Hogy elmondjam az atombomba feltalálásakor 5 magyar atomtudós Neumann János és még számtalan magyar származású ember vett benne részt az az igazság hogy az atomkísérletek miatt csak részben igaz hogy melehszik a Föld(melegszik de ennek oka nem csak ez) és az atombomba elve jó dolog de nézzétek meg minden dolgot körülöttetek
nyugi gyerekek..ilyen robbantások hála a jó égnek már nincsenek! Ma már nem így vizsgálják a bombák erejét,hanem korszerübb eszközökkel!minden esetre ez a "pár" robbantás elég rendesen betett környezetünknek. Mit gondoltok miért ilyen kiszámíthatatlan pl az időjárás (csak h egyet említsek)? mert tönkreb/\sztuk a földet! Ez még visszafordítható lenne,de a szomorú igazság az,hogy az emberek többsége sz/\rik rá!
-olyan mintha saját anyádat vernéd. Szánalmas és undorító...
ami pedig a "sötét és elmaradott" '60-'70-es éveket illetti, képzeld el, megkérdeztem apucit és emesélte, hogy akkoriban még nyugodtan ihattál egy folyó vizéből, anélkül, hogy két kanál savat is le kellett volna nyeljél...akkoriban nyugodtan napozhattál délután 1 és 3 óra között is, anélkül, hogy bőrrákot kapjál...szóval ha ettől olyan elrettentő ez a korszak, akkor én nyugodtan vállalom. Magával az atommal pedig semmi bajom, de féktelenül robbantgatni vele a földet -egy plasztikus példával élve
komonyi, szeretném megemlíteni, hogy a "nagyon tuti", "nagyon jó", a ":D" kifejezések semmiképp sem mély megdöbbenésről árulkodnak. Nem hiszem, hogy egy árvíz, egz földrengés vagy egy atomrobbanás kommentálására ezek lennének a legadekvátabb kifejezések...
Mindenkinek is nagyon igaza van hülyeség volt az atombombát feltalálni amugy szilárd leó volt az aki részt vett a feltalálásában a neumman jános pedig egy rákos daganatot kapott még ettől mivel ő is részt vett benne.
Sajnos az elmúlt 100 év trendje szerint azok a területek fejlődhetnek a legjobban, ahol a katonaság hasznot remélhet. A maghasadás napjainkban több millió családot lát el energiával, amire egyre nagyobb szükség lesz. Sajnos a gyarló embernek nem ez a legfontosabb. Anno a fizikusok kiszámolták, hogy ha 20 km magasan robbantanák fel a bombát, az pár másodpercre az éjszakából nappali világosságot "varázsolt" volna. De a katonai vezetőknek ez az elrettentés nem volt elég (és ez a szomorú). A fizikus
komonyi bocs de a németeknek az atomtudósairól beszéltem nem pedig a technikai, mérnöki zsenijeiről
mivel már alig voltak bár miket beszélek hisz németország akkor már kapitulált de amugy a japánnal tarto háborunak szetm jobb vége lett volna ha rendesen lerendezik talán kisebb a veszteség bár amerika mikor áldozná fel a kölykeit? meg akik nagy atom ellenesek kérdezzék meg apucit mien volt a 60-70-es években az élet mert sztem kb ott tartanánk...
először is sztem senki se mondta ho vicces csak látványos látom egyesek nem tudják felfogni a különbséget aztán a német tudosok lazán odaverték minden nemzetet pl mikor tudott volna mondjuk az usa akkor hangsebesség feletti rakétát csinálni? éshát ezek a robbantások vmék sarkon vannak messze az élettől a többi meg buher hát jön a lökéshullám a házat elviszi a kamerát meg nem? meg volt néha oylan közelségbe a kamera ho simán megolvad és nemhiszem ho több zsido halt volna meg mivel már al
arra hogy eznélkül a náci pusztításnak nem lehetne vége, ennyit írok: Németország 1945. május 9-én kapitulált. Hiroshimára 1945. augusztus 6-án dobták a bombát... Szóval enélkül is megoldódott a náci kérdés, nem lehet azt mondani, hogy hány zsidó halt volna meg ha nem dobják le. (ja meg erre: feláldoznál 200 ezer embert azért hogy más emberek megmeneküljenek? :S )
és még csak annyit: ébredjetek már fel, ebben a klippben a világ egyik legpusztítóbb fegyverét láthatjuk "akció közben". Ha ez valakinek is viccesnek tünik, akkor no comment... de nagyon elszomorító...
angelfly: ez metallica...??? hát nem hinném
Burdinho-nak és mindenkinek akinek ez a videó vicces...Számomra szomorú, hogy ezt szórakoztatónak találjátok. Szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy egy-egy ilyen atomrobbantás milliónyi állatot pusztít el, nem beszélve a hosszútávú, számunkra még fel sem fogható pusztításról... Még egy pár ilyen "gyönyörű" atomkísérlet és a gyerekeinknek fényképen mutogatjuk majd, hogy is nézett ki egy napfelkelte...
GYEREKEK A MI MAGYAROK TALÁLTUK FEL (RÉSZBEN) Z ATOMBOMBÁT... ÚGYHOGY...
Burdinho, a beküldés lehetősége nem azért van mert muszáj beküldeni valamit, erőltetve, hanem hogy ha valaki talál valami jót akkor beküldhesse. Az ilyesmit nem kell erőltetni, ez nem verseny hogy kinek népszerűbb a beküldött cucca.
meg különben is nektek akkor mi a f@$z teccik? mindent csak lehurrogtok h ez azé nem jó ez meg azé. bazz küldjetek be v.mit. aztán kivi leszek rá h az h fog tecceni a népnek
a videoban hol van szó Japánról bazz? itt csak atombombákat durrogtatnak.még ha Hirosimára dobták volna és az lenne a videoban azt mondom nem ezt kellett volna kiírni de hogy nem az van benne én csak élvezni tudom.
Otto Kittel, nagyon okos vagy b*zmeg, lehetek a barátod?