Megint eltelt 3 év, megint újítottam.
Lassú munkához idő kell...
Köszi, remélem te is úgy látod, hogy jobb így. Még egy apró ötlet: kissé sűrűnek látom a vicceket, ami sztem segítene egy-egy üres sor a viccek elé, ill a vicc és a dátum közé. Amennyiben nem túl nagy munka javaslom, próbáld ki. Ezen kívül már csak egy dolog van, de az már szőrszálhasogatás: jobb fent szívesebben látnék egy "keres" gombot, mint egy "Search"-ot.
Like!Annyit javasolnék, hogy azt a szaggatott vonalat, ami elválasztja a dátumot a viccektől/képektől azt ki lehetne venni, mert nem túl szép.
Az üzenetíráskor ne keljen kijelölni az adott szövegrészt. Vagyis rákattintunk
a " B " ikonra, s máris bold-ban, azaz félkövérben ír.
A "viccek" rovat bővülhetne egy új taggal:
Móricka
Egyépként, hogy szúrhatok be logo-t? Pl: mint Harimatának a napszemüveges cica.
Azt meg, hogy mirol hogyan fogok gondolkodni evek mulva nem tudhatom, mert nem vagyok jos, de orulnek, ha a koromrol nem esne tobb szo, reszben mert ketlem, hogy 40evesen kevesbe szkeptikusan szemlelnem a vilagot, masreszt pedig a velemenyem pedig a korom ellenere is velemeny marad, innentol kezdve nem hiszem, hogy barmi koze lenne a temahoz.
"Nem hitelesebb az az ősi, belső tudás, amit te megingathatatlanul érzel, és tudod, hogy igaz?"
Egyaltalan nem. Soha nem hittem abban, hogy az en "osi, belso tudasom" annyira zsenialis lenne, mint a tudosok voltak, abban pedig, amit te irtal, egy pillanatra sem hittem, igyhat nem, nem hitelesebb.
Bocsanat, ha valamit durvan elgepeltem, vagy egy mondat ertelmetlenre sikeredett, de siettem
Kagome-chan, az eszmecserét gradU áttette a Dumaláda topikba, amit neki írtam oda, az válasz a te felvetéseidre is. Ha gondolod, tekintsd meg. Inkább nem írom le még egyszer, mert csak ismételném önmagam.
Az okosságokhoz, egyebekhez miért nem lehet hozzászólni? Most olvastam a véletlendobozban, hogy "Az élet legmagasabb formája a zsiráf". A mamutfenyők tán nem élőlények...? Ez diszkrimináció, és kikérem magamnak a fák nevében!
Nem tudom egy hsz-ben elkuldeni a valaszt, ugyhogy darabokban[illetve kettoben]
A tudomanyos nem szinonimaja az igaznak, csupan bebizonyithato alapon nyugvo allitast jelent. Amiben te hiszel, az csak egy feltetelezes, ami egyelore nem bizonyithato, csak az emberi logika altal, ami igencsak nagyra becsulheto, de nem helyettesiti a termeszet torvenyeit. Nem gondolom, hogy a vilag olyan "egyszeru", mint amilyennek most felfogjuk, vagy felfoghatjuk, mert gondolom szamos olyan fizikai/kemiai/biologiai reakcio es folyamat letezik, amelyeket mindeddig meg nem tapasztaltunk vagy nem tudtunk megmagyarazni, de szamomra mindaz, amit te irtal, csak egy feltetelezes, ami nem megmagyarazhato[me'g, es lehet, hogy soha nem is lesz] es addig, amig meg nem magyarazzak, en nem is fogom elhinni. Hiszen ha az ember ezeket az otleteket elhiszi, akkor tulajdonkeppen barmit elhihet, mert nem bizonyitott allitasra/allitasokra alapvo feltetelezeshez kapcsolodo tovabbi boviteseket sem szukseges magyarazni, hiszen az, amire alapszik, nem tudomanyosan megkozelitheto.Ertem en, hogy te miert hiszel abban, amiben hiszel[illetve nem teljesen, de probalom megerteni] de minden ember mas, es nekem ezek tulsagosan fikcioszeruek.Nem arrol van szo, hogy meg tudom-e fogni a radiohullamokat vagy tapogattam-e mar atommag-hasadast, mert ezek, bar nem kezzelfoghatoak, de bebizonyitottan letezo dolgok, viszont amirol te beszelsz, az nem.
