Vicclap.hu - Arpy97 kedvencek

Egy angol, egy francia és egy orosz beszélget arról, hogy mi a legnagyobb élvezet a világon.
Az angol:
- Kérlek szépen én amikor jól kigolfozom magamat délelőtt, délután kimegyek a lóversenyre, este pedig egy jó szivar mellett elüldögélek a klubban, nincs ehhez fogható élvezet...
A francia:
- Szerintem nincs annál semmi jobb, mint amikor megveszek egy láda francia pezsgőt, szobára viszem a három legdrágább kurvát és hajnalig szórakozom velük...
Az orosz:
- Nem tudtok ti semmit az élvezetekről, az igazi az, amikor egy novemberi hajnalon arra riadsz, hogy egy kocsi áll meg a bérház előtt, vadul feltépik a lépcsőház ajtaját, vastag csizmák dobogása hallatszik, majd vadul dörömbölnek az ajtódon. Te kitámolyogsz és lassan kinyitod az ajtót. "Sztyepan Sztyepanovics?" - üvöltik. És erre te azt válaszolod: "Sajnálom, eggyel feljebb!"

Francia fickó a VB idején rohan haza a munkából, a gyerek kisírt szemmel fogadja:
- Apu, nagyon rossz hírem van!
- Úristen, mi az???
- Meghalt anyu...
- Huh, már azt hittem, nem játszik Zidane...

Választás utáni jó tanács: Ne lopj! - a kormány nem tűri a konkurrenciát.

Az ifjú apa elhatározza, hogy mindig igazat fog válaszolni a fiának. Ez megy is a fiú 6 éves koráig, de mikor a Dunaparton sétálva meglátnak egy "emeletes" kutyát, Pistike megkérdezi, mit csinálnak azok? Az apa zavarban van, végül bevallja, kiskutyát.
Másnap reggel Pistike hirtelen benyit a szülei szobájában, ahol apja és anyja éppen ...-nek. Pistike ismét felteszi a kínos kérdést, mire apja ismét ôszintén válaszol: Öcsikét. Mire a fiú:
- Papa, nem fordítanád meg anyut? Én inkább kiskutyát szeretnék.

Két ember ül a kocsmában.
Egyszercsak megszólal az egyik:
- Te, tudod mi az, 5 szeme van húsz lába, és véres fogaiból jön a méreg?
- Nem. Mé', te igen?
- Én se, de szerintem szedd le a válladról...

Kilencedik nap.

