Foci VB
2006. VI. 3.
Jocó az imént írt egy e-mailt, hogy este egy szenzációs meglepetéssel vár otthon. Úgy látszik, nem felejtette el az első randink két éves évfordulóját. Nagyon izgulok, már alig várom, hogy vége legyen a napnak.
Úgy imádom az én mackókámat!
2006. VI. 4.
A "szenzációs" meglepetés nem sikerült túlságosan fényesen. Jocó örömtől csillogó szemekkel várt otthon, és egy büszke apa meghatott mosolyával mutatta meg az új, nagyképernyős, sztereó, hiper-szuper tévénket. Amikor
felvetettem neki, hogy ugyan minek kellett nekünk új tévé, amikor egyrészt a régi is tökéletesen működik, másrészt úgyis csak hébe-hóba nézzük, akkor valami foci világbajnokságot kezdett emlegetni. Az évfordulóról persze szó sem volt. Illetve addig nem volt szó, amíg én fel nem emlegettem némi
nyafogás kíséretében - ekkor sűrű bocsánatkérések közepette elvitt vacsorázni. Végül is elnéztem neki ezt a kis malőrt, és ha nagy tévé kell neki, hát legyen nagy tévé.
2006. VI. 6.
Jocó tegnap este egy csokor tulipánnal állított haza. Cuki pofa. Aztán
félénken megkérdezte, hogy gond lenne-e, ha a barátai a "vébé" alatt néha átjönnének meccset nézni.Természetesen nem. Ismerhetne már, hogy ilyen apróságból nem csinálok gondot.
2006. VI. 8.
Jocó képtelen felfogni, hogy a feng-shui alapelvek értelmében a régi tévének semmi keresnivalója a hálószobában. Meg értelme sincs. "Esetleg nézhetsz valami mást, amíg mi a meccset nézzük a haverokkal." - magyarázta.
Szerintem túlaggódja ezt a vébé-ügyet.
2006. VI. 9.
Tegnap nagybevásárláson voltunk. Jocó a szokásos cuccokon túl bepakolt két rekesz sört, 24 csomag szotyit, és 9 csomag csipszet. "Betárazol a vébére?" - kacsintottam rá. "A nyitomeccsre." - kacsintott vissza. Jót nevettünk. Isteni humora van az én mackómnak.
2006. VI. 10.
A nyitómeccs izgalmait elkerülendő tegnap Áginál aludtam, bár sejtettem, hogy a felügyelet hiánya rossz hatással lehet a társaságra. Sajnos igazam lett. Mikor ma hazaértem, széthagyott üres sörösüvegek, szetköpködött szotyihéj, szőnyegbe taposott ketchupfoltok fogadtak. "Ez így nem lesz
jó!" - adtam hangot rosszallásomnak Jocónak sms-ben. "Valóban nem, de Ottó át tud hozni két kempingszéket, és akkor már el fogunk férni. Kösz a figyelmességet." - jött a válasz.
Kezd gyanús lenni ez a vébé-ügy.
2006. VI. 12.
A nappaliba merészkedve feltettem azt az ártatlan, de összetett kérdést a társaságnak, hogy a., miért ülnek a harminc fokos lakásban különféle nemzetiszín sálakban, b., miért üvöltenek torkuk szakadtából, mikor a TV köztudottan csak egyirányú kommunikációra alkalmas, c., miért kell
megnézni a szünetben és a meccs végén az összefoglalót, amikor abban a néhány perce lezajlott eseményeket vetítik le újra. Erre azt kaptam vissza, hogy a., miért fontos az, hogy a titokzokni színe passzoljon a
nadrághoz, mikor úgyse látszik, b., miért fontos megkérdezni, hogy fodrásznál voltam-e, ha úgyis látszik, hogy igen, és c., én azt se tudom, hogy mi az a lesszabály, úgyhogy hagyjam őket meccset nézni. Higgadtan a tudomásukra hoztam, hogy tőrőlmetszett bunkók egytől egyig, és remélem az anyukájuk bánja, hogy nem verte őket többet kiskorukban, majd egy francia dáma eleganciájával távoztam.
2006. VI. 16.
A tegnapi "szurkolásnak" aposztrofált obégatás élénk hatása alatt ma délelőtt összeállítottam a veluk_ezentul_nem_baratkozhatsz.xls-t, és át is
küldtem Jocónak. Ő csak annyit írt vissza, hogy Ronaldinnyo nem az egyik haverja, hanem a brazil válogatott irányító középpályása. Postafordultával tudattam vele, hogy ennek ellenére sem barátkozhat vele. Nincs kivételezés.
2006. VI. 17.
Telefonos nyomozásom során kiderült, hogy a Villamos Művek 1 hónapos, a kábeltévé-szolgáltató 1,5 hónapos díjhátralék után szünteti be a szolgaltatást, így a szükséges lépések megtételéről (pl. csekkek "elvesztése") letettem.
Egyébként mélységesen felháborít ez a slendrián hozzáállás.
2006. VI. 20.
Este felhívtam anyut, hogy panaszkodjak neki kicsit, és megkérdezzem, hogy alhatok-e náluk pár napig. Hozzávetőlegesen tíz másodperce beszéltünk, mikor megkért, hogy hívjam vissza 11 után, mert apa, Tóni bácsi, meg Berci
a meccset nézik, és egy szót sem ért, annyira üvölt a tévé.