Tegnap nem tudtam befejezni, amit mondani szerettem volna, mert elszállt a netem, és csak ma délután lett újra, úgyhogy egész nap a lábamat lógáztam, most meg kissé összesűrűsödött a munkám. Gondoltam is szépeket az úpécéről, úgy magamban.
Kedves Kagome-chan, csak pár kérdés: a tudományos alap az már olyasmi, amire lehet építeni? A "tudományos" az szinonimája a hitelesnek, autentikusnak és főképp az igaznak?
Sosem beszélgettél még vízcseppel? Na és az alvómaciddal? Nem érezted még soha, hogy vannak olyan tárgyak, amik valamiért többet jelentenek, mint egy egyszerű tárgy?
Minden energiából áll. Ha elkezded apróra bontani a sűrű anyagi testeket, azt látod, hogy az elektronok olyan távol keringenek az atommag körül, hogy arányaiban a Naprendszert modellezik. A köztük levő távolságot az űr teszi ki. De ez az űr nem üres, mint ahogy az az űr sem, ami a Földet a Naptól választja el. Olyan energiák, vibrációk, fények töltik ki, amiknek nagy része tudományosan még nem mérhető vagy nem magyarázható.
Egy vízcsepp nem fog odamenni hozzád és a füledbe kiabálni, mivel te vagy a magasabb tudatosságú létező, tehát a vízcsepp éppúgy nem fogja fel a te létezésedet, mint ahogy te nem tudod felfogni egy 5. dimenzióbeli entitás létezésének sajátosságait. De attól még létezik a vízcsepp, létezel te, léteznek olyan entitások, akiket nem tudsz megfogni a kezeddel, és mindnyájatoknak van tudata, csak különböző részletezettségi fokú.
Mi a hit? Mi az, amit bizonyít a tudomány? Amit a tudomány bizonyított, azt elhiszed? Mert ugye nem fogsz odamenni és a kezeddel megfogni az atommag-hasadást, hogy a valóságban meggyőződj a hitelességéről. Meg tudod fogni a rádióhullámokat? És az emberi aurát? És a tárgyak auráját? Mikor fogja tudni mérni a tudomány egy kvarckristály energiáját, amit egyszerűen a kezedbe véve érzel? Mi tartozik a te hiedelemrendszeredbe és mi nem? És hogyan fogsz erről gondolkodni 20, 40 és 80 éves korodban?
Bizonyítanak, Neked? Ki az, akinek a bizonyítékát elfogadod és a magadévá teszed? Nem hitelesebb az az ősi, belső tudás, amit te megingathatatlanul érzel, és tudod, hogy igaz?
Megeshet, hogy mindennek van tudata, de ennek kb annyi a tudomanyos alapja, mint hogy mi mindannyian csak valami felsobb hatalom jatekbabai vagyunk, es az eletunk alakulasa az o kedvetol fugg. En pedig csak abban hiszek, amit megtapasztalok, vagy valaki eszervekkel alatamasztja, miert is kene hinnem benne. Marpedig szerintem nem sok vizcsepp fog idejonni hozzam eletem soran, es ramkialtani, hogy "szia, en vagyok a vizcsepp, hat te ki vagy es mit eszel?", mivel az ehhez kello kepessegeknek hijan van, igyhat ez a hipotezis jelenleg nem bizonyithato, meg akkor sem, ha adott esetben igaz lenne. Nem is beszelve arrol, hogy egy nem tudomanyos alapokon allo feltetelezest milyen nehez bizonyitani, ha egyaltalan lehet, pontosan azert, mert nincs racionalis alapja, igy nem lehet a termeszet torvenyeire hivatkozni.