Épp autózgatok befelé a munkahelyre, mikor megragadok emögött a vén pacák mögött, a klasszikus pokoli lassú sofőr mögött, akinek az autóján csak a húszasig van kikopva a kilóméteróra, a sarkokon meg kettővel fordul be. Kidudálom a lelkem is, de valószínűleg a hallókészüléke le van tekerve nullára, úgyhogy itt ragadtam mögötte.
Megjegyzem a rendszámát. Az igazat megvallva, már hatvanszor megjegyeztem az elmúlt negyed órában. Affene... affene... Azt hiszem megint bele kéne turkálnom a rendőrségi adatbázisba, és be kéne raknom az öreg kocsiját, mint frissen lopottat amit a városszéli fegyverkereskedők vittek el.
Beérek a melóba. Felcsapom a kifogásnaptárt. "ELEKTROMÁGNESES SUGÁRZÁS AZ ŰRBELI SZEMÉT MIATT." Elég kellemes. Azt hiszem jó nap lesz ez a mai.
Belépek a "ROHADÉK" loginra, (A segítségkérő loginnév), és megnézem a postát. Három új levél. Az első 117 soros, valószínűleg tiszta nyavalygás. A mindenit. Ezt utálom. Ahelyett, hogy elmondanák, hogy szükségük van egy kis helyre, leírják, hogy miként oldják meg a hülye feladataikat a tanáruknak, és hogy már tegnapra kellett volna, és már rég kész lenne, de a nagybácsikájuknak most szedték le a herpeszét, és túl sok vért vesztett, emiatt be kellett rohanni a kórházba... stb., stb. Letörlöm.
A második üzenetet az az emberke küldte, aki még nem tudja igazán kezelni a levelezést, ezért teljesen üreset küldött. Válaszolok rá, hogy: "Semmi gond, jövő csütörtökre meglesz." Remélem fontos volt...
Az utolsó üzenetet meghagyom holnapra, elvégre a szombat egy unalmas nap, legyen egy kis munkám akkorra is.
Csöng a telefon. Pedig azt hittem, mára már ennyi elég.
Kihangosítom, majd berakok egy pizzát a mikróba.
"Igen." Kiáltom.
"Valami gond van a boot diszkemmel. Nem tudok belépni a rendszerre."
"Magánál van a lemez?"
"Persze!"
Leugrom érte, majd berakom a pizza mellé öt percre, ULTRA-NUKE fokozatra.
Hat perc múlva visszatelefonál.
"Még mindig nem működik, ráadásul kerreg amikor beteszem, és még büdös is.."
"Ó, A FRANCBA! Már megint az elektromágneses sugárzás, amit a szemét okoz az Űrben!"
"Tényleg? Azt hiszem hallottam már erről." (Ez nem normális!!)
"Hát igen, azt hiszem új lemezt kell vennie."
"Ó semmi gond, a régi már úgyis kezdett kopni. De azért köszönöm."
"Persze, nincs baj. És ne feledje, hogy futtassa rajta az FDISK-et, mikor sok adat van rajta, a vírusvédelem érdekében..."
"Persze, meg fogom tenni! Köszönöm!"
"Nincs mit - ez a munkám!"
Az xcbzone nagyon lassan fut, ezért kiirtok egy csomó felesleges adat-báziskezelő processzt és visszatérek a játékhoz. Na így már sokkal jobb.
Nem egyszerű az élet itt a fronton, mindig csak a meló, meg a szakadás...
Leugrom a kávézóba egy kis kétórás uzsira - olyan kedvesek ott hozzám. Azóta legalábbis, mióta valahogy bejelentődtek a köjál gépére... Fura. Felkapok egy pár doboz kokát, valami sajtosat, aztán visszarobogok az irodámba, egyenesen át az elsősökön, akik a számítástechnika alapjait tanulják. Végignézek az osztályon, és valami feldereng bennem. Itt egy elsős osztály és egy árva tanár nincs velük.
NEKEM ITT SEGÍTENEM KELL!!
Megállok az osztály előtt.
"Rendben, én vagyok a maguk helyettes demonstrátora és ma félre fogjuk tenni az előzetes terveinket fél órára, hogy a REMARK, vagy ahogyan azt a számítógépes rövidítések világában ismerik, az rm funkcióról meséljek..."
Tanárnak kellett volna mennem - mindig olyan jól megtalálom a helyem ezekkel a diákokkal...


(Fordította: Benő)

A pokoli operátor végérvényesen legeslegutolsó, folytathatatlan, befejezett, lezárt naplójának utolsó napja.

Elég meleg a mai délután itt a gépteremben. Nem t'om miért, talán vissza kéne kapcsolnom a klímát, de a fenébe is, tisztára meg vagyok fázva, melegnek kell lennie, ha be akarok menni.
Kikeresem a mai napra rendelt kifogást. "Hitelkártya által gerjesztett mágneses interferencia." Elég misztikus ahhoz, hogy ne tudjanak belekötni.
A telefon csöng.
"Halló, gépterem," mondom.
"Szia!" kezdi a hívó. "Szeretnélek megkérni benneteket, hogy rakjatok be legyetek szívesek négy mega RAM-ot a gépembe. Most vettem a városban egy fickótól, és gondoltam ti meg tudnátok csinálni nekem."
"Nos, rendes körülmények között meg tudnánk, de sajnos most a műszerész fiúk el vannak foglalva azzal, hogy lángvágóval kinyissák a szalagtárolót, mert valami bűz szivárog onnan. De szerintem te is be tudod tenni."
"Igen? Én azt hittem veszélyes," mondja.
"Ugyan már, csak annyira, mint házban lakni. Csak ne felejtsd el, hogy kivedd a chipeket abból a műanyag zacskóból, mielőtt összeragadnának."
"Igen? Miért tennék azt?"
"Ugye hallottál már sztatikus RAM-ról, nem?"
"Igen..."
"Namármost, mi a fenének rakják ezeket antisztatikus zacskókba? elég gyanús, nem? Lehet, hogy a tieid már rég összeragadtak, szerintem jobban jársz, ha azonnal kiveszed őket."

