Királyi lakoma
Volt egyszer egy király, aki egy különlegesen ünnepélyes alkalomból óriási lakomát szervezett. Meghívott erre pontosan ezer vendéget, grófokat, bárókat, és mindenféle nemes lovagokat. Pincéjében már jó előre előkészíttetett ezer üveg bort (minden vendég számára egyet), melyekhez foghatót messze földön nem lehetett találni.
A lakoma előtti napon már minden készen állt a vendégek fogadására, palotájában több száz hűséges szolgáló sürgött-forgott az ünnepi előkészületekkel, ugyanis az ünnepség sikere nagyon fontos volt az ország jövőjére nézve. A leghűségesebb tanácsadó azonban ijedten szaladt be a királyhoz, és egy rémisztő hírt közölt. Kémei most jelezték, hogy a vendégek között akadt egy áruló, aki nem jön el a lakomára, de az egyik üveg bort megmérgezte. Az összes üveg ugyanúgy néz ki, se színre, se szagra, se ízre nem lehet megkülönböztetni a mérgezett bort a többitől, viszont a méreg olyan erős, hogy egyetlen cseppje, sőt egyetlen cseppjének egy apró töredéke is elegendő egy ember megöléséhez. Az esetet komplikálja az is, hogy a méreg nem öl rögtön: mindenféle szimptóma nélkül lappang a szervezetben, és 10-20 óra elteltével fejti ki csak hatását, amikor is pillanatok alatt végez a pórul járt áldozattal.
- Hány halálraítélt rabot őrzünk a vár börtönében? - kérdezte a király.
- Több tucatnyit, felség. A számukat nem tudom pontosan, de gyorsan utánanézhetek. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha a szomszédos vármegyékből is összegyűjtenénk a halálra ítélt rabokat, akkor se menne száz fölé a számuk. De még erre sincs időnk, mert 24 óra múlva fel kell tálaljuk a bort a vendégeknek! Állatokon sem mernék kísérletezni, mert nem ismerem milyen hatással lenne rájuk, lehet semmilyennel. Mit tegyünk? Csak nem áldozhatunk fel ártatlan szolgálókat, pedig belőlük van elég! Az ünnepélynek viszont okvetlenül zavartalanul kell lefolynia, és a bort is fel kell tálalnunk, hiszen az lesz az est fénypontja!
- Egyet se búsulj. - vágta rá az eszességéről és becsületességéről híres király. - Egyetlen ártatlan embernek sem lesz bántódása, és a bort időben fel tudjátok szolgálni az összes vendégnek!
Mi volt a király terve?
A jutalmakat nagyon-nagyon félve nézem meg mostanában... De ez jó volt .
(Én sem gondolkodtam az üvegek fizikai átpakolásában "csoportosítás" címén. )
Hát a sok csoportosítgatás nem hinném, hogy olyan könnyen megoldható.
Nem egyszerűbb úgy megszervezni, hogy sorszámozzuk az üvegeket, és egyszerűen egyik rab megkóstolja minden másodikat, a következő kettőt megkóstol, kettőt kihagy, a következő négyet megkóstol, négyet kihagy, és így tovább?
Végeredményben egy számrendszeres feladatra vezethetjük vissza.
Igen. Most szigorúan két részre osztom az üvegeket minden szinten, de mindig csak az egyik részcsoportból iszik egy rab, így minden szinten csak 1 rab lesz/lehet halott. (és mivel 2^10 > 999 ezért 10 rab elég rá.)
Ügyes!
Gondolom ezek után azt is gyerekjáték lesz megválaszolni, hogy hogyan kell eljárni, ha csak tíz rabunk van.
Van három jó barátom.
Az egyik egy vidám haverom.
A másik egy vékony lány.
Mi a harmadik?
Cin ne bosszants! Ne keress rá semmire! Próbáld a fejecskédből, ahogy a többiek.
Esernyő dalát pedig én énekeltem régen kórusban, de erre csak akkor jöttem rá, mikor meghallottam a dalt .
