Egy felmérés szerint egy átlagos amerikai 1500 kilométert gyalogol évente.
Egy másik felmérés szerint egy átlagos amerikai 90 liter alkoholt iszik meg évente.
Ezek szerint egy átlagos amerikai 6 litert fogyaszt százon.
Az ír Malcolm O'Reilly egyik este a kocsmában felemelte korsóját és a következő tósztot mondta fennhangon:
- Bár lenne az életem örök és tölteném azt az asszony lábai között!
Ezzel O'Reilly megnyerte az este legjobb tósztjának fődíját. Boldogan ment haza és otthon elmesélte a feleségének, Marynek:
- Képzeld, ma én nyertem a legjobb pohárköszöntőért járó díjat a kocsmában!
- És mit mondtál? - kérdezte a feleség kíváncsian.
- Azt, hogy: Bár lenne az életem örök és tölteném azt az asszony mellett, a templom falai között.
- Nahát, ez tényleg milyen jól hangzik, drágám!
Másnap Mary összefutott az egyik ivócimborával az utcán. A haver már messziről integetett vidáman:
- Tegnap Malcolm jó kis köszöntőt mondott a kocsmában, ami rólad szólt!
- Tudom, mesélte. - felelte Mary. - Csak azon csodálkozom, hogy a múlt évben összesen kétszer járt ott, egyszer erőszakkal kellett odavonszolnom, másodjára meg elaludt közben.
Egy részeg éjfél után támolyog haza. Próbálgatja nyitni a kaput, de nem megy. Felcsengeti a feleségét, aki kinéz a hálószoba ablakán:
- Mi az? Nincs nálad a kulcsod? - kérdezi.
- A kulcs itt van, de nem dobnád le a kulcslyukat?
Pistike felrázza szundító anyukáját a vonaton.
- Anyu! Amiről tudjuk, hogy hol van, az elveszett?
- Nem, kisfiam.
- Jó. Akkor a táskád nem veszett el, csak kiesett az ablakon.
A ló felépítése az én szemszögemből: elől harap, hátul rúg, középen meg kényelmetlen...
Egy paraszt el akarja vinni a szénát a szomszéd faluba, de amikor indulna, az anyósa könyörög neki:
- Kérlek, vigyél magaddal!
- Nem!
- Na, kérleeek.
- Nem, és kész!
- De meghúznám magam hátul, nem lennék a terhedre...
- Mondtam már, hogy nem!
Útközben sötét felhők gyülekeznek az égen, és egyszer csak belecsap a villám a szekér hátuljába, mire a parasztember felsóhajt:
- Ej, pedig de szépen kérte...
Az ifjú Kovácsot behívják katonának. A sorozóbizottság előtt szimulál,
majd egy olyan mintavételes poharat ad le, amelyben a cukorbeteg
barátnője vizelete van. Egy óra múlva kész a lelet, és az orvos ismét
maga elé szólítja:
- Van egy jó és egy rossz hírem a maga számára. A
rossz, hogy ön cukorbeteg...
- És mi a jó?
- Hogy terhes...
Egy anya tanácsa a lányának:
- Adj egy férfinek egy halat, és egész napra jóllakik. Tanítsd meg a férfit halat fogni, és egész hétvégére megszabadulsz tőle.
Szőke nő az orvosnál:
- Doktor úr, ettem egy dobozból, amire rá volt írva, hogy "MÉRGEZŐ". Most meg fogok halni?
- Persze, hiszen attól mindenki meghal!
- Mindenki?! Úristen, mit tettem...?