Foglalkozás

Foglalkozás

Helyszín: a 6-os villamos.
A Keleti Károly utcánál felszállt egy öreg nő, kb. olyan sminkkel és ruházatban, mintha most múlt volna 16. Arca pirospozsgásra kimázolva, rózsaszín csókos száj, olcsó kölni-szag terjengte körül, csiricsáré sárga-piros-lila színösszeállítású ruhájához nem nagyon ment a barna, rozzant műbőrszatyor. Alig hogy becsukódtak az ajtók, irtózatos tolongásba kezdett az amúgy is tömött villamoson, ezzel is demonstrálva, hogy neki márpedig ülőhelyre lenne szüksége. Talált is egy megfelelő alanyt, punk frizura, biztosítótűkkel teleaggatott farmerdzseki, néhány karika a fülében, és kétpofára rágta a rágógumit, néha nagy "lufi"-kat fújva.
Na, öregasszony el is kezdte lökdösni a szatyival, meg dülöngélt, nyögdécselt. Meg is jött a várt eredmény, fickó nem bírta tovább és felugrott. Ingerülten odaszólt az öregasszonynak:
- Tessék, üljön le, vén kurva!
Öregasszony még levegőt sem kapott, elkezdett hápogni, hangosan sikítozott, hogy "Hallotta, hallotta, hallotta..." közben kereste a megfelelő alanyt, aki őt megérti.
A közelben állt egy idősebb fehérhajú úriember, sétapálca a kezében. Öregasszony hozzá sietett segítségért:
- Hallotta uram, mit mondott nekem ez a taknyos?? Azt mondta NEKEM!!!!, hogy VÉN KURVA! Nekem, azt mondta nekem....
Mire az öregúr:
- Ne izgassa fel magát drága hölgyem, én is megvan már vagy 10 éve, hogy nem praktizálok, mégis mindenki doktor úrnak szólít!

  •   Értékeld!
  • Stars
  •   Megosztás:
Előző oldal
Előző oldal
Találomra
Találomra
Következő oldal
Következő oldal