Egyébként ez a jó az Agyalóban, hogy mindenki játszik is, és kérdést is tesz fel. Esernyő a zenéhez ért, Omrik jó kis sztorikat talál ki, meg mindenfélét, vannak a sakkos kérdések, a filmesek, a matematikások, Radi képrejtvényei, stb. (én is tudnék rajzos kérdést, feltegyem?) . Ki ezt tudja, ki azt kérdezni is, és válaszolni is.
guglit nem használtam. youtube-on célzottan beírtam, és kiadta. (énekelj->dal->youtube-on fent van)
mindenesetre a kérdést kifogásolnám. senki nem hallott róla, eléggé speciális érdeklődést igényel. és ha elmondod, hogy "víg danám" és hogy énekeljünk, akkor mit kell kitalálni? hogy hol keressünk rá a következő sorra.
Érdekes, nekem még egyszer sem pech kapcsán merült fel a gyanú, hogy valaki a kelleténél több segítséget vesz igénybe.
Ne irigykedj, esernyo. Méltatlan egy úriemberhez.
egyébként azért akadnak itt olyan kérdések, melyeknek megválaszolásához nem árt speciális ismeret, pl. ha olvastál egy könyvet, vagy verset.
Ha már ilyen relatív triviális dolgoknál járunk, egy feladat. Sajnos elég híres amolyan vicc-ként terjed, de egy kérdésnek jó lehet ide, hátha van aki nem ismeri:
Hogy lehet meghatározni egy barométer segítségével egy felhőkarcoló magasságát?
Gyűjtsünk össze minél több megoldást. (aki ismeri a történetet kérem hagyjon lehetőséget 1-2 napot a történetet nem ismerő megfejtőknek..)
Nincs olyan szerelem.....
Ez a feladat sokak számára ismerős lehet, de mivel annyiféleképpen lehet megoldani, mégis van helye itt is.
Tagadjuk az alábbi mondatot: "Nincs olyan szerelem, aki el nem múlik."
Éreztem, hogy legfeljebb csak szabadon átköltve lehet ebből valamit kihozni.
A magyar nyelv valóban speciális a sokszoros tagadásával. Élmény lehet idegen nyelvként tanulva elemezgetni, mit jelenthet az például, hogy "nem tudta, hogy egyikőjük sem mondta, hogy nem jön el.".
ez jó
mindenesetre ha egy mondatban páros számú tagadás van, akkor az a mondat nem tagad semmit sem, csak ha páratlan számú van benne. elvileg. a gyakorlatban ott van az, hogy "nem tudok semmit", ami ugye elvileg dupla tagadás, és úgy lenne "jó", hogy "semmit tudok". de nem így van.
mindenesetre a letagadás fogalmáról is vitatkozhatnánk. ez a mondat adott. "Nincs olyan szerelem, ami el nem múlik". namármost, ha azt akarjuk TAGADNI, hogy nincs olyan, akkor azt kell mondanunk, hogy de, igenis van olyan. ha a mondat úgy kezdődik, hogy "Minden", akkor úgy tagadjuk, hogy van olyan, ami nem. ha úgy, hogy "Van olyan", akkor úgy tagadjuk, hogy nincs olyan, ha pedig úgy, hogy "Van olyan, amelyik nem", akkor úgy tagadjuk, hogy nincs olyan, amelyik nem.
például: Szerintem nincs olyan mondat, amit a fent leírtaktól eltérően tagadnánk. ha szerinted ez az állítás hamis, akkor nem azt mondod, hogy minden mondatot a fent leírtaktól eltérően tagadunk, mert ez nem tagadás, hanem egy tökéletesen ellentétes állítás. azt mondod kapásból, hogy szerinted igenis van olyan mondat, amit nem úgy tagadunk.
szóval, visszatérve a kiindulási mondatra, ha azt mondjuk, hogy "Nincs olyan szerelem, ami elmúlik", akkor nem letagadtuk azt a mondatot, hogy "Nincs olyan szerelem, ami el nem múlik", hanem ellentétes állítást mondtunk. a két mondat értelme "Minden szerelem örök" illetve "Egyik szerelem sem örök".