Halálosan komoly voltam, nem láccik???
Lehet ezen vitatkozni, hogy hol kezdődik az élőlény-élettelen közötti határvonal. Én azt hiszem/gondolom/fogadom el, hogy a Világegyetem végtelen, és kivétel nélkül minden egyes benne található létezőnek tudata van. Idézem Adamus Saint Germaint: "A tudat nem más, mint a Minden Létező által felosztott részek identitás tudata, az: „Én vagyok”. Minden, az Omniverzumban létezőnek van tudata, egy vízcseppnek ugyanúgy, mint magának a Minden Létezőnek. A tudatosság mértéke nem más, mint ennek a tudatnak, ennek az „Én vagyok”-nak a kiterjesztése, árnyalása. Míg egy vízcsepp csupán annyit tud mondani magáról, hogy „Én vagyok a vízcsepp egy tengerben, tehát sós vagyok.”, addig a Minden Létező ezt az „Én vagyok”-ot egy olyan végtelen mondattal tudja körülírni, ami magában foglalja az összes része tapasztalásait; tehát benne van a tengervíz cseppnek az „Én vagyok”-ja, mint a saját tudatának a része, de benne van az összes létező kiterjesztett éntudata is, ezáltal a Világegyetem teljes részletezettsége alkotja a Minden Létező tudatát"
Ennyi erovel a virusok is elolenyek, pedig nem. Igazabol eleg relativ, honnan kozelitjuk meg a dolgot, es hol huzzuk meg az elolenyek es az elettelen dolgok kozti hatart, de az altalanosan elfogadott allas szerint, mivel imho a csillagok pl. nem szaporodnak ivarosan avagy ivartalanul, nem szamithatok elolenynek.
Nem tudom, mennyire mondtad komolyan amugy, amit irtal, csak gondoltam megemlitem:]
Na és a többi forma, ami még a mamutfenyőnél is nagyobb? Épp most olvastam, hogy a csillagok is élőlények, mivel születnek és meghalnak, és közben fejlődnek, csak a tudatuk nem olyan részletezettségi fokú, mint a miénk. Meg aztán jó magasan is vannak. Akkor mi is az élet legmagasabb formája?
ha elég ügyes és gyors, eggyel is megoldja
óó, én meg meg vagyok hatva. Egyetlen viccet írtam eddig csak a "Jobbnál jobb viccek" fórumba, nem is gondoltam olyan nagyon jónak, és mégis kikerült a főlapra, és egész jó pontot kapott :-)
Köszönöm!
ha meg nincs, akkor nem. és valamiért a lehetőségét sem kínálja fel, hogy más néven jelentkezz be, míg az xp-nél ilyen probléma nem volt. persze lehet, hogy csak én vagyok béna. és az is igaz, hogy olyan engedélyeket kér hozzá, amiket nem szívesen adnék meg.
Ha van felhasználói nevem a Vistás gépen, akkor működik a megosztás. Khmm... Az egyik könyvtárban igen, a másikban nincs jogom hozzá. Szép. Erről beszéltél.
Kipróbálom majd, amit mostanában hallottam: ha bekapcsolod a guest felhasználót, akkor nem kér felhasználónevet és jelszót. Persze gondolom, ez sem mindig igaz...
próbálj meg egysze rmegosztani rajta egy könyvtárat teljes hozzáférésre. mondjuk ne azt, amit a rendszer akar erre a célra, hanem egy másikat. jó szórakozás.
Frissítésből még nem volt bajom, remélem, így is marad.
Köszi a tanácsot! A legjellemzőbb valóban a böngészés és a himihumi alkalmazások , de ritkán játszom is rajta, időnként fejlesztgetek is majd. Pár évig még meg akarom tartani, ezért talán jobban járok, ha most költök még rá kicsit, és két modult teszek bele (már a virtualizáció miatt is). A procit is még sikerült 2 év után lecserélni egy kétmagosra, amikor azok már kezdtek eltűnni a boltokból. Ezekkel a bővítésekkel sok évre használható marad még a gép. Szerencsére a legújabb játékok nem érdekelnek.
