A floridai Orlandóban, a Hilton Garden Innben 10 ezer dolláros kárt okozott egy házaspár, mikor betörték az ablakot a WC-tartállyal, és áttörték a szomszéd szobával közös falat.
A szálloda vendégei, Mark és Lisa Kantoriski, egy telefonhívást kaptak, melyben állítólag a hotel személyzete utasította őket, hogy gázszivárgás miatt a fenti módszerrel meneküljenek a szobájukból és mentsék ki a szomszédban lakó vendéget is a falon keresztül. A pár gondolkodás nélkül cselekedett, eszükbe sem jutott, hogy valaki felültette őket.
A helyszínre kiérkező rendőrök szerint a szálloda nem tarthat igényt kártérítésre, a házaspár azt hitte, hogy valóban vészhelyzetről van szó. Hülyeség ellen pedig nincs jogszabály.
A brit oktatási rendszerben bevezettek egy új vizsgát, amit minden tinédzserkorú iskolásnak le kell tennie, mégpedig a tömegközlekedés használatáról. A vizsga bevezetését azért találták ki a hatóságok, hogy azok a diákok, akiknek az iskolai vizsgái nem sikerülnek, ne érezzék rosszul magukat.
A vizsgán a tanulóknak a következőkről kell számot adni:
- Séta a buszmegállóhoz.
- Állás vagy ülés a megállóban, várakozás a buszra. Feltételezhetően nem felel meg a vizsgakövetelményeknek az, aki lefekszik a földre a megállóban, vagy felmászik a tetőre.
- Felszállás a buszra fegyelmezetten és biztonságosan.
- Leülés a buszon, arra a helyre, ahová a vezető megengedi.
- A busz biztonságos elhagyása.
Miután az új számonkérés bevezetése közröhej tárgya lett, a hatóságok bejelentették, hogy talán nem a megfelelő kifejezéseket használták a vizsgakövetelmények leírásakor.
Azt meg sem említették a hivatalnokok, hogy mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik még ezen a vizsgán se fognak átmenni.
Pennsylvaniában egy zsebtolvaj egy konferencia központ férfi mosdóját szemelte ki "munkahelynek". A véletlen úgy hozta, hogy a bűnöző egy volt rendőrtiszt zsebéből próbálta a tárcát elemelni, aki azonnal le is kapcsolta.
Kiderült, hogy az épületben éppen 300 rendőr részvételével tartanak konferenciát, így a tolvajnak nem volt sok esélye, hogy civil áldozatra bukkanjon.
Tanulság: ha zsebtolvajnak megy az ember, nem árt egy kis körültekintés.
Az ukrajnai Csernyigovban mentőcsapatot kellett hívni egy 47éves férfihoz, akinek a karja beszorult a WC-kagylóba. A férfi kb. 24 dollárnyi bankjegyet ejtett bele a WC-be, és azt próbált kihalászni, sikertelenül. Olyan mélyre nyúlt, hogy a könyöke beszorult a lefolyó kanyargó csövébe. A kiszabadításhoz az sem volt elegendő, hogy a mentőcsapat az ülőkét leszerelte a helyéről, hanem szét is kellett verniük azt. A férfi háromórás mentőakció után szabadult csak ki, komoly sérülést szerencsére nem szenvedett, annál inkább a fürdőszobája.
Az Izlandi Péniszmúzeum (izlandi nyelven Hið Íslenzka Reðasafn) az
Izland északi észén fekvő Húsavík városban működő múzeum, amely az
emlősök péniszét és azokat formázó tárgyakat gyűjti.
Az eredetileg az izlandi fővárosban működő múzeumot az akkor 63 éves
Sigurður Hjartarson egykori reykjavíki főiskolai történelemtanár
alapította 1974-ben, azzal a céllal, hogy az Izlandon és a környező
vizekben honos valamennyi emlős hímvesszőjét bemutassa. Sigurður
Hjartarson jelenleg a múzeum igazgatójaként dolgozik. Kb. 200
kiállítási tárggyal rendelkezik. Ezek vadásztrófeák, formalinban
tartósított, vagy kiszárított állati nemi szervek. Az utóbbi időben
Izlandon nem honos emlősök hímvesszői, valamint péniszt formázó tárgyak
és művészeti alkotások is helyet kaptak a gyűjteményben.
Ausztráliában egy tudós kísérletet végzett a Big Mac-kel, azt kutatva,
hogy mennyi tartósítószert tartalmaz. Betette a szendvicset egy fiókba,
majd kivette egy év múlva. Nem volt rajta penész, csak a zsömle száradt
meg. A férfi a szendvicset felmelegítette a mikróban, majd
elfogyasztotta.
A további fejleményekről nem tudunk semmit.
Kártérítést követel egy dán férfi, akinek leégett a nemi szerve, mert
műtét közben lángra lobbant az alkoholos fertőtlenítőszer, amellyel
altáját alaposan körbekenték előzőleg. A gyulladás kiváltója pedig nem
volt más, mint egy könnyed szellentés, amelyet belobbantott a páciens
faráról éppen egy szemölcsöt eltávolító elektromos kés. Ez a kis láng
elég volt ahhoz, hogy a sebalkoholt is meggyújtsa.
- Arra ébredtem, hogy lángol a tököm. - emlékezett vissza a kárvallott,
aki most beperelte a Kjellerups kórházat, mert hosszú ideje nem tud
dolgozni, és házastársi kötelességeit is kénytelen hanyagolni.
Sokan gondolják, hogy Hollywood, a filmipar fellegvára azért éppen Kaliforniába települt annak idején, mert ott mindig süt a nap. Ez sem volt elhanyagolható szempont a régmúlt idők filmforgatásainál, de nem ez a valódi oka a helyválasztásnak.
Thomas Edison, a filmkamera bejegyzett feltalálója, szabadalmaztatta találmányát, és azok használatát Edison ügyvédei szigorúan ellenőrizték. A filmipar úttörőinek persze, eszük ágában nem volt fizetni a forgatásokért, így elhatározták, hogy az ügyvédektől a lehető legmesszebbre költöznek, de mégis az USA határain belül maradnak. Ezért esett a választásuk a távoli Kaliforniára, annak is a déli részére, ahonnan könnyen átmenekülhettek Mexikóba a törvény elől.
Ausztráliában évről-évre rengeteg szokatlan sportversenyt rendeznek. Ezek közül néhány ízelítőül:
- Csótány Világbajnokság - Brisbane - csótányfuttató verseny
- Sörösdoboz Regatta - Darwin - üres sörösdobozokból hajóépítés
- Nádi Varangy Verseny - Magnetic Island - béka ugrató verseny
- Teve Kupa - Alice Springs
- Henley-no-Todd Regatta - Alice Springs - fenék nélküli csónakok építése, és azokkal futóverseny
- Asszonycipelő Bajnokság - Singleton
- Disznók Versenye - Melbourne
- Meztelen Olimpia - Maslin Beach - kötélhúzás, frizbi-verseny és "A legjobban leégettek" versenye.
Az angliai Leeds-ben egy társaság eltervezte, hogy kirabol egy bankot. Alaposan felkészültek az akcióra, kibérelték a bank melletti üzlethelyiséget. Hozzáfogtak az üzlet pincéjéből egy alagutat ásni, a tervek szerint ezen át akartak behatolni a bank páncéltermébe. Több napi fáradtságos munkával el is érték céljukat, bejutottak a bankba. Ott aztán megdöbbenve látták, hogy teljesen üres az egész épület, mert időközben felújításba kezdtek, és a személyet a pénzzel együtt elköltözött.