Radi harmadik megoldásában ott a hiba, hogy nem-szerelemből nincs olyan, ami el nem múlik, azaz egyik nem-szerelem érzés sem örök. például én nem szerethetem pusztán barátként életem végéig az osztálytársaimat.
ja, igen. és ha a tényleges eredeti mondatra térünk vissza, az AKI szócskával, ami ugye a személyre, tehát a fiúra/lányra vonatkozik, akkor meg felesleges tagadni, mert az élet csak pár évtized, utána elmúlik.
ha meg a szerelmet, mint érzést megszemélyesítette, akkor az utolsó állítás semmis, és az előző érvelést kell tekinteni.
bocsi, agymenésem volt
GradU , amúgy valójában emelt szintű matematika tételsornál örvendeztették meg ezzel a diákokat.
Meglepő módon első- és másodéves pszichológushallgatók közül szűk 40 % adott helyes választ.
Volt egy leányzó, aki ezt a mondatot a következőképpen tagadta: "Van olyan ember, akihez feleségül mennék" :D. Matematikailag nem egészen egzakt, de van benne humor, és a lány pontosan értette a mondat logikáját és a tagadás fogalmát.
Ez a mondás annyira igaz, hogy nem lehet és kár is lenne tagadni.
Nyelvtan versenyen lehetne ilyen feladattal kedveskedni az indulóknak.
A gyertya és a fal
Egy teljesen átlagos napon egy teljesen átlagos alaprajzú és átlagos anyagból épített szobában, a fal mellett álló asztalon a következő dolgok láthatók: egy gyertya, egy levél gyufa, valamint egy kis doboz, rajzszögekkel.
Hogyan tudjuk a legkönnyebben megoldani azt, hogy a gyertyát az asztal szintjénél magasabban rögzítsük, majd azt meggyújtsuk úgy, hogy a viasz ne csöpöghessen az asztalra?
Ha a gyertya jó, minőségi gyártótól származik, (pl Eika) akkor nem csepeg egyáltalán, a kanóc függőleges tökéletesen, és a viasz tökéletesen elég. Így tehát ha ilyen a gyertya, elég négy rajzszeg, amit lapjával enyhén a gyertya alján a viaszba nyomunk, úgy, hogy a tüskék lefelé nézzenek, majd rátesszük az asztalra...
Fordítsuk fejre az asztalt, a gyertyát rakjuk a doboz tetejére valahova a földre, a rajzszegeket meg adjuk el, és menjünk pálinkázni.
Megfejtő: elicia
Valóban az a helyes megoldás, hogy a rajzszögeket kiborítjuk a dobozból, azt fel kell erősíteni a falra néhány rajzszög segítségével, a gyertyát pedig ebbe kell beleállítani.
Furcsa módon ez a feladat sok ember számára váratlanul nehéznek bizonyul, mert nehezen tudnak elrugaszkodni a tárgyak szokásos használati módjától.
Hát ha a dobozt elviszem egy sarokba és az asztal síkja fölött rajzszögekkel hozzárögzítem a falhoz. (nálunk a vakolatba bele lehet szúrni a rajzszöget, ha elég átlagos a lakásunk... itt a cégnél is.. ez 2 ből 2 vagy egyik sem átlagos...) és ráállítom majd meggyújtom a gyertyát.
Vagy ha elég sok a rajzszög, akkor azokat összerakva egy magas rudat csinálok aminek a tetejére rakom a gyertyát...
Aztán a doboz aljának szélét az asztalhoz rögzítem a rajzszögekkel, hogy kicsit lelógjon a doboz, és a lelógó rész fölé teszem a gyertyát.
A doboz tetejét behorpasztom, esetleg kilyuggatom, hogy a gyertya olvadt anyaga belefolyjon, és szimplán rárakom a gyertyát. így magasabban lesz, mivel a doboz az asztalon van, de a dobozba folyik az anyag így az asztal nem lesz viaszos.