>BUTA MÓD BEKAPCS<

"Ó! >crinkle crinkle< Oké. Most mit tegyek?"
"Csak annyit, hogy meg kell szabadulnod a töltéstől, amit valószínűleg már a RAM-ok is megkaptak; végül is nem akarod a gépedet felrobbantani, ugye? Vegyél le minden gyapjút magadról, és cseréld ki nylonra. Utána fésüld meg magad egy párszor, és rakd a chipeket a fésűbe, hogy ott készenlétben legyenek. Kapcsold be a géped, aztán a bentlévő memóriát húzgáld ki-be körülbelül tízszer, hogy a dugasz bemelegedjen. Aztán rakd be az újat, kapcsolgasd be a gépet egy pár tucatszor, és ezzel minden meg van oldva."
"Hé, köszi!"
"Szóra sem érdemes, értetek vagyunk."
Elindulok ebédelni - elvégre már vagy tíz perce folyamatosan dolgoztam -, miközben elhaladok a tanulók laborja előtt. Masszív csipogás hallatszik az egyik gép felől. Vagy egy image fájlt nézett meg a gazdája szövegesen, vagy pedig ráeresztette a fingert az accountomra, amivel magára szabadította azt a core fájlt, amit átneveztem ".plan"-re. Mire kiválogatja a dolgait addigra már az egész gépideje letelik. Ej, de kár.
Visszatérek az ebédből egy pár óra múlva, és becsusszanok a Usenet hírei közé, az alt.binaries.pictures.erotica területre, majd letörlöm az igazán hosszú képek harmadik és negyedik részét. Persze csakis azután, hogy lementettem őket magamnak és rámásoltam a legutolsó felhasználó backup szalagjára.
Aztán felkészülök, hogy megnézzem a frissen kivett videófilmeket, azzal, hogy kikapcsolom a nyomtatókat, kihúzom a telefonokat, mikor észreveszem, hogy a videómat valaki eltüntette. Hmm, valaki itt kutakodott, míg nem voltam itt...
Diszkréten utána érdeklődöm néhány helyen az esetnek, "rm -r"-rel fenyegetőzve, és ki is derítem, hogy főnök titkára orozta el. Le is suhanok, hogy visszakérjem. Csakis akkor, mondja, ha aláírom a *KÖNYVET*, amiben megmondom, hogy mikor viszem vissza, hány percnyi filmet akarok vele megtekinteni, és vajon PAL, vagy NTSC-t fogok-e nézni, satöbbi. Azután ő majd ezt felviszi az ő *személyes* számítógépére (amihez hozzá sem nyúlhatok, mert nem tartozik hozzánk), amiből színes grafikonokat tud arról készíteni, hogy ki nem dolgozik az osztályon.
Megmondom neki, hogy ez soha nem fog visszakerülni - elvégre én voltam az, aki korábban belevágta a kalapácsát, ezért nekem kell, hogy a tulajdonomban legyen az a nyavalyás masina. Azt mondja nekem, hogy ez
teljességgel elfogadhatatlan, és nekem másik videót kell magamnak találnom, mert erre neki huszonnégy órán át szüksége van, hátha kell valakinek. És mivel minden este a PC-jét hazaviszi magával, ne is gondoljak semmiféle hamis kölcsönigazolásra. Ebből már látom, hogy valójában mi folyik itt - egy alig álcázott próbálkozás arra, hogy a hatalom székét (az operátori szobában), megszerezze a Pokoli Titkárnő.