Ennyire nem ismerem a Vistát. Amelyikhez szerencsém volt, azon nem volt gond a hálózattal (WiFi), talán épp azért, mert nem kellett hozzá semmi trükk. Konkrétan milyen hálózati beállításokkal voltak nehézségek?
Ó, hát a linux elég kedvelt a hálózatok világában...
régi lassabb géphez képest és a 95-höz képest is.
én nem szoktam feltelepíteni minden hülyeséget xp-hez, amit kiadnak, a tapasztalat azt mutatja, hogy néhány remekbeszabott biztonsági frissítés képes megölni. kizárólag a szervizcsomagokat telepítem, azokkal nem szokott gond lenni.
2800-as AMD, 2Gb ram. semmi extra. memóriával fel kell tankolni, az vitathatatlan.
kérdés, mit értesz normál használaton. ha játszani akarsz mindenféle csillogó játékkal, akkor mindenképp jobb párban venni(feltéve ha a bentlévő is párban van, mert amúgy bukott a mutatvány és az sem árt, ha az új a régivel is egyezik), ha csak böngészőt, meg egyéb ilyen himihumi alkalmazást akarsz futtatni, akkor teljesen felesleges erőlködni vele, számottevő különbséget nem fogsz tapasztalni.
a vista hálózatkezelése azért szar, mert nem egységes és ha olyanra akarod rávenni, amire nem akarja, akkor rémálom beállítani(amit még véletlenül sem lehet egy helyen). tehát gyakorlatilag bármit ami az alapbeállításoktól eltér. vicc, hogy egy linux hálózatot egyszerűbb kezelni.
a defrag a legkevésbé érdekel, sokkal inkább érdekelne, hogy ki lehessen kapcsolni számomra lényegtelen rendszerfunkciókat, amiket nem lehet, mert olyan függőségi viszonyban állnak, hogy a lánc végén vagy el sem indul a rendszer, vagy állandóan sikoltozik valami hülyeség miatt, vagy feladod és hagyod az egészet a fenébe.
A 3.1-hez szerintem nem sok esély lenne drivert keresni, írni meg pláne.
Mihez képest fagyott többet? A lassabb gépen futó 98-hoz vagy a 95-höz képest?
Szervizcsomagok nélkül nem próbáltam még, de ezek alapján nem is fogom. A maliciózus szoftver eltávolító kivételével szinte mindent telepítek, amit csak leszed magának. Nagyon sok biztonsággal kapcsolatos javítás jött ki az évek alatt, nem szívesen használnám azok nélkül.
Milyen gépen futtatod a Vistát, hogy nem lassabb az XP-nél? Egy laptopon láttam, azon nem túl fürge, kevés lehet neki a memória. A gépemben is csak 1 GB van most (sajnos DDR), a virtuális gép miatt legalább dupláznom kell majd.
Kíváncsi vagyok a véleményedre RAM-kérdésben. Van egy Abit alaplapom, amibe a 2x512 MB mellé még RAM-ot szándékozom venni. A mostani 2 modult kétcsatornás üzemmódban hajtja, mert párban vannak és azonosak. Szerinted normál használat mellett (a szintetikus memóriatesztek nem izgatnak különösebben) mennyire számít az, hogy egy pár helyett csak 1 modult vennék bele? (tehát azt csak egycsatornás módban használná)
Mi volt a gond a Vista hálózatkezelésével? Engem az UAC ablakok zavartak, bár ezen lehet segíteni. A defrag meg.... bosszantó, hogy semmit nem ír ki, hol tart.
a 3.1-et nem volt miért feltenni, de biztos az is gyors. meg használható is, feltéve, ha találsz drivereket. ez mondjuk a 95 esetében is sarkallatos. arra viszont időnként szükség van, ha régi programokat akarok futtatni.
a 98 valahogy nem lett stabilabb gyorsabb gépen, sőt azt kell mondjam, hogy többször fagyott.