Aztán el tudnék még olyant képzelni, ha a doboz esetleg magasabb mint az asztal, arra is rá lehet állítani a gyertyát. (alacsony asztal és magas doboz esete)
Szóba jöhet még megfelelő méretviszonyok között, hogy a rajzszögekkel egyik oldalán lesúlyozott doboz lelógó részére állítom a gyertyát, (itt figyelni kell az erőkarokra fontos a gyertya tömege)
De a legegyszerűbb, hogy az asztalon simán meggyújtom a gyertyát, hisz az úgyis paraffinból készült, így viaszt nem is tartalmaz ami rácsöpöghetne...
Most ennyi jutott az eszembe... de lehet teljesen félreértelmeztem a kérdést...
tehén és a vigyorgó csillag is látható egy bizonyos eléggé finom csoki csomagolásán. (csak a csillagos neve nem jut eszembe... )
A Farmeramában hívták egy event során a tehénasszonynaccságát miss Múnak, onnan ugrott be.
Igazából sejtettem hogy ilyesmi lehet, de mindig büszke vagyok magamra amikor előkerül egy újabb internetes játék, amiről nem, vagy csak fél füllel halottam... :)
Biztos ez volt a baj, köszönjük a segítséget
Én leragadtabb a békében, békésebb, stb szavaknál, így várom, hogy valaki jöjjön és más irányba terelje a gondolataim.
Üdv az ittvalóaknak!
Nagyon kedves megkeresést kaptam, miszerint itt néhányan hiányolnak. Mivel most van egy kis időm, úgy gondoltam, visszajövök egy kicsit. Talán illene valami rendhagyóval kezdeni, ezért most következzen egy vadonat új műfaj, a video képrejtvény
Sajnos beágyazni ide nem lehet, de csináltam neki egy kis lapot:
itten van
Helló Radi! Hiányoltam én is a feladványaidat, bár úgyis mindig omrik fejtette meg. Azért jót szórakozom rajtuk.
Hol láthatjuk?
Kinek a mijén szerepel az "e" az "i" a "pi" és a "-1" közötti összefüggés?
Hogy értve kinek a mijén?
e ^ (i
π) = -1
Gondolom ez nem egy helyen szerepel ahol komplex számokról és trigonometriáról van szó.
Számok és dimenziók
Ki mit gondol, vajon hány dimenziósak a számok? Komolyan érdekel, ki mit gondol. Csak egy egyenes mentén ábrázolhatóak? Vagy ez ennél sokrétűbb?
Nekem elsőre az ugrott be, hogy ilyen környezetben (normál beszélt nyelv) a számok alatt a természetes számokat szokták érteni (pl "gondolj egy számra 1 és 10 között").
Ez esetben nyilván 1 dimenzióban ábrázolhatóak, de még azt sem töltik ki..
De a többi megoldás nagyon tetszik főleg a zeneszámosak
A leírt számok 2 dimenziósak, míg az ajtón lévő számok 3 dimenziósak. De vajon a rádióban menő számok hány dimenziósak?
101 - 102 = 1
Egyetlen számjegy vagy írásjel áthelyezésével hogyan lehet igazzá tenni a fenti kijelentést?
az egyenlőségjel felső vonalát tenném át a minusz jelre így:
101 = 102 - 1
Persze lehet hogy nem jó, mert nem egész írásjelet variáltam!
Könnyű ajándékkérdés
Egy fiú és egy lány beszélgetnek. Sok minden szóba kerül, majd egyszer csak a fiú így szól:
- Beszélek mindenfélét. Ma fel sem keltem még.
Igaz lehet-e a második mondata a fiúnak?
ha az ágyban beszélgettek, akkor bár lefeküdt (az is lehetett még éjfél előtt!), igaz lehet, hogy ma még nem kelt fel.. hiszen még ágyban van.
Jogos a felvetés pech, de hogy visszautaljak esernyo egyik "jobbnál jobb viccek"-es kérdésére, ez ebből a szempontból valószínűleg sikertelen randinak számít, mert nem az ágyban ért véget .
Na MINDEGY... ezt már nem lehet űberelni :D
Kis naptár.