Úgy döntök, ezt a pontot neki adom. Elvégre elég jó titkárnő. Általában húsz százalék alatt van azon levelek száma, amit a megfelelő levelesdobozba tesz, mikor a posta megérkezik.
Következő reggel, mikor kettőre beérek három figyelmeztetést találok az asztalomon, amikben további dolgok iránt érdeklődnek, amik a gépteremben vannak javításra váróként elkönyvelve. Az a lökött technikus szigorúan titkos információt juttatott ki, aziránti törekvésében, hogy lefektesse a titkárnőt. Kár érte, pedig már kezdtem megkedvelni. Találok még egy kis papírkát, amiben a nagyfőnök felhatalmazza a nőt, hogy nyomozzon.
Mindezek mellett látok még egy kis fecnit, amin kijelenti kedvenc billentyűszagú boszorkányom, hogy huszonnégy-órás belépési kulcs kell neki a gépteremhez.
ISMÉTELTEN rájövök, hogy ezeknek még egy icipici pontocskát sem szabad hagyni. Utánanézek a csaj RS232, Ethernet, Appletalk és telefon port címeinek, és kipakolom a hubból. Lerúgom a biztosítékot a hálózatán csakúgy mint a világításáét. Aztán már csak egy pár drót lecsupaszítása van hátra, és már lehet is bedugni...
Pár perc múlva csörög a telefon.
"MI TÖRTÉNT A SZOBÁMMAL?!" nyikorog titkárnőcském.
"A szobájával?" kérdem ártatlanul, kedvesen, miközben a telefon alapján leellenőrzöm, hogy hová költözött. Aha! Csak ide a folyosó végére.
"Igen, az ÉN SZOBÁMMAL. Elment az áram és minden lehalt."
"Uram atyám! Mit csinált, mikor elment az áram? Csak nem valami butaságot?"
"Nem! Dolgoztam a PC-men!"
Ahogyan kihangsúlyozza, hogy a PC az övé, tisztára megőrjít.
"Az ön *saját* PC-jén?" kérdem.
"Igen!"
"Az ön *saját* *nagyon személyes* PC-jén?"
"Igen..." Ez még nem tudja mit akarok...
És most megmutatom neki a Pokoli Operátorok egyik alapvető törvényét, miszerint a Pokoli Operátor nem csak győzni szokott. Győzni bárki tud. A pokoli Operátor győz, és totálisan DEMORALIZÁL. Ez az igazi győzelem.
"Remélem a gépét kikapcsolta, mielőtt felhívott."
"Miért?" kérdi, egy kissé bizonytalanul.
"Csak azért, mert az ön saját, különbejáratú, személyes tulajdona nem része a cég biztosítási elképzeléseinek. Teszem azt véletlenül egy kis
túláram lépne fel, isten tudja csak, hogy mi történhetne egy ilyen értékes, érzékeny *személyes* szerkezettel mint..."
Hallom, ahogy *nagyon* halkan melléteszi a telefont és lábujjhegyen visszasprintel a szobájához. Miközben többször levágom a biztosítékát, elgondolkozom azon, hogy mit is fogok délután a videón nézni. Mivel még mindig a telefonon csüngök, hallom a háttérből a nagy durranást. A PC-je összepiszkította magát.
Tíz perccel később csöng a telefon a kontrolszobában. Persze ő az, bár mintha már egy kis kétségbeesés is beférkőzött volna a hangjába. Nagyjából lefordítom elcsukló szavait, miszerint azt szeretné, hogy a terminálját kapcsoljuk be a hálózatba. Persze, semmi akadálya; mondom is neki, hogy addig nyugodtan hetyeghet a technikusával. Lerakja.
Semmi humorérzéke sincs.