az xp meg jó, de azt is próbáltam telepíteni szervizcsomagok nélkül és úgy valahogy nem akarta ugyanazt nyújtani, mint korábban. nem tudom miért(bár több tippem is van), de a tény az, hogy az első kiadása(dacára annak, hogy akkoriban kb 2 évig gond nélkül futott) használhatatlan.
a vista kellemes és kellemetlen meglepetés egyszerre. kellemes, mert az sp1 óta nem fagy ki és nem is lehet azt mondani rá, hogy lassabb, mint az xp(persze egy bizonyos hardverminimum fölött) és kellemetlen, mert a hálózatkezelése egy rakás trágya, hogy az egyéb rendszerfunkciókról ne is beszéljünk, amihez nem enged hozzányúlni. és természetesen az se nagy öröm, hogy a 64bites verzión alig képes valami tisztességesen elindulni. azért összességében hozzá lehet szokni.
a 7-es verziót már én is letöltöttem és mivel úgyis újra kell telepítenem az egyik gépet, majd kipróbálom, mit tud, amit a vista nem.
na, nálam (eredeti) Vista van (meg is sínylette a pénztárca...)
de semmi baj nincs vele, nem fagy, nem restartol, csak az XP után kicsit fura áttérni erre, de meg lehet szokni
486-oson vagy Pentiumon láttam a 3.1-es windowst újra egy 286-os után. Na, az is fürge volt. A 3 perces telepítési idő elég gyors. A korában tetszett a win95, de utáltam a gyakori fagyások miatt. A win98 sokkal jobb volt ebből a szempontból, az XP-vel pedig teljesen elégedett vagyok, ez egy jól sikerült rendszer. Nem is nagyon akaródzik lecserélni az embereknek.
3-4 év múlva lesz olyan gép is, amin szakít a Vista is. Azt fel sem raktam a gépemre, de a windows 7 felkerül nemsokára, egy ketrecbe. Kíváncsi vagyok rá, miért dicsérik olyan sokan. Ránézésre tiszta Vista.
azért annyira nem. a minap sikerült feltelepítenem egy komolyabb gépre. kb 3 perc alatt. és gyors volt. és stabil is. a windóz mindig meghaladja a korát
Igen, ezekre gondoltam. Majdnem biztos voltam benne, hogy majd adod hozzá a linket, köszi! :-)
erről nekem az a kígyós-Windows-os karikatúra jut eszembe, mikor a kígyómama szól a kicsiknek: Gyertek, gyerekek, segítsetek apátoknak lenyomni az ALT+CTRL+DEL-t! (a képen pedig látszik a lefagyott Win a kígyópapa gépén)
Ketten.
De a válság miatt lehet, hogy 10%-os leépítést kell végrehajtanunk. Ezentúl csak egyik kézzel gépelek.
Igen, tudom, nem is azért írtam be, hogy ott megjelenjen, ezért is lepett meg annyira, de jólesett :-)
De majd küldök akkor, ha találok valami jót :-)
A fórumból kibogarászni fárasztóbb dolog, mint ha beküldöd a "Küldj humort" menüpontra kattintva, de most már azt is figyeljük, és a szabályoknak megfelelőket berkajuk a listázott viccek közé is.
Sanyi, megvan, mi a gond a linkeléssel (összes hsz).
A jelenlegi hibás link:
http://vicclap.hu/forum/9046//!1
Kimaradt egy része a linknek. Helyesen:
http://vicclap.hu/forum/pic/9046/!1
Valóban azt írtam kb. a bacis képnél.
És még egy, lehetne, hogy a kedvenceket is, ahogy a szavazatokat, számon tartsa a rendszer, hogy ne menthessem el ugyanazt többször? Mert nem mindig emlékszem, hogy elmentettem-e már, és eleinte automatikusan mindig klikkeltem, arra számítva, hogy ha ott lenne, kiírná, hogy már ott van.
És esetleg lehetne keresni külön a kedvencekben is...
És GradU, nézd meg a visszafelés vidit, alatta nagyon jópofa hsz-sorozat alakult ki... ;-)
http://vicclap.hu/forum/link/4661/
Tetszett a videó. Különösen a kosárlabdás és az öltözős trükk. A hsz elolvasáshoz lusta voltam...
