Igaz, de használhatatlan tények
- A Procter & Gamble cég eredetileg gyertyát gyártott, később tértek át a szappan készítésére.
- A csuklás megállításában hatásos lehet, ha valamilyen italból nagyokat kortyolunk, miközben valaki szorosan befogja mindkét fülünket.
- 1960-ban az USÁ-ban kb. 4000 ember élt, akik betöltötték a 100.életévüket. 1995-re a 100 év fölötti idősek száma 55 ezerre nőtt.
-
A golf játék bizonyos hiedelmek szerint elnevezését a "Gentlemen Only, Ladies Forbidden", azaz "csak uraknak, hölgyeknek tilos" kifejezés rövidítéséből kapta.
- Ha egy történelmi személyiség lovasszobránál a ló két mellső lába a levegőben van, akkor ez azt jelenti, hogy a lovas csatában esett el. Ha a ló csak egyik lábát emeli fel, akkor a hadfi háborús sérülésben halt meg. Ha pedig a ló mind a négy lába a talajon van, akkor lovasa természetes halált halt.
- A golyóálló mellényt, a tűzlétrát, az autó ablaktörlőt és a lézernyomtatót is nők találták fel.
- Az 1400-as években Angliában hoztak egy törvényt, mely szerint a férfiak a feleségüket csak saját hüvelykujjuknál vékonyabb pálcával verhetik.
- Az átlagot tekintve a férfiak látása jobb, mint a nőké. A nők viszont jobban hallanak.
- Az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot csak két ember írta alá július 4-én, John Hancock és Charles Thomson. A többiek augusztus 2-án szignálták, sőt a legutolsó aláírás csak 5 évvel később került a dokumentumra.
- A Bibliát már több mint hatmilliárd példányban nyomtatták ki.
- A banán 75 %-a víz.
- A Titanic felépítése 7 millió dollár volt, és 20 millióba került a róla készült film.
-
Az USA könyvesboltjaiban a tolvajok legnagyobb mennyiségben a Bibliát lopják.
- A Disney rajzfilmekből ismert Pluto kutya eredeti neve Rover volt.
- A tengeri csillagnak 8 szeme van.
- Az SOS jelzést elsőként a Slavonia nevű hajón adták le, és a Titanic katasztrófája után lett széles körben használt.
- A kakas csak akkor tud kukorékolni, ha kinyújtja a nyakát.
- A Kodak cég alapítója, George Eastman utálta, ha fényképezik.
- Johnny Carson, Michael Douglas és Clint Eastwood is dolgozott benzinkutasként fiatal korában.
- Disney Worldnek kétszer akkora az alapterülete, mint Manhattannek.