Egy rusztikus kinézetű naptár kellékeként egyforma, fából készült kockákkal szeretnénk a hónap napjait kijelezni. A kockákra számjegyeket festünk, és egy bemélyedésben rejtjük el őket, ahonnan mindeniknek csak egyik lapja látszik. Mivel legfeljebb két számjegyből állhat, ezért vajon elegendő lesz két kocka? Lássuk csak, két kockának összesen 12 oldala van. Mivel csak 31-ig kell számolnunk, csak egyesből és kettesből van szükségünk két darabra, az összes többi csak egyszer szerepel. Így 0, 1, 1, 2, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9 pont tizenkét számjegy, tehát éppen hogy elfér két kockán. Igen ám, de mivel mindkét kockán kel legyen egy 1-es és egy 2-es, így csak négy hely maradt. A 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9 közül csak négy fér el egyiken, és ha a nullás a másikon van, akkor hogyan lehet kirakni a 03, 04, 05, 06, 07, 08 és 09 számokat? Szükségünk van tehát még egy nullásra:
0, 0, 1, 1, 2, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9 ... de ez már 13 számjegy, tehát nem férnek el két kockán.
Vagy mégis?
6 fordítva 9tehát... 12 számjegy elég úgy, hogy csak az egyik kockán lesz 6 (vagy 9) és a másikra nem kell rárakni se 6ot, sem 9et
Wright professzor
William Longfellow Shakespeare Wright az angol nyelv és irdalom professzora volt. Jó barátságban állt a szintén remek nyelvérzékkel megáldott Val detektívvel. A professzor sajnos most éppen kómában fekszik, miután kiesett az egyetemi épület harmadik emeletén levő irodájának az ablakán.
- A jelek öngyilkossági kísérletre vallanak- magyarázta Requiem kapitány Valnak, miközben Wright professzor ablakán kinézve, lepillantottak a gyepre. - Sajnálom. Tudom, hogy a barátja Önnek, de búcsúlevelet is hagyott.
A kapitány átadta Valnak a levelet, amelyben ez állt:
Méltánytalanul bántam az egyik tanítványommal, nem az érdemeinek megfelelően osztályoztam le. Sajnos, emiatt nem tudta folytatni a tanulmányait. Az élete vakvágányra futott, és ezért én vagyok a felelős. Ha neki lennék, olyan dühös volnék, hogy akár gyilkolni is tudnák. Szerencsére ő nem ilyen. Szégyellem magam, rettenetesen gyötör a bűntudat, és ezért meg fogom tenni azt, amit meg kell tennem. Remélem, a családom és a barátaim megértenek és megbocsátanak.
A levél írógéppel íródott, a végén nem volt aláírás.
- Ezt itt az irodában találták? - kérdezte Val.
- Igen. A professzor íróasztalán - felelte a kapitány.
Val körülnézett a szobában. Tisztaság, rend. Három fal előtt mennyezetig érő könyvszekrények álltak. A jókora íróasztal a helyiség közepén terpeszkedett. A számítógép monitorját nem kapcsolták ki. A monitor jobb oldalán egy vastag jegyzettömb hevert, mellette sorba rendezve a tollak, és a hegyesre faragott ceruzák. Az íróasztal bal oldalán közvetlen a nyomtató mellett kis keretben fénykép, ami a professzorról és családjáról készült.
- Azonnal meg kell találnunk a diákot, akinek oka lehetett egy ilyen szörnyű tett elkövetésére. Igyekezzünk! - mondta Val miközben Requiem kapitányra nézett. - Bizton állíthatom, hogy itt szó sincs öngyilkosságról.
Miből gondolja Val, hogy a professzor gyilkossági kísérlet áldozatává vált?
Nem, már nem a levélben magában volt az áruló jel , hanem valóban az, hogy géppel írta, aláírás nélkül, holott a szobában nem is volt írógép, ellenben volt jegyzettömb tollakkal, számítógép nyomtatóval.
Val-amint tényleg nem fogalmazna így egy irodalomprofesszor .
Megfejtő: pech
Ebben a történetben minden gyanús, ami csak lehet A levél tartalma, a benne lévő szófordulatok, aláírás nélküli, géppel írt végrendelet...
De ha másik helyesírási hibát kellene találni, akkor elárulom, hogy én ezen a téren kihívásokkal küzdök, ezért arra is büszke vagyok, hogy ezt megtaláltam