Linkeskedek én is. Pár éve nagy dumák mentek...
Focisták
Baci desszert Valami ilyesmit írtam ehhez: Ettől garantáltan ágynak esik a kedves...
Erdély, -67 C-fok
A Dühöngőre gondolsz? Talán írni kellene bele, hogy mindig fent legyen a top10-ben .
Akkor könnyebben megtalálnák
Bár egy adott képről alkotott véleményt (mert azért mégiscsak egy véleményről van szó) nem lehet "átzavarni" oda.
Apropó, elégedetlenkedés... lehetne javítani vhogy a vicclap keresőjét? Ha nem úgy ragozom a szót, ahogy az az adott vmiben szerepel, sosem találom meg (van, hogy a "véletlen"-dobozban elcsípek valami foszlányt, ami érdekesnek tűnik, vagy ezer éve olvastam valamit, amire újból kíváncsi vagyok, és ezeket nagyon nehéz most újra megtalálni). Tudom, utóbbi esetben mentsem el kedvencnek :-P, de mi van, ha valami akkor tetszett, amikor még nem is voltam tag? Illetve a véletlen-kép,idézet blablabla esetében ez sem alkalmazható.
Szép gondolat. Még jó, hogy annak születtél, különben hogy lenne Vicclap...
Cicamata, aki programozónak születik, az 2 ujjal is megoldja valahogy.
Az értékelő részt fogom átalakítani multifunkcióssá, ott lesz a kulcsszó hozzáadási lehetőség is.
A programozást nem lehet tanulni, arra születni kell
Persze, szívesen veszek minden segítséget, csak ahhoz a felületet kell megcsinálni.
Ha nem járnék állandóan dolgozók esti iskolájába, akkor már rég meglenne
Talán ezért nem bízzák rád
Sanyi,
emlékeim szerint arról volt szó annakidején, hogy elfogadsz segítséget is. Vagy nem bízol az ítélőképességünkben?
A keresést javítjuk, lesznek kulcsszavak is képekhez, meg mindenhez.
A probléma csak azzal van, hogy csak az utóbbi 4894 tételhez van kitöltve a mező, a többi 39873-hoz meg nem. Igyekszünk visszamenőleg is bővíteni, de egy kis idő azért el fog telni, mire mindent kitöltünk.
Természetesen a kritika nem neked szól, GradU, hanem a keresőknek. Még nem békültem ki velük :-P
"Ha pontosan tudom, mit keresek, akkor ugye nem kell keresnem, mert akkor tudom, hogy hogy volt.
Ha tudod, hogy hol van, akkor nem kell keresni. Ha tudod, hogy mit keresel, attól még simán lehet, hogy nem tudod, hol van, épp ezért van kereső.
Múltkor Kagome-channak megtaláltam egy képet, emlékeztem, hogy valami koporsós volt és a cigiről ment alatta a vita. Beírtam, hogy "temetés", nem nyert. Rákerestem a "dohány" szóra, az se nyert. Aztán beugrott, hogy az "ellenes" lesz a nyerő, mert dohányellenes reklám volt. A "reklám" szóra keresve is megtalálja, csak úgy több eredményt ad. Szinonimákat is lehet próbálgatni.
Szóval valamennyire logikusan keresve általában megtalálhatók az anyagok. Ha nem tudod, mit keresel, akkor tényleg nehéz feladat.
na igen, éppen itt a bibi. Ha pontosan tudom, mit keresek, akkor ugye nem kell keresnem, mert akkor tudom, hogy hogy volt. Ha csak arra emlékszem, hogy olvastam valami jópofát/pont egy adott szitura illőt, de nem emlékszem rá igazából, csak rémlik, akkor azt nagyon nehéz visszakeresni, főleg, ha azt sem tudom, hogy az adott szöveg mi volt: idézet, tény, vagy okosság... képekre meg még nehezebb :-P
Nincs mit. Ha sokat kell guglizni, megszokja az ember, hogy lehet hatékonyan keresni, ahol van kereső.