Megint tíz perc múlva a szerelő szól ide, hogy a szoba összes vezetéke halott. Mondom neki, hogy mindjárt megnézem, majd visszadugom az ethernetét, telefonját és Appletalkját. így már csak az RS232 maradt... A következő tizedik percben ismét a telefon kelt fel szunyókálásomból. Megint a szerelő az, amint a titkárnője előtt hatékonynak akarja feltüntetni magát. Panaszkodik, hogy az RS232 még mindig nem jó. Kivágom magam, azzal, hogy biztos tönkrement a vezeték vége, és megkérem, hogy rakjon fel újat. Hallom a >snip!< hangot mikor letépi a régit, majd a recsegést, ahogy férfiasan a fogaival tisztítja a vezetéket.
Rákapcsolom az áramot a vezeték felém eső végére. Amint meghallom, hogy ERRRRRREEEERRKKK!, máris tudom, hogy a "leltárhiány" többé nem fog problémát okozni. Ismét egy gond, amit a Pokoli Operátor távirányítással és véglegesen megoldott.

Nos, igen. Piszkos, büdös, sintérmeló, de valakinek ezt is élveznie kell, nem?

Két barát összetalálkozik a másvilágon. Meglepetten bámulják egymást, majd az egyik megkérdi:
- Hát te hogyhogy meghaltál? Mi történt veled, hogyan haltál meg?
- Én úgy, hogy megfagytam. Hát veled mi történt? Mindig egészségesnek tudtalak - valami baleset?
- Így is mondhatnám - feleli a másik. - A szívem mondta fel a szolgálatot.
- Meséld el, hogy történt!
- Hát az úgy volt, hogy kiküldetésen voltam, de egy kicsivel hamarabb sikerült visszatérni, úgyhogy volt időm beugrani a szeretőmhöz. Képzeld el, mindketten meztelenül voltunk az ágyban s már közeledtünk a dolog közepéhez, amikor egyszerre csak megszólal a csengő! A barátnőm ijedten kiáltotta: "Ez biztos a férjem! Bújj el!" majd kiugrott az ágyból, felkapta a szemetesvödröt, aztán, úgy meztelenül, ajtót nyitott. Tényleg a férje állt ott. A nő örömteli hangon felkiáltott:
- Jaj de jó, drágám, hogy pont most jössz. Éppen a szemetet akartam levinni.... nem vinnéd le te helyettem? Látod, nem is vagyok rendesen felöltözve!
A férj szó nélkül fogta a szemetet s elment. Ezalatt én gyorsan felöltöztem s hazamentem. De a nagy ijedtségben valahova elkavarhattam a kulcsaimat, így csengetnem kellett az ajtón. Hát amikor kinyílik az ajtó, mit látok? Ott áll az asszony mosolyogva az ajtóban, Éva-kosztümben, kezében a szemetesvödör! Azt monja:
- Jaj de jókor jössz szívem, pont most akartam levinni a szemetet. Vidd le kérlek te helyettem, én nem is vagyok rendesen felöltözve.
Hát én erre nagyon megdühödtem. Lekevertem neki vagy két istenest majd elkezdtem kiabálni rá, mondtam, ne nézzen engem hülyének; azt hiszi, nem tudom, hogy a szeretőjével van? Neki is fogtam a keresésnek, miközben elmondtam őt mindennek, szajhának, kurvának, riherongynak. De hiába kerestem-kutattam át vagy háromszor is a lakást, semmiféle szeretőt nem találtam. Amikor láttam, hogy teljesen ártatlanul bántalmaztam és sértegettem drága feleségem, annyira elbúsultam magam, hogy a szívem felmondta a szolgálatot. Hát így történt.
Mire a barát:
- Te hülye barom! A hűtőszekrénybe miért nem néztél bele?! Most mindketten életben lennénk!

Riportot készítenek egy hegyipásztorral, megkérdezik, hogy telik el egy napja:
- Hát, reggel négykor felkelek, megiszok néhány kupica pálinkát...
- Nem, ezt így nem lehet, ezt a műsort gyerekek is fogják nézni...
- Hát akkor mit mondjak?
- Mondja azt, hogy ... elolvas egy könyvet. Ez jó hatással lesz a gyerekekre.
- Hát akkor... Reggel négykor felkelek, elolvasok néhány könyvet. Hogy ne unatkozzak, viszek magammal a legelőre is párat, és míg a birkák legelnek, olvasgatok. Miután este betereltem a birkákat, elmegyek a könyvtárba, és ott olvasunk a barátaimmal. Miután ott mindent kiolvastunk, el szoktam menni a Józsihoz, neki van otthon nyomdája...

Megy hazafelé az öreg székely szekéren, s az úton felkéredzkedik melléje a pap. Nehéz az út, a lovak nehezen bírják, az öreg káromkodik, csapdossa a lovakat. Rászól a pap:
- Ejnye, nem félsz az Istentől, hogy megbüntet, amiért ilyen csúnyán beszélsz?
Az öreg morog, de csak nem hagyja abba a csúnya beszédet. És ekkor hirtelen jön egy nagy zivatar, ömlik az eső, mennydörög, villámlik, az öreg meg csak káromkodik, a pap meg csak csóválja a fejét:
- Nem lesz ennek jó vége, bácsika!
Egyszerre csak egy nagy villám belecsap a papba, és az szörnyethal. Megszólal egy égi hang:
- ..ssza meg, félrement!