A visszahívást tárgytalannak itéltem.
2006. VI. 22.
Valamelyik idióta hozott magával egy dobot, azt püfölte egész este, a többiek meg "Me-hi-kó! Me-hi-kó!" kántálással kísérték.
Legalább a magyaroknak szurkolnának ezek a szerencsétlenek!
2006. VI. 25.
Közöltem Jocóval, hogy ha nem változtat a hozzáállásan, akkor SzexésNewYork plusz jégkrém kúrába kezdek, és 120 kilósra hízok a vébé alatt. Azt válaszolta, hogy ilyen mérvű hizásnak annyi az esélye, mint annak, hogy Togo továbbjut a G csoportból. Visszavágtam egy "micsoda egy p*raszt vagy te!"-vel, de éreztem, hogy ezzel legjobb esetben is csak döntetlenre hoztam az ügyet.
2006. VI. 26.
Ma reggel összefutottam Rohacsek nénivel, a szomszédasszonyunkkal a
lépcsőházban. "Nem mintha panaszkodni akarnék, aranyoskám;" - kezdte, és tudtam, hogy panaszkodni fog. Ez Rohacsek néni specialitása, hogy általában azzal kezdi, hogy "a világért se szeretnék zavarni" vagy "nem
dicsekvésképpen mondom", esetleg "semmiképpen nem szeretnék beleszólni", és aztán jön a "de". Most az volt a szívfájdalma, hogy mióta beindult a "fotbalnézés", meg a "mértéktelen dorbézolás", azóta Pityukának, a
papagájának szókincse a "gól" és a "les" szavakon kívül tizenhét vadonatúj káromkodással is bővült, úgyhogy legyünk szívesek beszüntetni a zajongást, mert úgy ránkhívja a rendőrséget, mint a pinty. Bíztattam, hogy hívja csak nyugodtan, hátha beviszik az egész bagázst vébéstül, szotyistul, tévéstül.
Kár, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap.
2006. VI. 28.
Tegnap a távirányító szőrén-szálán eltűnt. A lelkes szurkológárda serény és átfogó kutatóexpedícióba kezdett, de sajnos nem jártak eredménnyel - ami nem is olyan meglepő annak fényében, hogy a keresett műszer a fagyasztóláda alján, öt kiló mirelit spenót alatt lapult. Nagy szerencse, hogy Taki, - aki egyebként az arcfestése alapján a németeknek szurkol - civilben műszerész, é fél óra alatt szerzett egy új távirányítót, ezzel kivívva magának az Este Hőse címet, és az ezzel járó fotelban ülési jogot.
Azt hiszem, ma beszélek pár lakatossal zárcsere ügyben.
2006. VI. 29.
Tegnap este találkoztunk a hűtőszekrény előtt Jocóval. Én jégkrémért mentem, ő sörért. "Szia" köszöntem rá. "Szia" hüppögte, és láttam, hogy könnyes a szeme. Mindig elgyengít, ha sírni látom. Átöleltem, bátoritólag megsimogattam a hátát. "Téged is ennyire bánt?" - kérdeztem. "Igen" -
szipogta. "Nyugi, rendbe lehet még hozni" - biztattam. "Hát, igen, de akkor is, tizenegyest kihagyni a nyolcvanadik percben..." - tört ki belőle a zokogás.
Közöltem vele, hogy egy idióta, és utálom. Ettől egy kicsit jobb lett.
2006. VII. 1.
Fú, de utálom a focit!
2006. VII. 3.
Én nyitottam ajtót a mindennapos vendéggé avanzsált pizzafutárnak, és a nappaliig hallható hangerővel közöltem vele, hogy sajnos készpénz nincs nálam, így természetben fizetnék, ha ez lehetséges. Jocó megjelent a nappali ajtajában, de a többiek "Szöglet! Szöglet!" kiáltására azonnal
visszafordult, a pizzafutár pedig mondta, hogy köszöni szépen a lehetőséget, de siet, mert szeretne hazaérni a második félidőre, úgyhogy legyek szíves mégis előkeresni ezerötöt valahonnan.
Most már biztos, hogy a foci lesz az emberiség kihalásának közvetlen okozója.
2006. VII. 5.
Még öt nap. Akár fél lábon is.
2006. VII. 7.
Három. Ezek idióták. Már félek hazamenni.
2006. VII. 8.
Kettő. Ezek megvesztek. Áginál alszom.
2006. VII. 9.
Egy.
2006. VII. 10.
El se hiszem, hogy vége. Pedig de. Vége!!! Sanyi a döntő izgalmában ugyan leszakította a karnist a nappaliban, Toncsi pedig - egyelőre tisztázatlan okokból - befejelte a vitrines szekrény üvegét, de ezeket már elnéző mosollyal vettem tudomásul. Jocó újra a régi, kedves, aranyos, minden megy
tovább a megszokott mederben. Megbocsátásom jeléül még a lesszabálynak is utánanéztem a neten. Felhívtam Jocót, és elújságoltam neki, hogy most már értem. Nagyon örült.
|