Egyébként az előző vicclap változatnál könnyebb volt keresni, mert akkor még a google is dobott ki vicclapos találatokat. Akár egy hozzászólás egy részére emlékezve is meg lehetett találni dolgokat.
GradU, köszi a segítséget. De azért azt most is csak bámulom, hogy így megtalálsz itt mindent, amit keresel... nekem sokáig tart, és nem is mindig sikeres :-P
Szövegre úgy tudsz keresni, hogy kiválasztod fent a Szövegek menüpontot és utána bal oldalt, hogy miben szeretnél keresni. Ezután beírod a keresendő gondolat néhány szavát.
Igen, arra. Ha folyamatosan írnának oda, akkor a nr. 1 lenne.
Persze, nem azzal van a gond, hogy a képhez írják a kritikát, hanem - nekem - azzal, hogy általános dolgokat írnak és mindenhova lényegében ugyanazt. Nekem sem tetszik sok minden, de át is lehet lépni, nem kell minden képnél görcsölni, mert egysíkúak lesznek a hozzászólások.
A keresés, gondolom, csak a keresendő szöveg tartalmazását nézi, vagyis azt, hogy megtalálható-e az adott kép, film stb. címében vagy aláírásában. Ezért eredményesebben tudsz keresni, ha csak a szótőig írod be a szót, elég, ha bármelyik szó beugrik, arra már lehet keresni. Néhány próbálkozással általában meg lehet találni a dolgokat. Vagy nem, de az a ritkább.
Ha konkrétan érdekel valami, segíthetek megkeresni.
Most is vannak itt-ott kedélyes hozzászólás-társalgások. Csak nem mindenhol.
Sanyi, a képek alatti hozzászólásoknál egy névre kattintva az illető profilját rossz helyre teszi már egy ideje az oldal. Valahol a lenti részre kerül, de mindig lejjebb ugrik, ahogy görgetsz. Menekül.
Eddig is folyton voltak hangoskodó elégedetlenkedők, akiknek semmi sem jó, és mindenhol ugyanazt szajkózzák. A birkaszellem által szépen egymásra találnak és együtt fejthetik ki nézeteiket, ahelyett, hogy a nagyszerű elméjükből kipattant szellemes és humoros írásokkal igyekeznének emelni az alacsonynak talált szintet. Régen sem csupa jó képek voltak, mégis elég kedélyes társalgásokat láthattunk olykor a hozzászólásokat olvasgatva.
öööö, olyant nem lehetne, hogy inkább csöndbe maradnak? nem vagyok róla meggyőződve, hogy akitől eddig ennyire tellett, az emelni tudná a szintet.
Úgy látom, divat lett szidni a szerkesztőket. Mindenkinek szíve joga, de azért ne felejtsétek el a következőket:
1. Az oldal látogatása ingyenes.
2. Az itt található képeket nem kötelező megnézni, az írásokat elolvasni.
3. Annyi vicc van az archívumban, hogy gyakorlatilag már nincsenek újak. Ha valaki csak a legjobb viccekre kíváncsi, javaslom ezt az oldalt: http://vicclap.hu/vicc/top100/
4. Ugyanez érvényes a képekre is: http://vicclap.hu/pic/top100/
5. Aki úgy érzi, hogy ő sokkal jobbakat tudna küldeni, tegye bátran, de előtte használja a keresőt. Marha unalmas naponta ugyanazt a 20 viccet újraolvasni. Vegyétek figyelembe, hogy amik kikerülnek az oldalra, azok bizonyultak a legjobbaknak.
6. Nem az a szándék vezérel bennünket, hogy bárkivel is kiszúrjunk, és gyöngyszemeit a sárba tiporjuk. Ha nem kerül ki a beküldött cucc, akkor az vagy még a mi megítélésünk szerint is gyenge volt, vagy pedig jó volt, de már régebben szerepelt.
