk egymással.
- Ez bizony hiba volt, fiam, de szerencséd, hogy meggyóntad.
- Történt még más is...A múlt héten elmentem a barátnőm munkahelyére, és senki nem volt bent az irodában, csak egy kolléganője. Vele is lefeküdtem.
- Hát ez már tényleg súlyos vétek. Ezért vezekelned kell.
- Ez még nem minden. A múlt hónapban meglátogattam a lány rokonait. Senki nem volt otthon, csak a nagynénje. Vele is lefeküdtem. Atyám..., atyám!
A férfi hirtelen észrevette, hogy a pap nincs a gyóntató székben.
- Atyám! Hová ment?
Elkezdte körbejárni a templomot, minden pad alá benézett, végül az orgona alatt találta meg a papot, meglapulva a sarokban.
- Atyám, miért bújt be oda?
- Ne haragudj, fiam, de miközben hallgattalak, rájöttem, hogy senki más nincs a templomban rajtam kívül.