Süketnéma jelbeszéd

Süketnéma jelbeszéd

Egy brit tv-társaság elhatározta, hogy megváltoztatja a süketnémák jelbeszédét, kihagyva belőle a sértő gesztusokat, melyek a homoszexuálisokra, etnikai vagy faji kisebbségekre utalnak. A The Telegraph-ban megjelent, hogy a Vee-TV süketnémáknak is szóló műsorában többet nem mutatják a homoszexuálisokra utaló csuklórázogatást vagy az ázsiait jelentő ferde szemet. A Vee-TV munkatársa, Caroline O’Neill elmondta, hogy a változtatás célja, hogy elkerüljék a rasszizmus és más előítéletek vádját. Korábban pl. a zsidóknál az orruk formájára utaltak, most a menóra alakját mutatják a kezükkel. A kínaiak jele a jobb kéz vízszintesen mozdítva a szív felől a mellkas előtt, aztán le a derékhoz, utalva ezzel a kínaiak tunika viseletére. A melegek jele pedig a felfelé mutató hüvelykujj a másik tenyéren mozgatva. Érdekes, hogy Kínában a nyugati ember jele a jelbeszédben a kerek szem, de ezt még egyik brit süketnéma sem bírálta.

  •   Értékeld!
  • Stars
  •   Megosztás:
Előző oldal
Előző oldal
Találomra
Találomra
Következő oldal
Következő oldal