7. Több már nincs.
Pontosan. Sőt, shelbyre visszagondolva még meg is gyanúsítanak az elhallgattatással, ha valaki egyszer megunja őket.
Tényleg sokat dumáltam már. Egy kicsit. A mennyiség nem minden, hisz sok beszédnek....
Amikor valaki felhúz, akkor meg lehetnék Fel Capone? Te Cicamata maradsz, ha nem gond.
Su: Hmmm... Talán ez lenne a legjobb megoldás. Kár, hogy segítség nélkül nem képesek hallgatni.
Elfelejtettem írni, hogy a nyakad tuti a kutyás képektől (vagy az az alá íróktól) fáj. Kutyaharapást szőrivel... tegyél be macskás képet.
gradU: Neked megszavazok egy Al-Góré címet (majdnem Al Capone ) ennyi hsz-e nincs rajtad kívül senkinek sem. Néha valóban furin működik ez-az itt a Vicclapon, de nem is csoda, amennyi anyag van már rajta.
Az ötlet nem is rossz. Be kellene vennetek egy távgyógyítót a szerkesztők közé, hátha akkor a távhumor is hamarabb jutna el az agyakba... ott lenne a főoldalon és azt mondogatná, na most gondolok egy viccre... érzi már a javulást?
Vudu babát csinálhatnál, hátha a szúrkálás elmulasztaná a nyakfájásomat
Gyurcsok mesternek bejött a távgyógyítás, új piacot lehetne nyitni.
Na szegény Góré, most megkaptad :-) Mások mega cicás képek miatt szúrkálnának. FElőlem bármilyen állat jöhet, Homo sapiens viszont csak válogatva
Kedves Góré rá se ránts, a divat gyorsan változik. Mindig voltak és mindig lesznek elégedetlenkedők, nem lehet mindenkinek megfelelni és az a jó, hogy nem is kell.
Egy csomó általam beküldött dolog nem került már ki, de még nem kezdtem el vicclap-szerkesztők alakú woodoo babákat kötni. Hmm... bár most ahogy belegondolok, ötletnek nem is lenne rossz. Lehet, hogy szabadalmaztatom... Még egy kutyás kép és megy a gombostű...
(ez természetesen nem vonatkozik a cicás képekre, abból mindig, minden mennyiség jöhet).
most jutott eszembe:
Sanyi, te soproni vagy?
ok, akkor még nem állt le teljesen az agyműködésem(csak félignem igaz, Sanyi tényleg kéne már egy kacsintós szmájli)
Énis gondolkoztam az állaton, és arra jutottam, hogy biztos egy laurázsiai kecskemajom, mert olyant még nem láttam. Najó, én darázsra tippelek.
jó, csak aszittem, mert csütörtöktől vasárnapig Sopronban voltam, és ugye az ottani kosárcsapat neve ún. Csípős Darazsak aztán meg gondoltam, hogy mivel darazsat nem találtál, odatettél egy méhet(ha az méh, mert ha nem akkor torkig vagyok a pácban)
Nekem azt írja ki a Vicclap, hogy ma Pünkösd, Villő névnap van. Ismertek valakit, akit Pünkösdnek hívnak?
Most nézem, el tudom küldeni Sanyit egy nap pihenésre?
Próbáld meg, erős a gyanúm, hogy nem fog sikerülni.
Lehet, hogy észre sem venné, annyit pihen mostanában.
Az szándékos, hogy az oldalsó menük fejlécén az avatárom jelenik meg, akkor is, ha kijelentkezek?
ez nem jön ide, de Sanyi, mért nem szállsz be a szóláncba stb.-be?
Csúnya lebukás volt... de tudod mit, kérdezz nyugodtan és összedobunk Neked egy pár tételt itt a fórumon.
Szerintem nem mindenből jó repetázni... ilyen a finomfőzelék, a munka és igen, a vizsgák is ide tartoznak.
Időhiány. A tartalmat előkeresni/összeállítani is feszegeti a szabadidőm korlátait, nemhogy még a fórumban is aktívan helytállni.
De még két hét, és ráérek megint jobban.